Nyaralás, Szováta, étkezések

Nem, nem ültem/ülök ma egész nap a gép előtt, csupán csak kevesebb dolgom van, mint amúgy. Mert ilyen is kell. Azért a rutinos napi teendők mellé még befért a bejárati szőnyeg kimosása és a fürdői szőnyeg végeinek levágása és a rojtok összebogozása, ami mellett, azt hittem, megőszülök... No, de folytatom szovátai beszámolómat a nyaralásról.

A nyaralás alatti étkezésünk is megér egy kis kitérőt. Legalábbis nekem, mint gasztrobloggernek (is), mindenképpen.

Félpanziós ellátással kaptuk az ajánlatot, ami svédasztalos reggelit és egy szintén svédasztalos főétkezést jelentett. Mi a vacsorát választottuk főétkezésnek arra gondolva, hogy ne kössük magunkat a szállodához az ebéddel. Bár igaz, a lányok minden nap aludtak, tehát úgyis a szállodában voltunk, de mindig később aludtak el, mint normál esetben (később is feküdtek, természetesen), úgyhogy ez így nagyon jól volt. Az ebédet aztán mindig máshol fogyasztottuk el.

Legelső napon, érkezésünk és Boró lefektetése után nem sokkal, a Kicsi gomba étteremben (amit Timi ajánlott) ettünk egy-egy második fogást. Összességében, azt mondhatom, finom volt, de a szalmakrumpli nagyon át volt sütve, a belseje szinte ki is volt már száradva. Hanem a sült krumpli (krumpi héjában főzve, majd pirosra sütve), amit Krisztának rendeltünk, olyan finom volt, hogy Istvánnal minduntalan el-elloptunk egy-egy darabot a tányérjáról: kívül ropogós, belül puha és krémes, nagyos finom volt.:)

Másnap, Kriszta kérésére, pizzát ettünk. A Boema nevű vendéglő teraszát szemeltük ki "áldozatul". Nem is vártunk sokat a pizzánkra, mire Boróval sétáltam egyet (nyafogásszüntetés céljából:P), István és Kriszta már javában falatoztak. No, erre a pizzára azt mondhatom: ilyen finomat aligha ettem. Vékony, ropogós, de mégis puha tészta, ami, szemmel láthatóan kövön sült, bőséges, de mégsem túlzott mennyiségű feltét, finom ízharmónia. A két lány is csak amúgy nyakalta. A két pizzából meg kényelmesen jóllaktunk mind a négyen. Az ára nem a legkisebb volt, de tekintve a méretét és a minőségét, drágának sem mondható, szóval, bárkinek jó szívvel ajánlom ezt a helyet. Pizza szempontjából, persze, a többi ételeiket nem kóstoltam.

Harmadik napon "spóroltunk". Míg a többiek aludtak, én leszaladtam a városba és bekaptam egy hamburgert a Kevin Fast Food-nál. Ha gyorséttermekről vagy szó, mindenki csak fúj és prüsszög, meg öklendezik; én sem vagyok igazából híve ezeknek, ha ilyesmire vágyunk, nem sajnálom az időt, és elkészítem otthon, de néha, úgy gondolom, ki lehet rúgni a hámból, és egy-egy ilyen is belefér. És, meglepetésemre, nagyon jó áron egy nagyon jó hamburgert kaptam: finom, puha zsemle, jó nagy hús benne, sajtszelet és sok-sok friss zöldség (káposzta, uborka, paradicsom). Ketchuppal és majonézzel kértem. Nagyon jóllaktam vele. István azt mondta, nem éhes, ne vigyek neki semmit, de neki is vettem egyet. Bevágta az utolsó morzsáig. A csajok, hogy éhen ne haljanak, de vacsorakor, amikor normális ételt lehet enni, mégis egyenek, csak egy adag sültkrumplit kaptak.

Amit spóroltunk szerdán, azt bepótoltuk csütörtökön. Kis híján a bányában ettünk az étteremben, de Boró fáradtsága és, természetesen, nyafogása, illetve Kriszta ellenkezése miatt végül letettünk róla. Visszaautókáztunk Szovátára. Boró már Parajdon megébredt, amikor beültünk a kocsiba, Kriszta az utat aludta végig. Ez a kis pihenés mindkettőnek elég volt ahhoz, hogy az ebédet viszonylag normálisan végigülje és -egye. A Bradet melletti Mogyorós Hotel udvarán volt egy kis játszótér, amit felkerestünk párszor ottlétünk alatt. Az autónkat is ott parkoltuk mellette, ezért ismét ott kötöttünk ki.








Akkor mondta István - a hotelre mutatva: itt eszünk. Le is ültünk a teraszon, egy árnyékos helyre, és mire a nap úgy fordult, hoyg már kezdett az asztalunkra sütni, végeztünk is. Kb. másfél órába telt. Levest ettünk, parasztcsorbát, amit Kriszta meg sem kóstolt, de Boró kétpofára falt, és amikor elfogyott sírni kezdett, majd kihozták a főfogásainkat. István és a lányok jól jártak: férjecském grillezett csirkecombot kért, a lányoknak pedig sajttal töltött, szezámmagos csirkemellet rendeltünk. Én a grillezett csirkemell mellett döntöttem, de elszúrtam, ileltve ők szúrták el, mert nagyon száraz volt. Meg sem fordult a fejemben, hogy a csirkemellet kiterítve és jó vékonyra veregetve grillezik! No, de a borsos vaj a tetején és a köretként kért mexikói zöldség kissé javítottak rajta, úgyhogy én sem maradtam éhesen. Az ebédet egy-egy szavarinnal zártuk, és finom feketekávéval öblítettük le. Mármint mi, a nagyok. A csajok megmaradtak az ásványvíznél.:)
A lépcsőfeljáró mellett egy medvét fedeztünk fel. Nem igazit, nem, de ez is tökéletes volt a jó hangulat kialakulásához!




Most pedig írok néhány szót a szálloda éttermében elfogyasztott reggelikről-vacsorákról. Ha rövid akarok lenni, azt írom: korrekt, bőséges és finom volt. De, tudvalevőleg, általában mindig szófosásban szenvedek, így leírom azt is, hogy miket ettünk.:)

Tehát, svédasztalos reggeli és vacsora. Míg az előbbit el tudtam képzelni, a másodikról fogalmam sem volt, hogyan fog működni. De nagyon jó volt. Sőt, ennél jobban ki sem találhatták volna. De csak szépen sorjában...

Reggelinél szinte mindig a bőség zavarával küzdöttünk. Voltak hidegtálak felvágottakkal, sonkákkal, sajtokkal és túrókkal, majd jöttek a meleg ételek. Mindig volt főtt virsli, tojásrántotta, sültkolbász-sült bacon, bundáskenyér és túrós puliszka. A puliszkájuk, tényleg, olyan finom volt, hogy István minden alkalommal, azt hiszem, reggel és este is mindig evett.:P Aztán jött a salátás részleg: majonézes krumpli, salade de boeuf, friss káposzta, paradicsom, uborka, majd jött a vajas, mézes, lekváros, kétféle (gyümölcsös és natúr) joghurtos részleg. A másik asztalon volt a müzli, a "bogyókák" (kakaós gabonagolyók), a tej, a tea, a kávé és a gyümölcslé. Végül pedig a kenyér, a zsemlék és a friss kalács. Mondjuk, a gyümölcslé az, amit kifogásolok, mert nem igazi lé volt, hanem valami vízzel hígított nektár, de mondjuk ennyi rossz elfért a többi jó mellett. Egyszerűen nem ittunk, ha nem kellett, bár volt, hoyg mi is engedtünk magunknak. Ellenben a kávéjuk olyan finom volt, hogy csak na. Még cukrot sem igényeltem bele, annyira tökéletes volt az íze. Tankoltam is rendesen: minden délelőtt egy hatalmas bögrével ittam belőle, és elég is volt arra a napra. Egyedül csütörtökön ittam délben is kávét a kiadós ebédünk után.
A lányok kedvence a "bogyó" volt. Ezt Boróka is szívesen ette, néha bohóckodott, miközben adagolta a bogyókat a tejbe és rácsodálkozott, hogyan lesz a fehér folyadékból: kakajó.:) A másik kedvenc a müzli volt, és kész rituálét csináltak mindig abból, hogy kihalászták belőle a mandulaszemeket, a "madoját és a kukujitapehelyt". A napraforgómagot is vadászták benne, de az apróbb volt és hamarabb esett a lelkesedés. Boró végül egy-egy kanálnyi mindenre belőle ráfogta, hogy "napjahojgó". A vajas-mézes kenyér is előkelő helyet foglalt el a palettájukon, csak sajnos, kicsit későn fedeztem fel, hogy szeretik. Kriszta ezenkívül a virslit és a rántottát is eszegette, no meg a joghurtot, de Boróka leragadt kb. ennyinél.

A vacsorák nem voltak éppen ennyire változatosak, de bőségesek és finomak voltak, szintén. Mindig volt kétféle leves, a salátás részleg is "aktív" volt a reggelinél említett fogásokkal, a főfogásoknál pedig mindig volt vagy háromféle húsétel és vagy háromféle köret. Mikor mi: párolt csirkecomb, sült csirkemell, panírozott csirkemell, különféle pörköltek, szószos húsok (csirkepaprikás pl., vagy gombás csirke), voltak különféle marha- vagy borjú-, illetve disznóhúsból készült ételek. Köretként krumpli, mexikói zöldség, tésztafélék, párolt rizs szokott lenni, és a kimaradhatatlan (túrós) puliszka. Mindezek, természetesen, nem ugyanazon a napon voltak egyszerre, hanem rendre, mint írtam, kb. három-háromféle volt belőlük egy alkalommal, de így is képtelenség volt végigkóstolni mindent. Még akkor is, ha csak egy-egy kis kanálkával tettél mindenből. És a desszertes részlegről még nem is beszéltem! Mindig volt valamilyen gyümölcs - görögdinnye, szilva, barack - és általában többféle sütemény is. Igaz, dinnyén kívül én egyszer sem ettem semmit, bár amikor egyik este puding volt, azt szívesen megettem volna. De éppen úgy esett, hogy az egyik adag elfogyott és a csajoknak akkora mehetnéke volt, hogy nem tudtuk megvárni a következő adagot.

Kb. ennyi. Bőven sok (minden értelemben). Italfogyasztás nem volt benne a félpanzióban, csapvízzel viszont szolgáltak, ha kellett. Egyszer kértünk, mert a lányok nagyon zúgolódtak, amúgy az italfogyasztást megoldottuk másképpen, máshol. Erről majd a következő bejegyzésben.