2010. szeptember 3., péntek

"Köttösbön" Bözödön, avagy 3*- all inclusive

Nem tudom, ki hogy van vele, de én sokszor járok úgy, hogy egyik napról a másikra elfelejtem, mit is csináltam előző nap. Ellenben, lehet, hogy egy másik, teljesen banális nap eseményei mégis elevenen maradnak meg bennem, mégha több idő is telt el azóta. Nos, ugyanígy vagyok a Bozödön kettesben eltöltött napokkal is, amik, hát kérem szépen, kerek egy hónapja "történtek", bár, igaz, ezeket a napokat, az én szempontomból, nem lehet igazán banálisaknak nevezni. Mert ritkán adatott meg nekem az utóbbi években az, hogy naphosszat lábat lógassak és hogy a legnagyobb problémám annak eldöntése legyen, hogy éppen fürödjek vagy inkább feküdjek az árnyékban. Netán szalvétát hajtogassak vagy VKF-beszámolón agyaljak. :) Pedig így volt. Most az egyszer az ételekkel sem törtük össze magunkat, első napra vittünk valami sütnivaló húst, második napon halat grilleztünk, közben pedig felvágottat, sajtot, pástétomot, ilyesmit ettünk. Mégis, olyan jól éreztük magunkat, hogy csak na!

3*** - all inclusive: ez volt az ott töltött időnk jelmondata, és legelőször Laci, István munkatársa mondta ki, már nem is tudom milyen szituációban. De emlékszem, olyan jól jött ki akkor a mondása, hogy végül mindenre ráfogtuk.

A nappali szállásunkra, azaz a hotelre:

Az éjszakai szállásunkra, azaz az autónkban berendezett franciaágyra:

A mosdóra, tusolókabinra:


A vécénkre:

A jachtos kiruccanásokra:


A svédasztalos étkezéseinkre:


A pihenéseinkre:


A napfelkelte pedig tényleg megérdemli a háromcsillagos jelzőt:





A középső napon, azaz kedden, tettünk egy hatalmas körutat a csónakkal, feleveztünk majdnem a vízben álló templommaradványig. Hatalmas volt a tó - azon a részén még sosem jártunk, és hatalmas élmény volt.

6 megjegyzés:

ilgya írta...

imádlak Edit!!!!

iri írta...

Bizony szeeeep lehetett!Koszi hogy meosztottad velunk is.

iméon írta...

Ez nagyon jóóóóóóóó! Tökéletes 3*-os. :) Ennél nem is kellett jobb szerintem. Talán csak ha valóban köttösbön lettetek volna Bözödön. :)

Szitya írta...

Szuper! Aranyos a bejegyzés és jó lehetett az üdülés is!
Puszi,
Szilvi

Kati írta...

Aztaaa! Ez maaarha jó volt!
(Az autós-hálós képet meg megmutatom Tominak, mert ilyet mi is tervezünk, és lássa, nem csak én vagyok ilyen "bolond". :-DDD

sedith írta...

Kati, kényelmesebb volt, mint az itthoni ágyunk. Hát, mintsem a kunyhóban nyomorogtunk volna egy egyszemélyes ágyon, így tényleg szuper volt. A kétszemélyes matrac pontosan befért az autóba (hátsó üléstér+csomagtartó egybe) és olyan volt, tényleg, mint egy franciaágy. Így, hoyg csak ketten voltunk, tökéletes volt, gyerekekkel együtt már mi sem vagyunk ennyire lazák. Bár tavaly voltunk egy éjszakát sátorral a tóparton és ők is voltak!