Egy egyszerű nyári nap

Igazán szép napunk volt tegnap, leszámítva egy apró balesetet. Izgalmasan, kalandosan indult, hiszen hajnali 4-kor keltünk, és 5-kor már ott baktattunk a patakparti kukoricásban, bozótosban. Ki-ki hozta a formáját: Kriszta élvezte a "kalandot", Boróka pedig nyafogott mindenért - hogy vizes a fű, hogy fázik, hogy az arcába csapódnak a kukoricalevelek.:D István már égett a vágytól, hogy horgásszon, én meg égtem a vágytól, hogy egy-kettőre takaró alá bújjak. Tényleg hűvös volt a hajnal, és a lányokat is féltettem. És még azt is reméltem, hogy elalszanak egy kicsit. Takarót terítettünk a földre, kispárnákat tettünk a végébe, egy másikkal pedig jól betakaróztunk. Ez viszont annál jobb móka volt, mintsem elaludtak volna, úgyhogy kb. egy órát-másfelet ott elszórakozgattunk. Mire egy kicsit elcsendesedtek, és én is kezdtem volna elvegyülni az álommal, megjelent István, mert éhes volt..:)

Már javában sütött a nap, amikor kávét készíettem (cikória:)), fogtam magam, és elmentem Istvánhoz (kb. 50-60 méterrel tovább horgászott). A lányok nem vették észre távozásomat, bár tudtam, hogy másodpercek kérdése, és máris hallom az anyúúúúúúúúúú-zásukat. Meglepetten ültem le István mellé, mert még mindig vígan hancúroztak (jól hallatszott minden szavuk). Mi aztán kávéztunk, majd én is horgászni kezdtem. Szinte félórát voltam távol a lányoktól, ők meg jól játszottak azalatt. Néhány kifogott halacska után viszont gyanús lett a csend, ami felőlük jött. Mentem is vissza hozzájuk, és meglepődve láttam, hogy Kriszta fekszik, Boró pedig fölé hajol, és simogatja. Amikor észrevettek, Boró kitörő örömmel fogadott, Kriszta meg vörös szemekkel szemrehányóan fordult felém: azt hittem, itt hagytál minket!:D

Reggeli után felkerekedtünk mindhárman, és István "telephelyéhez" mentünk, horgászni. Szinte egy órát bírták a lányok a kvázi csendben ülést, meg a víz korbácsolását. Kriszta horgára pedig egy, a Boróéra meg két halacska akadt fel. Megvolt a boldogság meg a szomorúság is, mert Kriszta hiába volt kitartó és próbálkozott, a második halacska csak nem akart horogra akadni.:P

Koncentrálás:

Visszamentünk a takarókhoz, és elköltözünk onnan, mert ekkorra már telibe érte a nap a helyet, és irtózatosan sütött. Átcuccoltunk a patak közvetlen partjára, ahol bár kavicsos-köves volt a hely, de mindvégig lehetett árnyékot találni. A lányok levetkőztek, elkezdtek játszani a patakban. Gátat kezdtek építeni (amiből persze semmi sem lett), köveket dobáltak, spriccelődtek, futkároztak. Egy darabig jó hangulatban játszottak, de egy idő után mindketten már csak nyafogtak. Ekkor, valahogy nagy nehezen kitessékeltem őket a vízből, és még nagynehezebben sikerült úgyba, azaz takaróra "döntenem" őket. Mire megbeszéltük, hogy eszem ágában sincs elaltatni őket (:P:P:P), megnyugodtak, és jókedvűen láttak hozzá a pihenéshez.:D:D:D Boróka hasrafeküdt, magához ölelte a pólóját, majd egy kis kavicsot találta a fejénél, és kijelentette, hogy azzal pihen. Talán félperc sem tel el, amikor észrevettem, hogy az addig szorongatott kavics egyszercsak kigurul a kezéből. Ő pedig nem kap utána.:):):) A meleg ellenére tetőtől talpig betakartam, nehogy valamilyen darázs vagy egyéb bigyigány megcsípje, csupán az arcát hagytam szabadon, hoyg lélegezhessen. Kriszta ekkor még bírta magát, és hadakozott az alvás ellen. Viszont vele meg tudtam beszélni: nem mondanám, hogy aludjon, ha nem keltünk volna föl olyan korán, és ha nem tudnám, hogy később nagyon, sőt túl fáradt lesz. Megegyeztünk, hogy ha 10 percen belül nem alszik el, nem kell aludnia. Nos, tényleg kb. 10 perc alatt aludt el. (Bár így is úgy is elaludt volna, mert úgysem vallottam volna be, hogy máris lejárt a 10 perc.:P)

Amíg aludtak, én kávéztam és olvastam. Bizony. Olvastam, ami szenzációnak minősült, hiszen akár szégyen, akár nem, több hónapja nem járt könyv a kezemben. Azaz úgy, hogy olvassam. Aztán Kriszta korán ébredt, nem is aludt többet egy háromnegyed óránál. Boró viszont még ráhúzott kb. ugyanannyit. Én már kezdtem mérgelődni, hogy István felől semmit sem tudok, nem jön, telefonom nem volt, mert otthon felejtettem, de a lányokat nem mertem otthagyni alvás közben. Miután Kriszta felkelt, rábíztam Borót és elmentem Istvánhoz. Déli 1 óra volt, a hal pedig jött. Még nem akart indulni, én viszont nem tudtam, mit fogunk csinálni még kb. egy órát, amíg indulunk. Pedig végül nem is egyet töltöttünk ott, hanem több, mint hármat.

Visszaindultam, és még nem jutottam messze, amikor éreztem, hogy a lábam lecsúszik egy földormon, én pedig rögtön elvágódom. A nagy fűben nem láttam a szintkülönbséget, és csak egy hajszálon múlott, hoyg végül mégsem estem el. A lábamra viszont nem tudtam ráállni. Néhány másodpercig sziszegve tűrtem a fájdalmat, aztán hatalmas nyilallások közepette mégis elindultam. Közben felhívtam Istvánt is, hogy szóljak neki, mi történt, majd úgy, ahogy tudtam, visszabaktattam a lányokhoz. Ekkorra már Boró is felkelt, és aggódva ugrott föl, amikor meglátta, hogy sántítok meg jajgatok. Nagyon együttérzően hajolt fölém, és látszott, hoyg enyhítene a fájdalmamon, ha tudna. Krisztát kértem meg, hogy vizezzen meg egy blúzt, amivel aztán végig körbetekertem a bokám.

Kicsit félelemmel gondoltam az ott töltendő hátralevő időre, mert nagy ügyesen a lányoknak semmiféle játékot nem pakoltam, sem könyvet, semmit. De a kisasszonyok hatalmas kreativitásról tettek bizonyságot, és olyan jól etöltötték a háromszor annyi időt, mint amennyit gondoltam, hogy bámulat volt! És felváltva, majd közösen vizezték a blúzt, hogy a bokám köré tekerhessem. Szintén gátaztak, kagylóhéjakat gyűjtöttek a parton, kavicsokat dobáltak, és persze, spriccelődtek meg fogócskáztak a vízben. Végül Kriszta kitalálta, hogy horgászni fog. Botocskát szerzett, hosszú fűszálat kötött rá, majd száraz ágacskából dugót is bogoztunk rá. Persze, Borónak is kellett, neki is csináltunk. Remekül szórakoztak "horgászás" közben.

Aztán megjött Zoli, István pedig nemsokára összeszedelőzködött, és lassan hazaindultunk.

Azóta a lábam már elég jól van. Lassan, óvatosan, de azért tudok járni. Akkor fáj erősen, ha valamilyen hirtelen mozdulatot teszek, vagy ha elfeledkezem róla, és elfordítom. Azért remélem, rendbejön hamarosan.

Apuka zsákmánya: