Exkluzív Szenteste

Nem mondom, hogy túlságosan pihent voltam, azt sem, hogy cseppet sem rohangáltam, és azt sem, hogy idejében befejeztem mindent, de egy adott pillanatban valami hatalmas nyugalom szállt meg és attól kezdve már semmi sem érdekelt. Azaz: azt mondtam, nem baj, ha még nincs felmosogatva, amiatt nem toljuk ki az ünneplést! Jó, hogy a ház rendben van (nagy hála érte Istvánnak), a hűtő, kamra tele van ételekkel jó 3-4 napra, a fa még éppen idejében elkészült, és a legeslegfontosabb, hogy hatalmas örömöt szereztünk vele a lányoknak. :) És a másik legeslegfontosabb: együtt voltunk csendben, békében, szeretetben.

Amióta Istvánt ismerem, tehát ez a 14. karácsony, amit együtt töltünk, ez volt az első év, hogy itthon, csak magunkban töltöttük a Szentestét. Persze, azóta kiegészültünk még két angyalkával is, így aztán teljes lehetett az örömünk.
Az eddigi években mindig Anyuéknál vagy Melindáéknál voltunk karácsony előestéjén, annak is megvolt a maga szépsége, varázsa, de tavaly elhatároztuk, hogy idéntől itthon maradunk a mi kis fészkünkben: ideje már elkezdeni a saját szokásaink, hagyományaink (pár év múlva talán már azok lesznek:)) kialakítását, és ideje már úgy ünnepelnünk, ahogy mi szeretnénk. Végülis az este nem éppen úgy alakult, ahogy mi szerettük volna, de attól még nagyon szép volt. Az történt ugyanis, hogy mindannyian el szerettünk volna menni templomba. István is. És ez nagy szó nála. De kiderült, hogy az eredeti 6 óra helyett az istentisztelet du. 4-től kezdődött, akkor meg a lányok még javában aludtak, mi meg a fát díszítettük. Idén leváltottam az eddigi díszeinket és úgymond "natúr" dolgokkal díszítettük: mézeskaláccsal, szárított gyümölcskarikákkal és színes szaloncukorral. Ez utóbbi üzleti volt, de ahhoz képest nagyon finomak voltak, és pótmegoldásként kerültek fel a fára: a házilag gyártott szaloncukrokat, amilyet tavaly is készítettem, nem volt időm becsomagolni. Sebaj, így is fogy, csomagolás nélkül!:)

Volt nagy öröm, amikor felkeltek. Jópofán történt a fa felfedezése. Nem kapcsoltuk be a fényeket, még az ajtót is becsuktuk. Felkeltek, én szép ruhába öltöztettem őket, majd amikor István hazajött (felvitte Anyuhoz a lányok ajándékait és elhozta a töltött káposztát) nekifogott végérvényesen összeszedni a lakást. Amikor majdnem kész volt, a szobájába küldte Krisztát, hogy bevigye oda az összes játékot, amit a lakás többi részében hagytak szanaszét. Én már lesben álltam a kamerával. Kriszta nekifogott vigyorogni, háttal indult a szobába. És valamiért végül visszatért, nem ment be. Boró meglátta a kamerát és rohant, hoyg ő is belenézzen. Kérdeztem, mit lát. Eleinte hallgatott, majd kiáltva: kajátooooooooon!!! Kriszta nem jött rá, hoyg mit akar mondani Boró, ezért odanyújtottam, hogy ő is belenézhessen. Először ő is csak Borókát látta, majd felfedezte a fát. Volt kacagás, visongás, örömködés!!! Elkezdték számbavenni a csak egyszerűen a fa alá rakott ajándékokat (a ruhafélék közül az alsóneműk, a pizsamák, a kesztyűk és Kriszta sapkája maradt itthon, ezeket ráterłettem a két játékdobozra, hogy ne vegyék észre azokat olyan hamar.).
Boró a fa látványával is alig tudott betelni, állandóan oda kellett nyúlnia, hogy ezt-azt megvizsgáljon.:)  Nagyon örültek mindennek (ők az a kategória, akik a ruhaféléknek is örülnek), bár persze, a játékok végül mégis "becsesebbek", ami természetes is. Kriszta meg is jegyezte: tudja ez az angyalka, hogy én mire vágytam! - pedig egy szóval sem említette, hogy ilyesmit szeretne. Kriszta egy hercegnőszettet kapott, amiben van egy baba, annak 5 ruhája és még millióegy apró-cseprő mütyürke. Borókának egy bébibabás szettet vettünk, cumisüveggel, csőrös pohárral és más apróságokkal. Neki inkább a kiegészítők miatt lett ez az ajándéka, mert baba eddig is volt jópár a lakásban. :) Ő is nagyon örült, egész este tette-vette.:)

Végül otthagytuk a lányokat új ajándékaik társaságában és még befejeztük, amit kellett. A mosogatás még hátravolt, de ha elkezdtem volna gépet bepakolni és a maradékot elmosogatni, akkor nagyon elcsúsztunk volna. Így 7 után felkerekedtünk és elmentünk Anyuékhoz. Már nem lett volna mikor elmenni  hozzájuk, és mégiscsak itt laknak egy kőhajításnyira tőlünk! Anyuéknál kezdődött újonnan a hangos megnyilvánulások sora a lányok részéről. Meglátták a fát, alatta az ajándékokat. Boró lecsapott egy édességes zacskóra, Kriszta egy dobozt vett kezelésbe. Közben megcsodálták a szép kötött szvettereket, a nadrágokat és a blúzokat is, majd Kriszta hozzálátott kirakni a puzzle-t, Boró meg bevágott egy Snickers-et. Félórácskányi beszélgetés után aztán szedelőzködni is kezdtünk.

Hazaérkezve, nekifogtunk hamar asztalt teríteni. A különleges napra való tekintettel a nappaliban terítettünk, a nagy asztalon. Hogy elférjünk rendesen. Kipakoltam a finomságokat (ha érdekel, miket készítettem, majd látogassatok el a másik blogomra:)), mécseseket, szárított gyümölcskarikákat szórtam az asztalra, ami elbűvölte a lányokat. Boró állandóan csak fújta el a gyertyákat, alig győztük gyújtogatni neki.:) Csendes vacsorázás után még ott ültünk az asztalnál egymást biztatgatva, hogy ideje lenne felállni és elpakolni... Aztán, elég későn, meg is tettük, de nem is volt miért sietni. Végül a lányok is szó nélkül átöltöztek - naná, hogy az új pizsamákba!:) - és lefeküdtek, mi pedig odabújtunk egyik-egyiknek a hátához, amíg elaludtak. Azaz elaludtunk. Egyszercsak István ébresztett, hogy ideje a saját ágyunkba feküdnünk. Éjfél már jóval elmúlt. És akkorát aludtunk, hogy fél kilenc volt majdnem, amikor kinyitottuk a szemünket.

Visszaolvasva, rájöttem, hogy ez a bejegyzés egyáltalán nem adja vissza a tegnap este hangulatát. Talán kicsit elfáradtam, nehézkesen tudok szemléltetni. De a bejegyzés címe nem véletlenül lett az, ami, mert tényleg, exkluzív volt számunkra. Nem kellett nagy hűhó (bár egy kicsi hó nem ártana odakint - sajnos már majdnem mind elolvadt:(), nem kellett buli, mi négyen tökéletesen elvoltunk, különleges alkalom volt anélkül, hogy bármi különlegeset tettünk volna.