2011. január 2., vasárnap

Helló, újév!

Itt vagyok, ragyogok!:) (Még akkor is, ha a blogspot újfent idegesít: nem tetszik neki az Opera böngészőm. No, még azért sem fogok a kedvéért másikra átszokni. Csináljanak meg mindent úgy, hogy bárki használhassa rendesen, a böngészőtől függetlenül.)

Kicsit később jöttem, mint terveztem vagy csak gondoltam volna, de így alakult.:) A magyarázat a következő bejegyzésemben lesz, ami már majdnem készen is van, hála a netnek, ami egész délelőtt nem ment, így hát nekiültem és megírtam word-ben.:)

Most pedig következzék egy kis összegzés a tavalyról:

Fotó INNEN.

A meglévő összes bejegyzésből, azaz 534-ből, 2010-ben kereken 165 darab született, majdnem 30-cal kevesebb, mint az azelőtti esztendőben. Ami, természetesen tükrözi azt, hogy már nem volt olyan egyszerű év, mint az addigiak.

Dec. 31-ével bezárólag a blogomnak kereken 60 rendszeres olvasója van, akiknek tiszta szívemből örülök, és akik - remélem - a továbbiakban is velünk tartanak.

Szintén dec. 31-én a blognak - attól a pillanattól, hogy számláló került rá (valamikor 2009-ben) összesen 27700 körüli látogatója volt. Ez a szám a tényleges látogatók száma, mert csupán napi egy klikkelést számol.

A blogger statisztikája szerint (amit 2010 májusától üzemeltet), a blogomat legtöbben Magyarorszégról keresik fel, eddig 6808 oldalmegjelenítés érkezett innen, majd szorosan követi Románia 6196 oldalmegjelenítéssel. A harmadik az AEÁ, 247 oldalmegjelenítéssel.

Eddig sosem néztem meg, és bevallom, ez a statisztika kissé meglepett (persze, jó értelemben:)), de az a helyzet, hogy - szintén május óta - a négy lányos Szilvi blogjáról érkezett hozzám a legtöbb látogató, szám szerint 650. A második legfőbb forgalomforrás Hajni blogja, a harmadik pedig Kata blogja, akinek rendszeres bejegyzéseit nagyon hiányolom.

A legnépszerűbb bejegyzés - érdekes és szintén nagyon meglepő módon - egy olyan poszt, ami nem is illik ebbe a blogba: egy receptet tartalmaz, a házi ételízesítő receptjét. Csak fogtam, és kimásoltam a másik naplómból. És mégis itt a népszerűbb, ott senkit sem érdekel. A második legnépszerűbb bejegyzés Borókáról szól, jobban mondva a nevéről, illetve arról, hogyan lett kisebbik lányunk neve Boróka.

Nos, kb. ennyi, amit össze tudtam szedni a naplómról, és ami számokban visszaadható.

Az elkötelezettség, a lelkesedés, a szeretet és az öröm, amivel e sorokat írom, viszont nem adható vissza semmivel, talán csak azzal, hogy amikor időm engedi, hűen beszámolok napjainkról. Úgy legyen. (Nem újévi fogadalom ez, olyasmit nem szoktam.)

Ezúton kívánok mindenkinek egy olyan évet 2011-re, amilyet csak szeretne, de mindenesetre szeretném, ha egészségből, örömből, szeretetből, nevetésből mindenkinek a legeslegtöbb jutna!!!!!:)
Boldog új évet mindenkinek!!!!:)

8 megjegyzés:

iri írta...

Huha!Jo kis elszamolo!
Hat en orvendek bejegyzeseidnek!
BOLDOG UJ EVET!Szeretettel!

VH írta...

Kissé megijedtem,hogy én akkor ide gyakran jövök olvasgatni,ha nem tévedek?!:))

Békésebb és egy boldogabb új évet kívánunk az egész családnak:)

Puszi

Andi&Tomi írta...

Én már csak tudom miről írsz,nálam is sok bosszúságot okozott a böngésző,de most már működik :)

Nagyon Boldog Új Évet kívánok Nektek!

sedith írta...

Köszönöm, Nektek!:)

Hajni, ne ijedj meg! Azt jelenti a dolog, hogy a te blogodról nagyon sokszor érkezik valaki hozzám. Nem feltétlenül te.:) Nekem ez nagy megtiszteltetés és öröm. Köszönöm.:)

Andi, és most milyen böngészőt használsz? Mert én nem bírok mást, csak az Operát.

Szitya írta...

Edith!
Teljesen büszke lettem!
Remélem, hogy sokan - többen, mint eddig - érkeznek még hozzád a blogomról idén is! Én mindenképpen!
Nagyon boldog új évet nektek!
Sok puszi,
Szilvi

Andi&Tomi írta...

Most a mozillat használom :)

Kristóf és Maja írta...

Nektek is BÚÉK! És hasonló szépeket és jókat kívánunk az idei esztendőre!
Szilvi

Vivien írta...

Egészségben gazdag boldog újévet kívánok Nektek szeretettel! :)

Vivien