Mindenféle

Kicsit kiszaladt az idő alólam az elmúlt héten.

Rövid hét, határidő 2 anyagnak az Erdélyi konyhához, betegség, Kriszta Szent György-napi szerepe, vásárlás a hétvégi teremdíszítéshez, szombati esküvői díszítés, mai szülinapozás, szóval, jól be volt táblázva a hetem.

Az ünnepnél maradtam el...
Húsvét másodnapja sokkal jobb volt, mint az első. Legalábbis jóval mozgalmasabb volt. Délelőtt tojást festettünk a lányokkal, majd fogadtuk azt a néhány locsolót, aki ilyenkor tiszteletét szokta tenni. Délután mi is felkerekedtünk, voltunk Sárpatakon Dalmánál, Idecsen Édesanyámnál, Aninál, majd Fickóra vettük az irányt. Voltam Anival megbeszélni az esküvői díszítést, szedtem egy jó adag vadfüvet (salátaboglárka, sóska, csalán, ibolya, kankalin, tyúkhúr stb.), miközben a lányok mást sem csináltak, mint futkároztak és futkároztak. Jó ötlet volt csereruhát, azaz kényelmes cipőt és nadrágot vinni nekik, hogy ne ünneplő ruhácskában rohangáljanak. Így nem kellett állandóan rájuk szólni sem, hogy így vigyázz, meg úgy vigyázz. Vacsora után (finom miccs és flekken) indultunk is hazafelé, de még útbaejtettük Melindát is Beresztelkén, nehogy a következő évben elhervadjon véletlenül!:) István ekkorra már nagyon rosszul érezte magát (fejfájás, láz, torokfájás), és a következő napokban is csak állandóan romlott az állapota. Végül csütörtökön, amikor a fél éjszakát átjajgatta, immár a fülfájása miatt, már nem bírta tovább és felkereste a háziorvosunkat. AB-s kezelést kapott egy hétre.

Kedden végig az anyagaimon dolgoztam, kivéve azt a kétórácskát, amikor Krisztával "beszaladtunk" a városba, és fehér inget, fehér harisnyát vettünk a másnapi táncelőadásához, miközben Boróka Anyuéknál vendégeskedett egy délutáni szundi erejéig.  Próbára már István vitte Krisztát, majd Borókával együtt jöttek haza mamától.

Szerdán már dolgozni kellett menni, délután pedig volt az előadás. A magyar óvodások gyönyörű, színvonalas táncbemutatóval készültek, és csodásan adták elő. Köszönet érte az óvónőknek, és köszönet érte a fiatal testvérpárnak, Zsófinak és Zsoltnak, akik több héten át felkészítették őket. Az eredményből ítélve: megérte. Kis botlábú-botfülű manócskák ugrabugráltak a színpadon, néptáncot utánozva (hiszen tényleg csak utánzata volt az igazi táncoknak), mégis látszott a jókedv és az odaadás, amivel csinálták, látszott az igyekvés, az összpontosítás és az izgalom, hogy el ne rontsák, és látszottak a kis sugárzó arcok és a ragyogó szemek a kísérő taps közben és után. Csodásak voltak. Kár, hogy nem tudtam filmezni! (Az okok nevetségesek, de ez van.) Olyan drága volt! Amint kijöttek a színpadra, lenézett a sorra, ahol ültünk, és Anyunak hangosan leszólt: tapsolj, te is, Mama!:) Sokan hallották.:D (Pedig Anyu tapsolt, csak ő nem látta.:))
És igazán meglepi volt a két dal, amit az Édesanyáknak énekeltek anyák napja alkalmából, és igazi meglepi volt a virágszál, amivel minden gyerek köszöntötte az édesanyját. Számukra pedig az a csomag nápolyszelet volt a meglepi, amivel az önkormányzat megajándékozta őket, csak úgy.:) Még Boróka is kapott.:P