Az új rend

Élünk.:)
Megyünk dolgozni, járunk óvodába meg iskolába, és zajlik minden a szokásos rendben.

Bár ha jól belegondolok: Rend? Méghozzá szokásos? Hiszen ma is már lassan délután volt, mire eszembe jutott, hogy hűha, Kriszta nem fejezte be még az írnivalóját! És bizony, most még nekem szégyen, ha valamit elfelejt. Ő törekszik, ügyeskedik, de annyira új és az eddigiekhez képest más feladatai, tennivalói vannak, hogy két hét alatt képtelenség is lett volna, hogy belerázódjon, és kötelességtudóan mindent megcsináljon, megtanuljon, leírjon magától.

Imádja az iskolát. Ha kérdezem, milyen volt, azt mondja szuppperrrrr. Nem mesél túl sokat, de azért a lényeget ki lehet hámozni. És én már kezdem kapisgálni a lényeget: a kisasszony észre sem veszi, hogy az iskolában TANULNAK, játékként fogja fel, mert a tanító néni játékosan ad át mindent. Még sokat játszanak, eddig rövidebb volt a programjuk is, igazi beszoktatós időszak volt. Holnaptól már normál programjuk lesz; hetente két napon 5-5 óra, három napon pedig 4-4. Nagyon szereti és várja a testnevelésórákat, amelyek szerencsére tisztességesen meg is vannak tartva. Nem a tanító néni tartja, hanem az iskola egyik tornatanára, és úgy, ahogy azt kell (Nekem ez nagyon fontos, mert sajnos, az én időmben sok tanítónő (az enyém nem igazán, csak nagyon ritkán, amikor tényleg muszáj volt) egyszerűen "elfeledkezett" a tornaórákról, és a gyerekeket inkább matekeztette vagy olvastatta helyette. Sőt, az egyéb órákat is sokan elcsenték a gyerekektől, mint pl. a rajz-, a kézimunka- vagy az énekórákat. És sok helyen még ma is dívik ez a szokás. Emlékszem, amikor én voltam tanítónő, az idős kolléganő megjegyezte, hogy nekünk hogyhogy annyi időnk jut tornára? Hát csak egyszerűen megtartottam az órákat.)

Mondta is a tanító néni, hogy nála minden órának megvan a helye, egyik sem helyettesíti a másikat. A gyerekeknek meg szükségük van mindegyikre. Választott tantárgyként a hagyományőrzést javasolta, amit a szülők örömmel el is fogadtak. Táncolni, citerázni, énekelni fognak tanulni, és évente egyszer-kétszer, különféle alkalmakkor be is fogják mutatni a táncokat. Ezenkívül a tanító néni elmondta, hogy ő nagyon sokat szokott kirándulni az osztályaival, és úgy néz ki, hogy október közepe táján már meg is szervezzük az első közös kirándulást. Volt óvó néninktől, akinek a fia most fejezte be a negyedik osztályt, amúgyis tudtuk, hogy mindig példás osztály- és szülőközösséget tudott összehozni a tanítónő, úgyhogy már most biztos vagyok benne, hogy jól döntöttünk, amikor őt választottuk.

Tegnap pedig Kriszta hivatalos volt az első szülinapi bulira, amire az egyik osztálytárs hívta meg. Ott volt szinte mindenki az osztályból, ott volt a tanító néni is férjestől, és a szülők is - úgy tűnt - jól érezték magukat. Kezdtünk ismerkedni, beszélgetni egymással, én pedig azt figyeltem meg, hogy a gyerekek már mennyire összeszoktak. Fiúk, lányok együtt játszottak, és a játszótársak állandóan cserélődtek, nem igazán alakultak ki az ún. klikkek.

Bizalommal tekintek a jövőbe, remélem, minden menni fog, mint a karikacsapás: a vonalhúzogatás is, a számolgatás is, no meg a ... román nyelv is. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz.