2011. március 11., péntek

Jobbnál jobbak

Kedd hajnalra Boróka lázasodott be, de mivel kedden elmúlt a láza és semmi más tünete nem jelentkezett (azóta sem), szerdától ismét oviban van. Tegnap hajnalban pedig Kriszta ébresztett azzal, hogy: hánytam, Anyuci. Mire megmosdattam, száraz pizsamát adtam rá és mindent tisztába tettem, más ágyba bújtattam, kezdhettem mindent elölről. Ekkor már élénken élt bennem a gyanú, hogy nem egyszerű gyomorrontásról van szó. Magunk mellé fektettem és elővigyázatosságból már egy tálat is tettem az ágy mellé. Sajnos, sokszor igénybe vette reggelig. Boró oviba, Kriszta meg mamához ment. Délben elkezdődött a hasmenése is. Délutántól már ritkábban hányt, de azért még mindig rendszeresen. Estére, hogy minden jobb legyen, be is lázasodott, miközben vagy 2 órát aludt. Nagyon féltem attól, hogy mi lesz, amikor felébred. Hogyan fogadja a gyomra a gyógyszereket, a további folyadékot. Nem pisilt egész délután, de este aztán végre, elég jócskán pisikált. Féltem az éjszakától is. Nagyon vacilláltam, hogy vigyük? Ne vigyük? Végül, mivel az innivalót mindig elfogadta, sőt kérte is, és a gyógyszerek beadása után sem hányt legalább 1 órát, akkor is csak keveset, úgy döntöttünk, hogy még nem megyünk sehová, de készenlétben voltunk.
Éjjel elég jól pihent, egyszer hányt, bár inkább csak hányingere volt. Teát, vizet ivott, pisilt is éjjel, igaz, hogy keveset, de akkor is jó volt. Szóval, nem mentünk sehová. Reggel jól volt, nem hányt, még a kedve is jó volt, amikor feküdt. Ha felállt, már nem volt jó neki, mert szédült, ami nem is csoda, hiszen tegnap semmit sem evett jóformán. Ma egyszer hányt, miután felérkezett a mamájához, de még gyógyszerek előtt. Azóta nem volt baj. És evett is. Mindjárt hozza haza István. Remélem, ezzel le is tudtuk a javát a dolognak!

4 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Szegeny kis csajok,Boroka akkor meg meguszta,de Kriszta szegeny nagyon sokat hanyt,jaj annyi blogban olvastam ezt a hanyasos dolgto,remelem nalunk nem lesz e smashol sem.Gyogyuljatok meg nagyon hamar.puszika

sedith írta...

Köszönöm, Izabella! Drukkolok, hoyg legalább ti ne betegedjetek meg!!!:)

Sz. Zita írta...

Gyomor/bél-influenza. Nálunk az oviban járvány volt, rengeteg gyerek hányt. Ha Boró nem kapta el, akkor szerencsés :) Jó gyógyulást nekik, puszi.

sedith írta...

Zita, eddig nem úgy néz ki, hogy elkapta volna! Hál'istennek! Itt is járvány van amúgy.