2011. február 6., vasárnap

Megjelentek

Mármint a pöttyök Borókán is. Még csak alig van néhány és nagyon aprók, de már szinte az összes hólyagos is. Eddig még semmi jele annak, hogy nehezen viselné, de lehet, hogy ezután jön a vakarózás.
Szegénykémre ezenkívül is rájár a rúd, mert elvágta a bal középsőujját is. Nagyon sajnálom, de az is igaz, hogy "úgy kellett neki", mert egyszerűen nem akart sosem szót fogadni. Azt hitte, hogy csak viccelek, és minden tiltás ellenére ment a maga feje után. Így volt ma is, amikor narancsot akart kettévágni magának, miközben én porszívóztam. Megígérte, hoyg soha többé nem jár a késsel. Szerintem addig, amíg újra narancsot akar majd enni, és éppen nem győzi kivárni, amíg kiszolgálom.:D

6 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Szegeny Boroka, uj elvagas,majd pottyok,gyogyulast neki,remelem nem lesznek viszketosok a pottyei,erdekes hogy ennyi ido utan jott ki nala,pont mikor Krisztanak elmult.puszika

sedith írta...

Izabella, logikus, hogy most jöttek ki a pöttyök, mert 10-21 nap a lappangási ideje a bárányhimlőnek, úgyhogy gondoltam, hoyg ez pontosan így fog történni.
Köszönöm a jókívánságokat, remélem, legalább anynira simán megússzuk vele is, mint Krisztával!:)

Sz. Zita írta...

Kicsi Boróka is elkapta? Végül is jobb most túlesni rajt :) Gyógyulást.
Képzeld, itt kötelező oltás, már be is akarták volna adni, mire mondtam, hogy nálunk rég lejárt :) Puszi nektek

ilgya írta...

Kicsit irirgykedem,hogy túl vagytok rajta..igaz mi be vagyunk oltva,de ez nem biztosíték,hogy ne kapják el ha nagyobbak lesznek...sajnos...
egy hátmasszásra én is befizetek:)

KömiMeli írta...

Borókának gyógyulást kívánunk, remélem, a nehezén már túl van ő is. Puszi
Meli

sedith írta...

Meli, sajna, még nincs teljesen:(. De majd jövök...