2010. szeptember 7., kedd

Az idő

Engem az idő múlása nagyon megvisel. Nem tudom miért. De ez így nincs jól. Felvillannak a régmúlt emlékképei és elsírom magam. Valahogy nem tudom elhinni, hogy az akkori copfos kislány most már harmincéves, és neki is copfos kislányai vannak. És nem tudom elképzelni, hogy valaha nekik is copfos kislányaik lesznek.

Valahogy az iwiw-re keveredtem és megláttam egyik makfalvi ismerősömet. Innen pedig eszembe jutott az az év, amit ott tanítottam. Eszembe jutottak a kis másodikosaim: Lehel, Isti, Lori és a többiek. Lorit felfedeztem már vagy két éve az iwiw-en, de a többiekről semmit sem tudok. Most sem találtam őket. Viszot megtaláltam Isti nővérét, és két fotón rajta van a "kisfiú" is. Szinte egy fejjel magasabb az édesapjánál és ha az utcán látnám meg, nem ismernék rá. És már ballagott, leérettségizett. Tudom, hogy 10 éve láttam utoljára, de akkor is. Megdöbbentő volt látni, hogy egy kisfiúból férfi lett ezalatt. Én meg semmit sem változtam: lélekben ugyanaz az újító, lázadó, akkorsemtörődömbele típus vagyok. Jó, az biztos, hogy ők már nem ismernének rám a nagy "változatlanságomban".

Ez nem jó. Úgy érzem, az ilyesmi nem kellene ennyire érzékenyen érintsen. Épp most nem kellene, hogy érdekeljen az idő, most kellene élnem. Meg is teszem, de a kisördög mindig ott motoszkál. Nem is merem leírni.

Hülye vagyok.

11 megjegyzés:

Anna, írta...

Dehogy vagy! Amúgy 3O előtt mondta nekem is valaki, hogy majd mikor betöltöm a 3Oat meglátom én micsoda depi tör majd rám, mert akkor jövök majd rá, hogy telik az élet. Hát a nagy beharangozott depit nem értem meg, de volt hogy szorongatta a torkomat az idő múlása.
Felnyilik a szemünk és meglátjuk, hogy az élet rövid, és nem csak az evilági élet miatt élünk, kell gondoljunk a következőre is. Ennek vége lesz, annak nem.
Sajnálom az olyan embereket akik gyűjtenek és rohannak és nem látják, hogy az élet nem erről szól...

Kati írta...

A termek nagyon szépek , nagyon ügyesek vagytok, lányok!!! :-)

A másik bejegyzéshez pedig: szívemből szólsz, drága Edith! Szó szerint ezt érzem én is.
...és annak ellenére, hogy mondjátok, a 30-as nem fáj :-P, ahogy közeledek hozzá, napról napra szűkül a gyomrom. :-P (Ez komoly!)
Viszont a múlt héten találkoztunk a gimis osztálytársakkal páran, és annak ellenére, hogy a nőci, akinél voltunk, sorban hozta ki fürdés utána 3(!) csemetéjét, amint "magunkra" maradtunk, ott folytattuk, ahol 10-11 éve abbahagytuk...
Ez azért nagyon jó, nem?
Az életünk olyan, amilyenre mi magunk alakítgatjuk. Addig vagyunk fiatal, bohó fruskák, ameddig mi akarjuk... :-)))

Szitya írta...

Na, Edith, ebben (is) rokonlelkek vagyunk! Utálom a szilvesztereket, az évnyitókat és évzárókat, mert akkor még fájdalmasan hasít belém, hogy már megint elmúlt valami...

Talán ezért is rögzítek mindent: írásban, fotón... Hogy aztán ugyan fájjon, de mégis, olyan kellemes-melegen...
Sok puszi,
Szilvi

Szabina es Julia baba írta...

Anya hat te nem vagy idos te meg fiatal vagy es ne erezd igy magad ne gondolj ilyenekre mert akkor csak aggasztod magad.
Hat telik az ido az biztos ,neked is mar nagy lanyaid vannak es meglattod nemsokara eszre sem veszed es mar ok is ballagni fognak.Fonn vagy az iwiwen mi is.puszika

Timi írta...

Nem vagy hülye... hogy mondhatsz ilyet?!
Éépp ez a jó, hogy érzed és érted, hogy értékeled, ami a tied, és fontos neked az élet. Néha meg kell állni és gondolkodni szerintem. Én is érzékeny vagyok... anyukám épp tegnap este mondott valamit, amin elrágódtunk egy ideig... erre most ezt olvasom nálad... azt mondta, ő 32 éves volt, amikor meghalt a mama, az ő anyukája. Én mindjárt 31 leszek.. azért elgondolkodtató... és ijesztő.
Élj, Edithkém... élvezd a lányaidat, a családodat. Kit érdekel, hogy hogy nehéz néha... szarni bele. Van, akikért tudj nevetni, és ez a fontos. Hogy 30 éves vagy és elszálltak az évek? Na és? Érettebb lettél, okosabb... és sokan szeretnek- ez a legeslegjobb...
Nyugi... puszillak: Timi

anitka írta...

Szerintem nem vagy az. Én is pont ezt érzem, én még az évszakváltásokat is megsínylem. Mostanában én is sokat gondolkodom ilyen dolgokon, és az sem használ a hangulatomon, hogy sorban mennek el családtagok 40-50 évesen. A tanítványokkal én nap mint nap szembesülök, aki nemrég még óvodás volt, az ma már langaléta kamasz. Az gáz, amikor nekem csókolomot, a férjemnek pedig sziát köszönnek. Ja, én is közeledek a 30-hoz! Különben a munka milyen, kollegina? Puszi nektek!

sedith írta...

Köszönöm. Mindenkinek! :)

Vivien írta...

Tudod mit Edith, én pl. irigyellek. Méghozzá azért, mert ennyi idősen ekkora Lányaid vannak!!! Még megérheted a dédunokákat is, ami azért jó, mert látod, mi lett a Lányaidból s az unokáidból. :) És ez szép. Néha rátör az emberre a depi, de akkor kell a leginkább a jót látni a rosszban, aztán majd elmúlik magától, ill. tőled, ha már tegeződünk... :P

puszi.
Vivien

4gyerek írta...

áááá, akkor gondolj azokra akik plusz tízzel küszködnek.

sedith írta...

Vivi, ne törődj, azért még te is rophetod a lakodalmukon!;):)

4gyerek! Akkorra talán már megbékélek sok mindennel...

fenci írta...

Vannak az embernek ilyen elképzelései, hogy majd 30 után ilyen vagy olyan lesz - én úgy érzem semmi nem változott, nem dőlt le az ég, nem szürkült be semmi minden úgyanolyan maradt. Sőt nekem volt egy olyan is, hogy Istenem 4 gyerek után milyen leszek - és pont olyan vagyok mint előtte szerencsére (kicsit lökött, lázadó, érzékeny) bár már jóval túl a harmincon. Na meg az is elgondolkoztató, hogy 18 évesen mennyire idősnek láttam a harmincasokat, most meg mennyire fiatalnak érzem magam - hidd el az idő mit sem számit