2011. április 25., hétfő

Húsvét

Szombaton hazajöttek a lányok, de tény, hogy szívesen maradtak volna még Idecsen. Boróka olyannyira morcos volt, mikor megérkeztek, hogy ki sem akart szállni az autóból. Hiába, na, ha gyerek lennék, én is szívesebben laknék egy kis faluban, kertes, udvaros házban, ahol istálló és különféle ólak vannak, persze állatokkal, és nem csak akkor mehetnék ki a levegőre, amikor anyukám befejezte ilyen-olyan dolgát!:P Logikus, nem?
Kriszta hamar feltalálta magát és belerázódott az itthoni ritmusba, Boróka, a nagy fáradtságtól (előző napi nemalvás délben) viszont rengeteget sírt, nyafogott. Végre aztán elaludt és jót pihent.

Én továbbra is az átmentrajtamazúthenger állapotban voltam; csak ma estefelé, amikor felkeltem a négyórás délutáni pihenésből, éreztem, hogy kissé jobban vagyok. Különben ma reggel voltam a legrosszabbul. Éjszaka is fáztam, rázott a hideg, reggel meg 38 fokos lázam volt. Aztán elég hamar lábraálltam, reggelit készítettem elő, még templomba is elmentem, de annyira nem bírtam a meleget, a levegőtlenséget, az állandó légszomjat, ami per pillanat is nyomja a mellkasomat és a fáradtságot, hogy nem vártam meg az istentisztelet végét, a prédikáció után, de úrvacsora előtt már eljöttem. Csak én tudom, hogyan jöttem hazáig.
Sajnos, mára István is lerobbant, az este enyhén lázas volt, reggelre hordófejjel ébredt és egész nap olyan vlt, mint akit fejbevertek. Szegény most zenélni van. Jól "bedrogozta" magát, hogy valahogy bírja ki ezt az éjszakát.

Kriszta nagyonis számon tartotta az utóbbi napokban, hogy mikor milyen nap van, így a húsvétot sem felejthettük el.:D Reggelizés közben piros tojást koccantottak:


Délutáni alvás után együtt játszadoztak kvázi csendben, nyugalomban: építőkockáztak, színeztek. Végre eljutottam odáig, hogy a konyhát puccba vágjam.
Így telt a mai napunk. Semmi extra, sőt. Talán a holnapi jobb lesz.:)

3 megjegyzés:

Kati írta...

Nálunk is mindig ilyen a hazajövetel a mamától... Amikor meglátnak - főként Emma -, hogy megérkeztem értük, már kezdődik is az "ééén méééég neeem aaakarok hazamennííí". Imádom! :-SSS

Milyen nyugis húsvétotok volt. :-) Locsolkodók nem jártak?

Ági írta...

Remélem jól vagy azóta. Kedves kis Húsvéteról számoltál be, nem kell mindig extra, hiszen a kevesebb sokszor több. Megyek megnézem mit főztél, sütöttél..azért abban verhetetlen vagy Edith!

Ági

sedith írta...

Kati, jártak, hétfőn.:) Ez még csak a vasárnap volt. :P

Ágnes, jobban vagyok, köszönöm kérdésed, szerencsére egy nappal meghosszabbították a vakációt, és az is sokat számított. MA már voltam dolgozni, bár igaz, még eléggé köhögök. No, de az elhúzódhat még jócskán, annyit mégsem maradhatok ki a munkahelyemről! Hát, sütöttem-főztem, elég sokat, bár ez nálam a "nem vittem túlzásba" kategória volt!:) Abban az állapotomban nem is lettem volna képes többre, így is túlfárasztottam magam. De utána legalább 3 napig volt mit ennünk, és pihenhettem.:)