2010. augusztus 25., szerda

Nyaralás, Parajd, sóbánya

Nem is tudom, mikor jártam utoljára a parajdi sóbányában, de mindenesetre, az nem az utóbbi évtizedben volt! Istvánnal már évek óta tervezgettük, hogy elvisszük egyszer a lányokat, igaz, mindig koratavaszi vagy őszi programként képzeltük el, amikor a "felszínen" nem vagy csak nagyon kevés más programlehetőség adódik, és főleg, amikor a fenti és a lenti hőmérséklet között sincs túl nagy különbség. Ehhez képest szezon teljében, a legnagyobb kánikula közepén sikerült meglátogatni. :) De persze, nem bántuk meg.

Szovátai nyaralásunk utolsó előtti napjára ütemeztük be a parajdi sóbányát, és teljesen átlagos turistaként, a késődélelőtti-déli órákban jutottunk le, amikor a legzsúfoltabb. Azért így is jó és érdekes volt, és azt hiszem, érdemes volt eddig várni a látogatással, mert legalább Kriszta felfogta valamennyire a dolgot. Hogy itt a föld mélyén vagyunk és fölöttünk járkálnak az emberek, meg ott vannak a házak és az utak meg az autók. Azért voltak furcsa elképzelései, mert pl. állandóan csúszkálni akart a "jégen", bár bevallom, ilyen kényszerképzetem néha nekem is adódott, amint a csillogó-sima "padlózatot" bámultam. Boróka nyafogós kedvében volt. Ez már az elején kiderült, amikor Kriszta megrohamozta a csúszdákat, és ő nem akart menni, de mentségére legyen, éppen aznap éjszaka aludtunk rosszul, mert szegénynek bedugult az orra és nem tudott "huhogni" (szuszogni), és ez rányomta bélyegét arra a délelőttre. Aztán feloldódott valamennyire, már nem kapaszkodott állandan belém és nem cipeltette magát ölben, hanem hintázott, falovacskázott.



Végigsétáltuk a tárnákat és meglepő módon minden hiszti nélkül kétszer elmentünk az ugrálóvár-paradicsom mellett. Nem vertük a fogunkhoz a garast, de 20 percért 10 lejt fizetni, bizony, nem voltunk hajlandóak. Nem is az a pénz volt sok, hanem az idő, amit ennyiért bent tölthettek volna, volt igen rövid. 20 perc után a világ minden kincséért sem jöttek volna le a játékszerekről. (Összehasonlításképpen: az egyik nagyáruházban itt a városban az első óra 10 lej, és utána minden 10 percért kell 1 lejt fizetni, szóval akkor 1 óra már csak 6 lej.) De mindegy, én nem is bántam, sőt, nem is értem, miért engedték oda a bányába ezt a "paradicsomot". Végülis, egyértelmű: pénzért. Mert nem mindenki olyan gonosz szülő, mint mi voltunk!:P

Azonban a bánya ennél sokkal többet kínál és főleg olyasmit, amit "fenn" nem kapunk meg, úgyhogy érdemesebb volt továbbmenni és az ilyen "világi" játékokat mellőzni. Elakadtunk egy érdekes helyen: a Sótörő Játszóháznál. Néhány asztalnál gyerekek "dolgoztak". No nem fogták őket bányamunkára, nem törték a sót, hanem már eleve tört, jobban mondva inkább darált sóval "rajzoltak". Hogy hogyan? Nagyon egyszerűen. És Bár még nem igazán Boróka korának megfelelő ez a foglalkozás, azért a kisasszony nem tágított és inkább ezt választotta a megszokott, unalmas kifestőzés helyett.:P Kriszta egyedül is nagyon ügyesen boldogult, Boró pedig egyedül is ügyesen szórta a sót... De még nem mondtam el a technikát! Szóval, volt sok-sok rajz, amiből válogathattak, olyan rajzok, amin valamilyen mesefigurának vagy járműnek vagy bárminek a kontúrja volt felrajzolva. Krisztával végignéztük őket majd a Micimackónál ragadtunk le. (Borónak is csakis az kellett, mint nővérének!:) Bár ő később kapcsolódott a munkába, addig Istvánnal néztek egy mesét.) Szóval megvolt a papírlap, kaptunk egy vastagabb kartonlapot is, amire aztán felragasztottuk az alkotást és ecsetet is válogattunk. Az egyik "óvónéni" megmutatta mennyi ragasztót vegyünk az ecset hegyére és milyen vastagon kenjük a lapra. Majd Kriszta fogta a színes sót és rászórta a megragasztózott felületre. A fölösleget pedig visszaengedte a tálkába. Majd újra ragasztózott és újra szórt, és így haladt tovább, amíg befejezte a rajzot. Boróka szivárványt is rajzolt Micimackó fölé.:)





Amíg a lányok dolgoztak, körülöttünk elkezdődött a tornaóra. Egy oktató mutatta a gyakorlatokat és kicsitől nagyig, fiataltól vénig, aki akart, bekapcsolódhatott és tornázhatott.

István, unatkozván, szintén részt vett a testmozgásban, és ahányszor összeakadt a pillantásunk én hitetlenül bámultam, ő meg boldogan mosolygott. Saját bevallása szerint olyan jól megmozgatta magát, és a végére nagyon fitt is volt! Csak másnapra ne lett volna izomláza!:P



Miután befejezte a sórajzolást, Kriszta is csatlakozott a tornászókhoz és több percen át végezte ő is a gyakorlatokat. Ezalatt Borókával az egyik elkerített részlegben régi fotókat néztünk és információkat olvastam a bánya keletkezéséről, kiaknázásáról. Innen aztán a bánya egyik végét céloztuk meg, mégpedig azt, ahol a kápolnát rendezték be. A bal oldali római katolikus egyházi jelképek és a jobb oldali ortodox dolgok jól megfértek egymás mellett. Sőt, az egyszerű úrasztal is helyet kapott valahol középen.

Innen már visszafelé indultunk és a kijárat felé vettük az irányt. Közben még játszótereztek a lányok és leültünk egy megürült asztalhoz pihenni és elfogyasztani a magunkkal vitt pufit. Közben egy családi fotó készítésére is találtunk módot.:)
Szinte hihetetlen a magasság. A képek nem adják rendesen vissza, de olyan kis parányinak képzeli magát az ember odalent! És, bevallom, átsuhant az agyamon az is, hogy mi lenne, ha bekövetkezne egy katasztrófa és ... ottragadnánk ...



Végül megmásztunk ismét sok-sok lépcsőt, ezúttal fölfele, bár nem ugyanazokat, amelyeken lejöttünk.
Az elmaradhatatlan falnyalogatás:


A legnagyobb meglepetés viszont itt ért: a lépcsők tetejénél nem a kijárat fogadott, hanem egy újabb szint, ami legutolsó ottjártamkor még nem létezett, vagy legalábbis még nem adták át látogatásra. Ezen a szinten semmi más nem volt, mint egy étterem és néhány borokat népszerűsítő bódé, és, ügyes marketingfogással csakis úgy lehetett a tényleges kijárathoz érkezni, ha az étterem pultja előtt elhaladtál. Mi majdnem ettünk is, de a lányok nyafogása és fáradtsága miatt végül letettünk szándékunkról. Boróka már a buszon (ami kivisz a bányából a felszínre) elaludt, Kriszta pedig útközben Szováta felé. A bánya bejárata előtt aztán rettentő gyorsan igyekeztünk megszabadulni a fölösleges ruházatunktól, csak én tettem meg hosszúujjú blúzban a kb. negyedórás utat a parkolóig. Sebaj, legalább egy plusz szaunázásban volt részem.:P


Túlságosan mély nyomot nem hagyott bennem a bányavizitáció, talán azért, mert nem most jártam először benne, hanem legalább 4-5x voltam már. De azért mindig elcsodálkozom és elismeréssel adózom a Természetnek, és persze, az Embernek. De legfőképp Annak, aki a természetet megteremtette és az Embernek megadta azt a lehetőséget, erőt és tudást, hogy szintén teremthessen.

11 megjegyzés:

Natimi írta...

Klassz napotok volt!:)

Mi is tervezzük a bánya meglátogatását,de én ősz kezdetére gondoltam.

De érdekes lehetett az a sóval való festés,de szívesen megnéztem volna,ahogy a párod tornászott:))

Puszi,

Timi

sedith írta...

Timi, nézzed, most már fenn vannak a képek is!:)

Ági írta...

Látod milyen érdekes ez. Az ilyen látványosság is teljesen másképp hat az egyik emberre és a másikra. Mi káprázatos természeti csodának láttuk a bányát. Minket nem zavart a mászóvár sem (és nem helyiként nem érzékeltük, hogy szélhámos árat kértek az ugrabugrálásért-ezek szerint külföldi turista árral számoltak). Az egész lényege, hogy minél többet mozogjon felnőtt és gyerek, hogy jobban hasson a só a légzőszervekre. Tényleg. Borónak jót tett a sós levegő? Nem volt jobb az ezt követő éjszaka huhogás szempontjából?
Milyen jó kis változatos programokkal szórakoztatják az odalátogatókat, sajnálom, hogy amikor mi jártunk ott, nem volt kézműveskedés (Móni homokkal készít hasonló képeket egyébként)bár így sem unatkoztunk.
És hogy vendéglátó egységek is megjelentek? Nos, ha igény van rá, miért is ne? Fizet a bányának, hogy ott lehet, az meg fejleszt, új játszóteret vesz. Zoltánom, a zord közgazdász szerint még így is sokkal jobban ki lehetne aknázni a bányába rejlő lehetőségeket. de remélem nem fog túlságosan elüzletiesedni. Én drukkolok, hogy megmaradjon olyannak, amilyennek láttuk nyáron. Mert bennünk nagyon mély nyomot hagyott.

Puszi és jó volt újra átélni az élményeket hála neked.
Ági

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon klasz napotok volt a banyaban,mi is nagyon keszulunk,itt lakunk a kozelebe de meg sosem jartam en lenn a banyabal,habar mar jo parszor keszultunk lemeni de mindig akkor jott fel az utolso busz.
De az iden ha minden igaz lemegyunk mert megyunk Szovatara es akkor valahogy idot keressunk arra is.
Nagyon klasz lehetett a soval rajzolni,jo kis mokas dolog lehetett,de jo hogy torna es jatszoter es minden van lenn.
Mar nagyon kivancsi vagyok en is ra .pusizka

sedith írta...

Ágnes, ez biztos azért van, mert én többször jártam benne. Mert először (bár nem emlékszem pontsan, mikor volt, de mindenképpen gyerekként), biztos, hoyg tátott szájjal bámultam mindent. :)

Az étterem meglétét nem tartom rossz dolognak, sőt, inkább enni egy finom levest vagy rendes másodikot, mint csipszet rágcsálni, amíg lent vagy (főleg azokra gondolok, akik több napig járnak, kezelésre), csak megjegyeztem, hoyg ügyes marketingfogás az, hoyg ott kell elhaladni az ételek mellett.:) Persze, meg lehet állni enni, és tovább is lehet menni.

Tényleg, elfelejtettem leírni, hoyg kitűnő volt Boró számára a sós levegő. Bár ő mozgott a legkevesebbet közülünk, mégis, a bánya után már nem kellett többé orrcsepp és másnapra már kutyabaja sem volt. (Az más dolog már, hogy a hazafelé úton végig ment a klíma és én is, ő is lerobbantunk végül miatta.)

Szerintem fog még változni a bánya kinézete és kínálata. Amikor utoljára voltam, csak a favonatka és egy-két hinta, csúszda volt. Sokan már akkor is rosszallták ezeket, pedig, tényleg jó dolgok. Mert amikor valaki 10 napra a bányához van kötve, esetleg egy izgő-mozgó gyerekkel, annak nagy hasznára lehet minden egyes szórakozási és szórakoztatási lehetőség. És inkább fizet semhogy a gyereke végigordítsa az ott töltött időt. Ami az ugrálóvár árát illeti... sajnos, ez jellemző a vendéglátásra Erdélyben: a külföldiek zsebéhez van szabva. Ami nem baj, csak eléggé elriasztja az itteni vendégeket, akik inkább hajlandóak kifizetni ugyanannyit a görög vagy a horvát tengerpartért, mintsem itt maradjanak 50-100 km-re az otthontól és semmivel se "ússzák meg" olcsóbban. Tavaly, megnéztem, Bulgáriában kb. 70 dollárért lehettünk volna egy éjszaka, miközben itt, Zeteváralján fizettünk 40 eurót.

Visszatérve a bányára, én azért remélem, hogy mindig "lépést tart" majd a korral, csak jó lenne, ha nem esne túlzásokba. Pl. feltétlenül jónak és szükségesnek tartom, hogy lenn a mélyben is van térerő és internetlehetőség, hiszen aki hosszú ideig van ott, annak kell tartani valahogy a külvilággal is a kapcsolatot. AMúgy ez volt a legnagyobb meglepetés számomra: a bányába vezető úton nem volt térerő, de abban a pillanatban, amikor belöktem a csapóajtót és beléptem a bányába, megszólalt a telefonom: full jelem volt. Utána mutatta István a jelfogót. :)
Puszi,
Edith

sedith írta...

Izabella, ki ne hagyjátok! Ha először mész oda, biztos, hoyg szemed-szád tátva marad!:)

Évi írta...

Kedves Edit!

Köszönöm a kedves szavakat.Jól estek.
Majd jövök ám pótolni.Be szoktam kukkantani.csak olyan hosszúak a bejegyzések, hogy nincs időm mindig maradni.Elmismásolni meg nem akarom:-))

Szép napot!

Évi

VH írta...

Hűha na ez aztán tényleg csodálatos volt,már alig várom mi is eljussunk a sóbányába:) Utoljára gyerekkoromban voltam,de azóta sokat változott.Most pláne ugye állapotosan tilos oda bemenni hiába van közel.

No, majd ez is összejön,de örülök,hogy erről is beszámoltál legalább tudni fogom mik vannak:)

A képek csodálatosak.
Puszi

iri írta...

Orvendek hogy ilyen szep vakaciotok volt!Itt sokat elmulasztottam, van potolni valom.

ilgya írta...

Én is gyerekkoromban jártam itt utoljára,akkor még játékok se nagyon voltak,nemhogy ugrálóvár meg éttermek,nagyon sokat fejlődött az utobbi 20 évben.
Már Ági beszámolója után is eldöntöttem,hogy ha arra járunk nem fogom kihagyni,és ezek után is ezt gondolom mindenképp.

Terjhazavandor írta...

Ezek se mai képek már! :D :D :D