Nehéz délután

A délelőtt eltelt. Felkeltek a lányok és kimentünk. Voltunk játszótéren, majd felmentünk Anyuékhoz. Kicsit későn indultunk vissza, Boró szinte végigzsémbelte a hazautat. De végül hamar elaludt. Krisztának még olvastam két AnnaPetiGergőt, majd együtt feküdtünk le. Miután kriszta elaludt, fel is keltem, odatettem főni a kukoricát és az anyutól hozott zöldpaszulyt, majd kiszaladtam az üzletbe. Végül leültem, hogy haladjak az anyagommal. Kb. fél 6-kor kelt Boró, jókedvűen. De nála a jókedv nagyon törékeny lábakon szokott állni, sosem lehet tudni, mi az, amitől máris nyafogni kezd. Hogy ma délután is éppen mitől kezdett nyafogni, már fogalmam sincs. Voltak "tiszta" időszakai is, mint pl. amikor jött apu és hozta a rekesz ásványvizet és a csajoknak egy tasak nápolyszeletet. Krisztával éppen a levesevés miatt hadakoztunk, neki inkább kukorica kellett. Aztán meg nápolyi. Közben Boró végigszórta a nápolyitörmeléket a szobájukban és nem tetszett neki a konyha területére való "megszorítás". És ekkor kicsit elszabadult a pokol: ledobta a tálkát, én megszidtam. Ő elkezdett sírni, én mondtam, hogy szedje fel, ő nem akarta és dacosan ellenszegült. Vészjóslóbb felszólításomra sem reagált. Már kiabáltam. Ő ordított. Végül előkerült a vessző és kapott a fenekére. Még ekkor is nehezen akaródzott neki az engedelmeskedés. Végül összeszedte és megbékéltünk, de olyan keserű szájízem maradt. És a hisztizés megismétlődött, amikor, már nem is tudom milyen okból kifolyólag, de megütött és nem akart bocsánatot kérni, illetve, amikor nem akartam újabb pezsgőtablettát tenni a pohár vizébe. A vesszőre nem volt szükség többé, de sajnos, kiabáltam. Ma sokat kiabáltam. Vannak napok, amikor nem kell. De ma lehet, hogy én is idegesebb voltam, hiszen most, 9-kor küldtem el Alíznak az anyagot, amire tegnap volt a határidőm, és ez végig stresszelt.
Most pedig akkora lelkiismeret-furdallásom van! Zavar, hogy ma olyan türelmetlen voltam, főleg a Kicsivel! Mert Kriszta megértőbb, vele nincsenek ekkora csatáim, max. hadakozunk, illetve "üzletelünk", amíg mindkettőnknek jó. Zavar, hogy kiabáltam, többet a kelleténél, és zavar, hogy kevesebbet játszottam velük. Azóta valamennyire pótoltam ezt, mert építőkockáztunk, majd vendégeskedtem egy kicsit a konyhájukon:), illetve a leereszkedett nagy lufit felfújtam és ütögettük egy keveset. Boró most is azzal játszik, Kriszta pedig papírt és ollót vett elő, és farigcsál.
Én pedig írok, de közben mind csak az jár a fejemben: hogyan, milyen módon, mivel vegyem rá Borókát az együttműködésre, a kicsit nagyobb engedelmességre, hogyan lehetne makacsságát, önfejűségét és önérzetét (mert ajaj, mekkora van neki!) egy fokkal lejjebb venni, legalább annyira, amennyi az ilyen délutánok elkerüléséhez elegendő lenne. És még azon is agyalok, hogyan legyek türelmesebb, megértőbb, kevésbé ideges, hogy ne gyulladjak az első szikrára, és hogy a decibelekből is levehessek.

Jaj, de régen volt az a szovátai nyaralás!