2013. március 19., kedd

Bolondéria

Nem tudom, ha van még valaki olyan, mint én. De szerintem egyedül vagyok ezzel a - nem is tudom, minek nevezzem - bolondériámmal.

Fiatal vagyok, és fiatalosnak, modernnek is tartom magam. Szeretek lépést tartani a világgal, mégha nem is a divat vagy ilyesmi szintjén nyilvánul ez meg. Szeretek újat tanulni, újdonságokat kipróbálni minden területen, szeretem a változatosságot, és utálom az egyhangúságot, a mókuskereket. Használom a mondern kor vívmányait; a konyhai küytüim használatban vannak, nemcsak a dobozokat nyomják belülről, mint más háziasszonyok kütyüi; szeretek olvasni, utazni, hogy bővüljenek az ismeretim, a látóköröm.

Mégis van egy olyan bolond mániám, hogy néhány új dolgot nagyon nehezen tudok elfogadni, és szinte fizikai fájdalmat érzek, ha át kell állni valami újra. De nem tudom, hogy mikor mitől függ ez a dolog, mert pl. a számítógépről a laptopra való átállás abszolút zökkenőmentesen ment, most viszont hallani sem akarok pl. táblagépről. Az, hogy mobilom lett, már a múlt ködébe vész, de abszolút természetes volt. Az is normális volt, ha ki kellett, hangsúlyozom kellett cserélnem valamelyik telefonomat ilyen vagy olyan okok miatt. De ha most valaki egy okostelefont akarna rámtukmálni, esküszöm képes lennék kihajítani a szemétbe. Sőt nem is kell okostelefonnak lennie, elég csak egy (számomra) új szerkentyű, mert attól is egyszerűen zsigerből idegenkedem. Épp az imént történt ez. István új telefont vett magának, és a régit szívesen nekem adná. Átraktam bele a sim-kártyámat, de olyan idegen minden, olyan más (pedig ismerem, mert én is használtam eddig néha), olyan - az enyémhez képest - logikátlanok benne a dolgok, hogy egyszerűen képtelen vagyok, hogy átvegyem. Ne röhögjetek, kérlek, de itt bőgök emiatt. Vissza is pakoltam a kártyát a sajátomba, és kész, nem kell. Ugyanakkor, tudom, ha holnap kapnék egy új fényképezőgépet - bár lehet, hogy azért megpityeregném a mostanit, ami annyi éven át szolgált nekem-engem - a legnagyobb örömmel fogadnám, és nem lenne semmi bajom vele.

Én már sokat gondolkodtam, hogy mi ez, miért van ez?! Mert mint a bevezetőben is írtam, úgy gondolom, nem vagyok egy begyöpösödött agyú vénasszony, képes vagyok az új dolgok megértésére, és általában élek is minden olyan újdonsággal, ami megkönnyíti a munkámat, az életemet, netán időt, energiát, pénzt spórolok vele. Hogy nem szeretem feladni azt, amit megszoktam, és főleg jól működik? Talán. De akkor mi van a számítógéppel meg a fotómasinával? Ezeket is megszoktam. A fényképezőgépemnek mai napig semmi baja, s bár mint modell már eléggé régi, hiszen már több, mint 5 éve vettük, és akkor sem a legutolsó kiadás volt, még mindig túl sok mindent tud, mint amennyire én kihasználom. Mégis nyugodtan megválnék tőle, és mennék tovább. De hogy ezzel a telefonhistóriával mi a bajom, nem tudom. Ismerem István telefonját, én is használtam néha. És valamikor a jelenlegi telefonomat is kissé "durcásan" fogadtam, bár akkor csupán azzal volt bajom, hogy "tégla", vagyis egy eléggé nagydarab SonyEricsson. De idővel megszoktam, könnyen megszoktam a kezelését, és pontosan azt tudta, amihez nekem szükségem volt rá: telefonálni, időpontjegyzéket vezetni benne, néha számolgatni vele, és ami számomra nagyon fontos volt, hogy interjúkat tudtam vételezni vele. Én nem cserélgettem a csengőhangokat, nekem nem kellett személyre szabott csengőhang, én nem játszottam rajta (az elmúlt hétvégén fedeztem fel, hogy tényleg vannak rajta játékok:P). Sms-t nagyon ritkán szoktam írni, unom, és fölösleges időpazarlásnak tartom; amíg megírom, százszor elmondom szóban, az ára ugyanannyi; fotózni nagyon ritkán fotóztam vele, de soha egyetlen képet sem töltöttem le róla; az utóbbi időben pedig nagyon néha, ha valamilyen fontos, sürgős emailt vártam, éppen leellenőriztem hogy megjött-e. Tehát ez nekem továbbra is tökéletesen megfelelő lenne, abszolút elégedett lennék. Az egyedüli dolog, ami indokolttá tenné a cseréjét, az az akkumulátora, hiszen már több, mint 4 éve használom, és most jutottunk oda, hogy csupán 1-2 napig tartja. De még ez sem zavar annyira, hogy feltétlenül ki akarjam cserélni.

Nos, leragadtam a telefonnál, mert ez az, ami aktuális, és ez váltotta ki belőlem ezeket az "indulatokat", de pl. amikor a gmail, illetve a blogger változtatott a kinézetén, akkor is szörnyen dühös voltam. (Mondjuk, úgy gondolom, hogy jogosan is, hiszen az új felületek nem lettek feltétlenül jobbak, sőt....) De amikor a FB-on az üzenőfalról megtörtént az áttérés az idővonalra, "meg sem hessintettem".

Szóval, segítsetek egy picit, kérlek ennek megfejtésében. Vagy menjek inkább pszichológushoz vele?

4 megjegyzés:

Tittina írta...

Szia Edit :)
nem tudom megallni szo nelkul - olyan, mintha rolam irtal volna :)
szoval nem vagy egyedul a problemaval, ugyhogy nyugodj meg, nem kell pszichologushoz menned :)
en is odzkodom mindenfele modernkori kutyutol, de sztem azert (vagy csak ezt meselem be magamnak), mert nincs is igazabol szukseg(em) ra(juk).
a szulinapomra egy okos-telefont kaptam, de csak azert mentem bele, mert mar a laptopomon is Windows 8 van, es a telefonon is :) ugyhogy egyszeru es nagyszeru :)
azert azt halkan megjegyzem, hogy a Ferjem Samsung-jarol anno meg telefonalni sem tudtam...

Virág írta...

Nem tudom... Az én okostelefonom naponta lemerül, mert a nagy képernyője miatt zabálja az energiát. Én úgy vagyok ezekkel, hogy csak akkor váltok, amikor fejben elérem az ár-érték arányt. Vagyis, ha eljutok odáig, hogy ki tudom használni. Csak tavaly lett okostelefonom, előtte egy Juliska korú nokiám volt, és tökéletesen meg voltam vele elégedve, csak ez jobb fotókat csinál, és könnyebben lehet netezni vele. Szóval engem is érdekelnek az újítások, de saját részre csak akkor, ha már eléggé ki tudom őket használni.

sedith írta...

Titti!!!! Örülök, hogy kibújt a nyúl a bokorból. :) Hát nekem most nem kell okostelefon. Mindig azt mondom: fel kell nőni mindenhez. :) No, én ezekhez "még nem nőttem fel", vagyis a fejem tudja: ilyesmire nincs szükségem.

Virág, ez az. Én telefonnal nem fotózok, nekem ehhez komoly masinám van (és lehet még komolyabb is lesz:)), netezni meg pláne nem kell, meg is bolondulnék, ha a net mindenhol kísértene.:P Örülök annak az időnek, amit nem net előtt kell töltenem. Így legalább még szét tudom választani a munkát a szórakozástól vagy az egyéb tevékenységeimtől. :)

KömiMeli írta...

Edith!
Rólam is írtál :D Úgyhogy szerintem se menj pszichológushoz! :) Vagy ha mégis, vigyél magaddal :D :D :D
A Lányok jól vannak már? Remélem, de ha mégsem, jobbulást Nekik!
Puszi
Meli