Nyaralás 2011. - Haspók

Avagy Vízimüttymütty Haspókká való metamorfózisa.:D

Idei nyaralásunkon nem volt központi fontosságú az evés. Nem is voltunk annyira éhesek. Legtöbbször kétszer étkeztünk naponta, de akkor kiadósan. Mondjuk, nem is csodálkozom, hogy nem kellett az étel, amikor olyan meleg volt!

Most direkt nem kértünk sem egész, sem félpanziót. Nem akartuk a szállodához kötni magunkat minden étkezésre. A reggelit viszont tartalmazta a szállás ára. Kiadós és bőséges svédasztalos reggelik voltak. Igaz, változatosságban a közelébe sem ért a tavalyi, szovátai reggeliknek, de ezt a 6 napot ki lehetett bírni, és lehetett variálni a dolgokat, mert azért képtelenség volt mindenből enni minden nap. Nos, mi ekkor tisztességesen jól is laktunk. Szégyen vagy sem, a harmadik naptól én még délre is tettem félre kávét magamnak, mert a második napon, amikor koradélután a hallban dolgoztam egy kicsit, merészeltem venni magamnak egy kávét: 6 lej volt.:O:O:O De legalább nagyon finom volt. Viszont a reggeli kávék is isteniek voltak. Automatából engedtük mi magunknak.És én általában hamarabb félrevettem a poharat, hogy ne folyjon ki az összes víz.:P De "hosszún" sem volt csapnivaló.

Már a második napon mindenkinek kiderült, kialakult, hogy mi a kedvence. Boróka pl. minden áldott nap müzlit kért tejjel, majd ráevett vagy 2-3 darab görögdinnyét. Talán egyetlen virslit evett meg ezenkívül. Krisztának István pakolta a tányérját, és szigorúan rózsaszín halikrát, 2 sonkaszeletet, 2 szalámiszeletet, 1 darabka telemeát (sós, friss sajt, olyan, mint a feta) és 4-5 szem olyajbogyót tehetett rá. Meg persze, kenyeret. Az asztalnál pedig ő maga kenegette a kenyérszeletekre az ikrát és készíette el a "szendvicset".
István és én maradtunk az egészségtelen kajáknál: tükörtojás, rántotta, virsli, sült kolbász, sonkák, szalámik, de persze ettünk mi is ikrát, vajat, sajtot, müzlit tejjel, vagy éppen dinnyét is. És sok friss zöldséget. És természetesen, ezekből sem mindent egyszerre, hanem mikor mire fájt a fogunk. "Normál kaja" után a lányoknak is megengedtük, hogy igyanak "szukkot", azaz üdítőt (szénsavmentes gyümölcsös lötty), ami nagy népszerűségnek örvendett. És a nápolyi szelet meg az Eugenia (hagyományos, román, krémmel összeragasztott keksz) is kedvenc volt. És persze, ezeken kívül még voltak más ennivalók is, de pl. a lekváros kenyeret egyikünk sem kívánta, és a savanyú tej sem volt nélkülözhetetlen számunkra.

Szóval, a reggelik nagyon jók voltak. És talán nem csoda, hogy ilyen reggeli után, ami majdnem 10-kor ért véget számunkra, déli 1 körül egyikünk sem kívánt semmit. Ilyenkor aztán - hiszen a tűző napon úgysem lett volna tanácsos kinn lenni - lefeküdtünk, vagy lefeküdtek a lányok és István, én pedig levonultam a hallba (csak ott ment tökéletesen a net) átnézni az emailjeimet, illetve a beérkezett, következő lapszámba szánt, átnézni való anyagokat. Sokat morfondíroztam azon, hogy vigyem-e magammal a laptopot vagy sem, és végül elvittem. És jól tettem. Mert ezeket a "holt időket" legalább kihasználtam, és így, amikor hazaérkeztem, nem 25 javításra váró anyag fogadott a felbombázott lakás mellett. És talán 2 vagy 3 napon dolgoztam is, a többin eszembe sem jutott a gép vagy a net, vagy a lapok és a blogok.

Felkelés után általában mindenki éhes volt már. Erre többféleképpen találtunk orvoslást. Még megérkezésünk napján Laci (István munkatársa, akikkel együtt mentünk) felfedezte egy pizzéria szórólapját, ahonnan 1,1 kg-os pizzákat lehetett rendelni 40 lejért. Az érdekessége viszont az volt a dolognak, hogy ők 2 ugyanekkora pizzát küldtek ebben az árban. Majdnem 3 család lakott jól egy-egy ilyen adagból, mert időközben egy másik ismerős család is megérkezett, akik máshol kaptak ugyan szállást, de napközben szinte végig együtt voltunk. Így aztán egyik nap Laciék, másnap meg mi rendeltünk egy-egy adag pizzát.
Máskor lementünk a hotel vendéglőjébe és rendeltünk valamit, de egy csúfos hosszú várakozás (nekünk) és felcserélt ételek, italok (Laciéknak) elvették a kedvünket a saját hotelünk vendéglőjének használatától. Egyszer ettünk végül ott, Kriszta grízgaluskás csirkehúslevest és Spagetti Carbonarát, Boróka csak ez utóbbit, mi Istvánnal pedig egy-egy görög citromos levest. Szerintem isteni volt viszont a leves, és Istvánnak is ízlett volna maradéktalanul, ha a teteje nem lett volna jól bekaprozva. :)
Csütörtökön, ébredés után elmentünk egy közeli étterembe, ahol szintén finomakat ettünk, de meg is kérték az árát. Mondjuk, ezen már nem is csodálkoztunk, hiszen rájöttünk, hogy ott mindennek minimum duplája az ára az itthoniakhoz képest, ha nem három-négyszerese. Így aztán mi ismét görög citromos levest rendeltünk, ami ezúttal István örömére nem volt bekaprozva, hanem külön volt az apróra vágott kapor, és tehetett belőle aki akart. A lányoknak vettem egy parasztcsorbát (kettejüknek egy adagot, mert hatalmasak voltak), István másodikként csirkebécsit kért krumplipürével, én mexikói csirkét és grillezett zöldségeket, a lányok meg szintén csirkebécsit és krumplipürét, de sült kolbászt is melléje. Naná, hogy az égvilágon semmi egyéb nem fért már belénk! Azért egy-egy gyümölcsös sorbet-t elnyalogattunk a "hazaúton".:)
Pénteken ismét pizzát rendeltünk, de azt már "az úton" ettük meg, ebédre. A többóráős fürdőzés pedig annyira leszívta az energiáinkat, hogy indulás előtt még egy-egy saormát is simán leküldtünk. És, bármennyire is szoktak pfujjogni az ilyen, gyorsétteremben vett ételekre, állíthatom, hogy ez volt a legeslegfinomabb fogás, amit a nyaralásunk során ettem. Főleg, hogy a min. 45 fokban dolgozó két fiatal srácból, amellett, hogy gyorsan, szakavatott kézzel pakolták a lapos kenyérbe a sok finomságot, dőlt a jókedv, a vicc és a bolondozás.

Fotókat az ételekről nem készítettem.:(