Tavaly október elsején éppen a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon főztünk, és a reggeli enyhén hűvös idő után örültünk az októberi hőgutának. A szó szoros értelmében az volt, mert tűzött a nap olyannyira, hogy Istvánnak lepirult a csupasz nyaka.
Idén az október ugyanilyen idővel köszöntött be annyival fűszerezve a dolgot, hogy este és reggel is olyan langyos az idő, mintha csak július derekán lennénk. És bár örülünk neki, érzem én, hogy ez nincs jól. Ebből még baj lesz, megisszuk a levét. Talán nem most, talán mi éppen nem, de a gyerekeink, vagy az ő gyerekeik mindenképpen. Bárcsak ne így lenne....
1 megjegyzés:
Ezen már sokszor elgondolkoztam,mielőtt ez a poszt megszületett volna.Ettől félek én is. Éppen ezért már most érdemes imádkozni a gyerekein jövőéért,unokáinkért s akkor nem lesz baj. De már most!!! Legalábbis én igy gondolkozok,mert van egy könyvem,hogy az Édesanyák imádsága gyerekeikért,abban mindent leir. Ez megnyugtat,hogy már most előre ,,gondoskodunk,,imádsággal azokért is akiket nem is fogunk ismerni (unokák,dédunokák s igy tovább. Bár sokan hitetelenül élnek s ez elszomorit... Még irhatnék regényt erről-
Jövök én is majd az iromáynokkal,de most nagy munkakeresésben,tanulásban vagyok.
Puszi
Megjegyzés küldése