Sosem törik be a, sosem törik be a vadló

Ismeritek Szilaj történetét? Gyönyörű rajzfilm. Ugyanakkor elszomorító is, hiszen pontosan arról szól, hogy az ember, és a "civilizáció" hogyan tesz tönkre, irt ki mindent, ami természetes, és a természettől adott. A vége viszont happy end (mondjuk, gyerekeknek ne is legyen még más vége egy mesének!), végkicsengése pedig az, hogy megfelelő kitartással mégiscsak győzhet a jó a rossz felett. Banális, természetesen, hiszen így szoktak végződni a mesék, de tény, hogy egy-egy epizódnál szinte éreztem az állatokban dúló feszültésget, a félelmet az újtól, a dacot és az eltökéltséget, no meg a szenvedélyt, a szeretetet és a szerelmet. Pedig egy szót sem szóltak. Éppen ezért is olyan gyönyörű szerintem. Megalkotói különös érzékkel lehettek megáldva, hogy minden emberi szó nélkül (mármint az emberek beszéltek, szóltak az állatokhoz, beszéltek róluk, az állatok viszont csak saját nyelvükön "beszéltek"), csupán mozgásokkal, arckifejezésekkel, illetve állati hangokkal képesek voltak visszaadni mindazt, amit a fenti sorokban felsoroltam. A gyerekek talán nem érzékelik mindezt a meséből, Kriszta is megkérdezte tőlem, amikor tolmácsoltam a "lovak beszédét", hogy mindezt honnan tudom. Hát, nem tudom, hogy honnan; ezt érezni, tudni lehet a meséből. És bevallom, egyes részeknél - ugye, tudván, hogy mára mi lett a sorsa a musztángoknak és az indiánoknak - el is pityeredtem.

Nos, ezt a felvezetőt azért írtam, hogy ha van valaki, aki nem ismeri a mesét, akkor feltétlenül töltse le a netről, és ültesse le a gyerekeit, hogy megnézzék. Sokat tanulhatnak belőle.
Másrészt pedig, van a rajzfilmben egy betétdal, amiben többször visszatér a címben említett mondat: "Sosem törik be a, sosem törik be a vadló". És igen, Szilaj - bár néha megadja magát a körülményeknek - sosem törik be, megmarad annak, aminek született: szabad, "vad" musztángnak.

És hogy minek kellett ez a teljes felvezetés, azt is mondom mindjárt. Boróka miatt. Mert tegnap úgy éreztem, ő is egy ilyen szabadnak született, vad muszáng, aki néha úgy tűnik, megalkuszik, de utána újult erővel kezdi a harcot "elnyomói" ellen. Reggel nem kért tejbegrízt, neki tejberizs kellett. Ebédre megígértem. Hosszas huzavona, hiszti után jóízűen felfalta a tejbegrízadagját.
Délben nem kért levest, neki csak tejberizs kellett. Márpedig kijelentettem, aki azt az egy merőkanálnyi levest nem eszi meg, tejberizst sem kap. Kriszta és Dávidka már jóízűen ették az édes másodikot, amikor rájött a kisasszony, hogy jobb lesz beadni a derekát: pillanatok alatt felfalta a (z amúgy kedvencnek számító zöldpaszuly-) levest, és már kérte a rizst. Azt is jóízűen bevágta. Koradélután pedig, amikor ölbe vettem, és hátradőltem vele az ágyon, hogy dédelgessem egy kicsit, és minél hamarabb elaludjon, illetve éreztem szívverését és még álmában is szilaj, rugalmas, erős testét, hirtelen felbukkant belőlem ez a dal: Sosem törik be a, sosem törik be a vadló. Hát igen. Ilyen kis, szilaj vadló ő is. Aki nem adja fel önmagát, a végsőkig harcol magáért.

Ami nem baj, sőt biztos vagyok benne, hogy határozottsága, makacssága, nehezen befolyásolhatósága hatalmas erényeivé fognak fejlődni; biztos vagyok benne, hogy őt nem fogják tudni egykönnyen átverni, nem fogják tudni rábeszélni olyasmira, amit nem akar, vagy amivel nem ért egyet, nem fog ugrani a kútba, ha valaki azt mondja neki. És erre büszke lehet/lehetünk majd.

Csak én bírjam ki valahogy addig!