2010. június 21., hétfő

Megint csak találgatás

Kriszta tegnap délutánra belázasodott. Kb. 6 óra volt, mire kezdett gyanússá válni levertsége és aluszékonysága (addig az ébredés utáni lustizásnak tudtam be, de már kezdett sok lenni), és lázmőrőt ragadva beigazolódott a gyanúm: 38,4. Gondoltam, még nem csillapítom, úgyis mindjárt jön az este és mégsem olyan magas láz még, de félórára rá már nem így gondoltam. Addigra már 39,6 lett. Kúpot kapott, mert Gyorsabban hat, és Nurofenem amúgysem volt. A ygógyszertár, amiről úgy tudtam, hoyg vasárnap is este 8-ig tart nyitva, már 1-kor bezárt, úgyhogy azzal kellett boldogulnom, ami akadt itthon: a kúp és sima felnőtt paracetamol. Merthogy este mindkettőt be kellett vetni. A paracetamolt kettétörtem, egy felet jól összetörtem és édes sűrített tejjel összekavarva bevette a kisasszony úgy, hoyg észre sem vette mit kap. Aztán vizet ivott rá és kb. 1 órára rá a kúp együttes hatásval kezdett lemenni a láza. Hajnali 5-kor ismét kúpot kapott, azóta pedig nicns láza. Reggel fél hétkor pedig már ott csicsergett közöttünk az ágyban és apjával ketten próbáltak "lelket verni" belém: 2-kor feküdtem (amikor zenélni van István, mindig megvárom, hoyg hazajöjjön, csak így vagyok nyugodt), 4-kor ellenőriztem, 5-kor ébresztett, 7-kor keltem.

Az egészben a legbosszantóbb az, hogy megint semmi tünete nicns: nem köhög, nem folyik az orra, nem hányik, nem megy a hasa, nem pöttyös, semmi. A torka sem piros, pedig neki alapból pirosabb szokott lenni a torka, de most még az sem. Szóval, egyelőre maradoka lázcsillapításnál és az erősítésnél, remélem, hoyg nem is válik szükségessé semmiféle más gyógyszer!

Update, 9:40
Az egész dolog megspékelődött eddigre egy derült égből vesegörccsel. Nálam, természetesen. Úgy látszik, ez a csapás végigkísér életemem, másfél-kétévenként most már állandóan kiújul. Még hallgatok. Még nem kibírhatatlanul vészes a fájdalom, de sajnos, tudom, mire számíthatok. Semmi jóra.:( Csak abban reménykedem, hogy hamar lejár. Millióegy intéznivalóm lenne, és ahhoz testi épségre van szükségem!

11 megjegyzés:

Loihi írta...

Jobbulást!

Agi írta...

Jobbulást nektek!:)

Hajni írta...

Mint írtad Krisztának láza van ,és nem tudott mire vélni az egészet mert nem kaptál semmiféle tünetet nála.Ha csak egy napif tart a láz s ilyen magas volt akkor az valami vírusos lehet.Boginál is nemrég volt egy napos láza és mérgelődtem hogy mitől lett,de aztán mondta hogy fáj a hasa.Igy elvittem az orvosohoz s megállapítpotta ,hogy gyomorgyulladása van,a láz pedig vírustól van.Ennyi volt.De kapta azért a gyógyszert 3 napig,tovább már nem mertem adni,mert kutyabaja volt.

Edith,nem kell ennyire borúlátó lenni,lehet csak egy múló fájdalom a vesegörcs.Ehhez nem értek,de biztosan van kezelés és megszűnik.

Jó gyógyulást Nektek!

sedith írta...

Köszi mindenkinek. Kriszta továbbra is nagyon lázas, de ahogy lemegy, virgonc, semmi baja.

Hajni, nekem már negyedszerre volt ma vesegörcsöm, csak az tudja mit jelent, aki benne volt. Hidd el, szívesebben szülnék gyereket, mint ezt.
Szerencsére, amilyen hirtelen jött, néhány óra múlva abba is maradt. MAjd jövök bővebben.

Szabina es Julia baba írta...

Remelem nagyon hamar helyre jonn a csajszi es nem lesz tobbet lazas.Egy napos laz tenyleg valami virus jele lehet.Szerencsesek vagyunk mi akarhanyszor betegek a csajok a laz nem jelentkezik,Julia 9 es fel honapos es egyszer sem volt idaig laza,Szabinanak is 3x ha volt a majdnem 3 ev alatt.Anya neked is gyogyulast kivanunk.pusizka

Szitya írta...

Szia Edith!
Jobbulást a szegény lázas Szöszkének! És neked is!!!! Szülni mindenképpen jobb, hiszen fantasztikus "eredménye" van! Még akkor is, ha néha lázas (vagy pöttyös... :-) )

Puszi,

Szilvi

Hajni írta...

Megértellek Edith,még akkor is ha egy kicsit megharagudtál rám,de csupán csak jót akartam mondani.Természetesen én nem voltam ebben a helyzetben,és ezek után a legjobbakat kívánom.Szülni sokkal jobb és a legjobb dolog a világon.Az egyéb testi fájdalom időnként elviselhetetlen tud lenni.

Mégegyszer bocs.

sedith írta...

Jaj, Hajni, dehogy haragudtam én meg, csak mivel tudtam, hoyg mi várhat rám az előző tapasztalataim alapján, szomorú és elkeseredett voltam.
Amúgy rosszul fogalmaztam, mert nem ma volt négyszer vesegörcsöm, hanem életem során a mai volt a negyedik alkalom.
Ne haragudj, ha nyersnek tűntem, távolról sem állt szándékomban megbántani téged!

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, én már jól vagyok, Kriszta viszont csak picit javult. Estére már nem volt túl magas a láza, de délután még igen.

Virág írta...

Nagyon sok gyógypusza!

Anna, írta...

Nagyon rossz érzés gyerekeinket betegnek látni főleg ha nem látjuk az okát, (volt családban példa belőle így átérzem) viszont ha még te is kínok között vagy csak tetézi a fájdalmat. (Végignéztem drága férjem vesekrízisét 3 napig tartott, míg megszülte a követ.) Gyógyszer volt rá, de a fájdalmat nem csökkentette. Az orvosnő szerint attól erősebb fájdalomcsillapító nem volt a kórházban. Már a földön volt összegubancolódva, csorgott a könnye, minden hang nélkül! Drága Edith minden együttérzésem, mert tudom, hogy még visszajöhet...!!!

Mia és Maja írta...

Sajnálom,hogy betegeskedtek!:((
Nálunk is mindkét lány benne volt ebben a vírusos lázban,náluk 3-4 nap múlva jött a köhögés is ,így az antibiotikumot nem tudtuk elkerülni.:s

Neked is jobbulást drága Edit,szörnyű lehet ilyen fájdalmak mellett még a beteg gyereket is ápolni...:((

Puszi Nektek,gyógyuljatok meg gyorsan!!!