2012. július 23., hétfő

SIKERÜÜÜÜÜLT!!!!!!!!!!

Igen, ismét sikerült. Azaz a múlt keddi vizsgám.:) Tavalyelőtt is ilyentájt közöltem a nagy hírt. Nálunk iylenkor, nyár közepén vannak a sorsdöntő (vagy nem éppen) vizsgák, csak hoyg egyesek ne tudjanak maradéktalanul örvendeni a nyárnak!:P

Nem tudok, és nem is akarok most sokat "papolni". A vizsgának annyi a lényege, hogy most már véglegesen óvónő vagyok. Vagyis a diplomám érvényessége elérte a fektetett nyolcast.:) Ezt a vizsgát általában a tanítás megkezdésétől számított 5 éven belül kell letenni (de 2 évnél hamarabb nem lehet), különben érvénytelenné válik a diploma. Nos, én nem most végeztem, de tanítani nem tanítottam, csak egy évet meg egy hónapot. Azt most nem számították, mert akkor tanítónőként dolgoztam, úgyhogy most, miután letanítottam két évet óvónőként, jelentkezhettem a vizsgára. Ezért volt a tavasz folyamán a két szakellenőrzésem is, amelyeknek az átlaga összeadódik az írásbeli eredményével, és majd az adja a végleges eredményt.
Most nem voltam olyan "szuper":P, mint 2 évvel ezelőtt, és az az igazság, hogy nem is izgatott nagyon a dolog. Azaz, szerettem volna sikeresen túllenni rajta, de időm, energiám egyszerűen nem volt, hoyg készüljek is. Talán kiábrándító, vagy talán éppen ez a jó pontom, hogy gyakorlatilag semmit sem tanultam: előző nap este néztem bele ebbe-abba, majd egyszercsak mérgesen lecsuktam a laptopot, és azt mondtam: most már úgysem fogok megokosodni. És idejében lefeküdtem. (Még jó, mert azon éjjel volt a vezetékhasadás a konyhában.) És másnap vizsgáztam. Nyugodt voltam, a "tudatlanok" nyugodtsága lett úrrá rajtam, mert bizony, ha tudatában lettem volna annak, hogy mi mindent kérhettek volna, illetve, hogy mennyi buktatója volt a tantárgyaknak, hát bizony, icipicit:P mégiscsak nyugtalankodtam volna.

7,55 - ennyit kaptam a maximális 10-esből, de nekem ez tökéletesen elég. Sőt, bőven sok a boldogságomhoz, hiszen 6-os volt a minimális, amit meg kellett írni. Majd ezt a 7,55-öt összeadják a tanítások átlagával (csak nem tudom, hogy melyik jegy hány százalékát teszi ki a végleges jegynek) és elosztják. Úgyhogy, én nagyon elégedett vagyok. :)
Tényleg nem akarok nagyképű lenni, de valahoyg most is bebizonyosodott számomra, hogy amikor én tanultam (hiszen szinte ugyanabból vizsgáztunk, amiből az érettségire is készültünk, az meg 13 éve volt nekem), akkor még rendesen tanítottak, és tanultunk. Mert sok minden megmaradt (bizony, verset azóta sem elemeztem, ha a tavalyelőtti vizsgát nem számítom), azaz kemény ismeretanyaggal rendelkeztünk. Persze, egyfelől hatalmas hülyeség, hogy óvónői képességeimet részben verselemzéssel mérjék le (Berzsenyi Dániel: A közelítő tél), de a tételek többi részének mégiscsak volt köze az óvodához: Andersen-mesehős jellemzése, egy kis magyar és nagyon pici román nyelvtan, majd pedagógiai és pszichológiai témájú értekezés különféle tematikával (interdiszciplinaritás és integrált nevelés elve; az óvodai tanulás), végül pedig egy kis ismeretfelmérés a jelenlegi tanügy ismeretéről. Nos, itt "elbuktam", mert azt a kifejezést, amit meg kellett magyarázni, és kifejteni, hát kérem szépen, még sosem hallottam. Így nem is írtam semmit, mitsem hülyeségeket írtam volna. Tehát végülis a maximális jegyem csak 8,50 lehetett volna így is, úgy is.:P

Nos, hát nem is papoltam én sokat. De ez van: ha egyszer beindulok, nehezen tudok leállni!:)

4 megjegyzés:

emese írta...

Gratulalok Edith, hat nem semmi semmi tanulas mellett ilyet produkalni!!!! Hatha meg tanultal volna:)

VH írta...

Gratulálok,minden elismerésem:)

Sok puszi

Sz. Zita írta...

Gratulálok, ügyes vagy :)

KömiMeli írta...

Csak most olvasom, ezért kissé késve, de GRATULÁLOK! Nagyon ügyes vagy! :) :) :)
Egy ideje nem érlek el telefonon, igaz, valamiért csak 1 számotok maradt meg a telefonomban, orange-os, nem tudom, mi történt a többivel, lehet, hogy az már nem él?
Puszi nektek és a lányoknak!
Meli