2011. március 21., hétfő

Tavaszi fáradtság

Furán nyilvánul meg ez nálam ebben az évben.

Nem vártam túlságosan a tavaszt, mert idén egyszerűen semmi bajom sem volt a téllel. Hideg volt, havas volt, pont olyan, mint amilyennek lennie kell. De természetesen, én is örültem, amikor hétágra sütött a nap, amikor már meleg volt és le lehetetett vetni egy-két réteg ruhát, szóval, nem, hogy nem vártam a tavaszt, de nem voltam depis a téltől.

Nos, most eljött a tavasz, és bár az utóbbi 2-3 napban kicsit hűvösebb is volt az idő, azért már azt mondhatom: a télnek annyi. Én pedig, olyan szeszélyesen, mint amilyen a tavasz, egyik pillanatban fáradtan és álmosan rogyok össze ahhoz, hogy a következőben tettvágytól "duzzadozzak", tele tervekkel, elképzelésekkel. Egyik pillanatban hagynék mindent a fenébe, semmihez sincs kedvem, rá félórára pedig megváltanám a világot.
Hogy mitől van ez, nem tudom. Az tény, hogy ma pl. fáradt vagyok, mert későn feküdtem és korán keltem, de fáradt vagyok amúgyis. Jól jönne most egy szovátai hétvége... de (legalábbis egyelőre) nem lehet. Erre az évre más terveink vannak, és nagyon reméljük, hogy összejönnek. Ahhoz viszont kétszer is meg kell néznünk, hogy mire mennyit költünk, mert a jövedelmünk semmit sem változott az utóbbi hónapokhoz képest, az árak viszont állandóan növekednek, szóval, csak úgy érhetünk el valamit, ha tényleg takarékoskodunk.

Szóval, a wellness kizárva egyelőre, muszáj találnom valami mást, ami kikapcsol, pihentet. Még nem tudom, mi lesz az, de feltétlenül meg kell találnom, hogy az egyensúly továbbra is megmaradjon.

4 megjegyzés:

Szabina es Julia írta...

Ngayon megertelek teged, en is hogy megjott a tavasz folyton tudnek aludni.Olyan mas az idojaras esik,sut a nap es az ember kedvet is nagyon befolyasolja.Remelem osszjonek a terveitek.puszika

iri írta...

S en aki azt gondoltam , hogy ez a korral jar, ugylatszik, hogy inkabb az evszakkal.Mert az en allapotom is leirtad.

Timi írta...

Minden jót neked nem csak a tavaszra, hanem egész évre!
Kívánom, hogy sikerüljön, amit szeretnétek!!!

... rég írtam, de azért mindent olvastam ám...
:)
puszi!

Szitya írta...

Drága Edith!

Teljesen átérzem.... Hasonló hullámok jönnek-mennek nálam is, és a wellnessre én is vágyom... De talán, itt Budapesten (főleg, hogy van is egy ajándék-kuponunk, csak idő nincs rá...).
És hát, szerintem, ahogy a tavasz egyre jobban "elhatalmasodik", az energikus pillanatok is győzedelmeskednek majd!
Puszi,
Szilvi