Bár hétfőn reggel még be kell mennem 1-2 órára, hogy az elmaradhatatlan papírmunka oltárán áldozhassak; bár júliusban vagy 2-3 napra be vagyok osztva soros óvó néninek is, azért ma már eljött a VAKÁCIÓ! Az a vakáció, amit mindenki nagyon várt: a gyerekek, a gyerekeim és főleg én. Mert az utóbbi hetek bőséges eseményei, és a meleg, ami szintén néhány hete a nyakunkon van már teljesen kikészítettek mindenkit. A gyerekeket azért, mert a jóidőt leginkább a szabadban töltötték volna, de a magas hőfokok miatt mégsem tölthettünk az udvaron több, mint 1 órát; ha bent voltunk a mozgásigényüket sehogysem tudták kielégíteni, a figyelmüket nehezen lehetett lekötni bármilyen érdekességgel is próbálkoztunk, no meg, ugye, az évzáró ünnepségre is állandóan készültünk. Én azért vártam, mert ez a helyzet már lassan tarthatatlanná kezdett válni, fáradttá, türelmetlenebbé és ingerültebbé tett a szokásosnál; no meg itthon szinte soha nem jutottam egyről a kettőre, pl. takarítás terén. És várták a lányok. Várták, mert már nekik is elegük volt a sok kötelezettségből: a koránkelésből, a siessetek, gyertek már, igyekezzetek-ből, az oviban alvásból és az anyátlanságból. Mert nem mindegy, hogy egy egész napot együtt töltenek velem, vagy 4-5 órát naponta. Borókánál már katasztrofális méreteket kezd ölteni a hiszti, és le merem fogadni, hogy a következő itthon töltött hét után normalizálódni fog a helyzet. Tavaly is így volt.
Megígértem nekik, hogy ma nem kell az óvodában aludniuk. Olyan boldogok voltak!:) Hazajöttünk, levetkőztünk és lefektettem őket. Majdnem 4 órát aludtak mindketten. Pihenten, jókedvűen ébredtek. Főleg, hogy meg volt ígérve még valami nekik: a vakációt a Somos-tetőn, azaz a messzi játszótéren kezdjük. Jó két órát töltöttünk ott, (találkoztunk két gyerekkel a csoportomból is, de Csenge nem maradt állandóan a társaságukban, Kriszta viszont végig Danival játszott, Boróka meg loholt utánuk. Dani édesanyjával a lurkók nyomában voltunk állandóan, a két apuka pedig ügyesen letelepedett egy padra és végigdumálták az időt, amíg nem hívtuk őket.), majd egy családi fagyizással zártuk a kiruccanást.
István azt mondta, hogy olyan boldog a vakáció miatt, mintha legalábbis neki nem kellene mennie dolgozni!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése