Program program hátán 2.

Múzeumok éjszakája

Tudom, hogy az alcímben említett rendezvénynek nagy múltja van világszerte, nálunk viszont, mint sok minden más, még eléggé gyerekcipőben jár: állítólag Krisztával egyidős.:) De ez nem számít, az a lényeg, hogy VAN. Mindig "irigykedve" olvastam Ágnes beszámolóit arról, hogy hogyan járnak múzeumról múzeumra, hogyan részesülnek jobbnál jobb programokban (ITT és ITT) és nagyon vágytam, hogy egyszer én is részesüljek ilyesmiben.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy családostól sohasem "vetemedünk" múzeumlátogatásra, István egy múltkori javaslatomra is kijelentette: "hagyj békén az ilyen kulturális dolgokkal" (Pedig egyszer úgyis elmegyünk oda!:P). Nem szereti és kész. Nem is baj ez, ha neki így a jó, nekem viszont hiányoznak a kulturális programok: a színház, a hangversenyek, a különféle alkalmi tárlatok megtekintése (legtöbbjük nem múzeumokban nyílik ), illetve a vitaesteken, könyvbemutatókon stb. való részvétel. Egyszerűen csak szeretem az ilyesmit, és most már nagyon tudnak hiányozni. (Amióta itthon vagyok a lányokkal, a két kezemen meg tudom, azt hiszem, számolni, hányszor volt részem benne.)

Jártam már a szászrégeni Néprajzi Múzeumban, voltam (nemegyszer) a Csíki Székely Múzeumban, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban; Budapesten a Terror Házában, a Néprajzi Múzeumban és az Országházában (nemcsak, de ide ennyi is elég), bécsi múzeumokban, svájci múzeumokban, de még a Versailles-i Palotában vagy a párizsi Musée d'Orsay-ben is, és szégyenszemre SOHA nem voltam a marosvásárhelyi múzeumokban. Szombatig.

A Múzeumok éjszakája nem egyetlen éjszakára korlátozódott, hanem egészhétvégés rendezvénysorozatot rittyentettek belőle. Talán azért is, mert aki nem megy el nappal, némi aprópénzért, az éjszaka sem fog elmenni, mégha ingyen is van. Tudom, tudom, szemléletváltás kell, lassan meg is lesz, biztos vagyok benne, de tényleg csak úgy, ha aprók a lépések, mindenki által követhetőek. És szerintem az a legfontosabb ehhez, hogy a mostani legkisebbeket szervesen bevonják mindenbe, az ő szintjükön adják át nekik az ismereteket, tudományokat.

A szombati napot erre szántam. Krisztával karöltve, mert már elég nagynak ítéltem ahhoz, hogy elvigyem és hogy találjon/találjunk neki való érdekes dolgokat is, nem beszélve arról, hogy mindenhol rengeteg foglalkozással várták a gyerekeket.

Négyesben indultunk otthonról, Istvánnak vennie kellett valamit az orgona-munkálataihoz, így minkett letett a Várnál és elment. Hármasban, legelőször sétáltunk egy keveset,


majd megnéztük a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum - méltán - sokat reklámozott vándorkiállítását, a Démoni ragály: a pestis -t. Természetesen, nem két kisgyerekkel kellett volna ezt végigjárnom, de utólag kiderült: mégis jobb volt, hogy a Várban kezdtük a nézelődést, programokat. A pestis után a Vár egyik bástyáját rohamoztuk meg,

ahol a város történetéről nézhettünk meg egy igen tekintélyes kiállítást. Borókának a csigalépcső volt a legérdekesebb ebben, de Kriszta már felkapta a fejét a különféle zászlókra és fegyverekre.

Mire innen lecammogtunk, az udvaron már javában gyülekeztek a gyerekcsoportok, a különféle műhelyek pedig kezdték megnyitni "kapuikat". Az agyagozós és a nyomdász-műhelyekhez hozzá sem szagoltunk, hiszen ezeknél volt a legnagyobb a roham, és anyniban nem is baj, hogy még úgyis kicsik lettek volna hozzájuk a lányok. A régészetet, viszont, éppen nekünk találták ki. Pillanatok alatt spaklit kaptak a lányok a kezükbe és áshattak, asháttak, kutathattak a kincsek után.





Drágakövek, csontok boldog tulajdonosai lettünk, hiszen, természetes, hogy bármit találtak, megtarthatták maguknak! És, persze, oklevél bizonyítja sikeres részvételünket. :)


A következő műhely a festőműhely volt, ide még mindig hármasban jutottunk el.



Kb. félidőnél viszont Boróka felmondta a szolgálatot, már kezdett igen-igen hisztis lenni (déli 1 óra volt), úgyhogy István éppen jókor érkezett, hogy megmentsen bennünket egymástól, azaz, hogy hazahozza a kisasszonyt és lefektesse. A kijárat felé vezető úton:


Megvártam, amíg Kriszta befejezte "festményét" és átvette a kettejük nevében kapott oklevelet,


majd még lézengtünk egy keveset egyik pavilontól a másikig. De mivel a maszkkészítés nem nyerte el a kisasszony tetszését, a másik két említett műhely pedig semmilyen szempontból nem volt nekünk való, megcéloztuk a Néprajzi Múzeumot.

Itt már több érdekesség volt Kriszta számára, érdeklődéssel figyelte a sokféle ruházatot, ilyen-olyan eszközöket, berendezési tárgyakat, de a szíve mégis húzta visszafelé abba a terembe, ahol fonni, szőni, fonalat tekerni lehetett. Igaz, közben még utunkat állta egy festő-foglalkozás, ahol a nagyobbak igazi ikonokat (szentképeket) mintáztak és festettek, a kisebbek pedig virágokat színeztek ki. Cukorka (előlegben), sós keksz (közben) és egy hatalmas festett piros pont volt a jutalom a szép munkáért.:)




A fonós teremben egy nagy ládában gyapjúdarabok voltak, Kriszta élvezettel túrkált benne, miközben magyarázgattam, hogyan lehet hozzájutni a gyapjúhoz, mit csinálnak belőle és megtekinthette, kipróbálhatta (volna) azt is, hogy hogyan. Segített "csűrelni" a fonalat, azaz csörlő segítségével feltekerni és nagyon várta, hogy a szövőszékbe ülhessen, de a közbejött munkálatok miatt (több szál elszakadt és a népviseletbe öltözött nénik éppen azon ügyködtek, hogy mindent rendbehozzanak) pár perc után már nem volt türelme várni. (Nem is csodálkozom, hiszen neki is alvásidő lett volna!)




Itt a néprajzi múzeumban még megcsodáltuk az Etno-shopban kiállított mindenféle népi motívumú dolgokat a gyönyörű varrottasoktól a korondi fazekakig és a népviseletekig, de jöttünk is ki, mert ez, bizony, nem éppen a mi zsebünknek való volt. Innen átléptünk az udvaron, ahol megtekintettük A tűz őrzője című kiállítást, ami, egy szibériai család által, az eszkimók életét, mindennapjait, szokásait, hiedelmeit mutatta be. Szerintem nagyon érdekes, színes, különleges kiállítás volt, kár hogy ennek sem épp a megnyitóján kerültünk oda, úgy biztos sokkal több mindent megtudhattunk volna a számunkra oly ismeretlen és oly izgalmas népről!


Jócskán délutánodott, amikor kijöttünk a néprajzi múzeumból és sajnos, az eső is szemerkélni kezdett. Szedtük a lábainkat, hogy ne ázzunk meg (nem voltam előrelátó, nem vittem ernyőt magunkkal, de hétágra sütő napban hagytuk el az otthont), amíg elérjük a Természettudományi Múzeumot. Nem tudtam mit láthatunk itt, csupán egyetlen kiállításról volt tudomásom, ami a gombák világába kalauzolja el az érdeklődőket. Várta is Kriszta nagyon, de el is felejtette a gombákat, ahogy beléptünk és meglátta a többit: hatalmas élmény volt számára a sok (kitömött) állat látványa. Nagyon profi módon mutatták be vidékünk jellegzetes állatait, mindegyiket sajátságos környezetében a legapróbb részletekig el. Így aztán láttuk a téli tájban a farkasokat, amint egy őzikét ejtettek el, a hatalmas vadkant a lombhullató erdőben, mellette bagoly és fácán "röpködött", kissé tovább meg róka és rókafióka leskelődött a fűből, virágos mezőn "ugrándoztak" az őzek, nyulak, és esti szálláshelyüket keresgélte a "faragói tavak" (a hozzánk legközelebb levő soktavas vidék) teljes madárvilága.


A másik teremben csomó rovart, lepkét, kisállatot, csúszómászót, madarat tanulmányozhattunk, és megcsodálhattuk a jókora szarvasagancsot is. A lépcső mentén, majd a fenti előtérben kiállított préselt gyógynövények, a szovátai Medve-tó mélység szerinti hőmérséklete és sótartalma, illetve az Erdélyi Fennsík védett növényei inkább számomra voltak érdekesek, a gombakiállítás viszont Krisztának is élményt nyújtott. Sokféle ehető és mérgező gombát mutattak be fotón és élőben (vagy szárítva) egyaránt, némelyikükről most hallottam életemben először; befőttesüvegekben gombás készítmények sorakoztak az egyik asztalon; egy másikon gyermekek rajzai, kézimunkái, makettjei voltak, mindegyikben a gomba volt a közös motívum. Egy másik asztalon préselt növényekből és különféle természetes anyagokból készült asztali díszek sorakoztak (ezek, gondolom, eladásra is voltak) a terem másik felében pedig részletes illusztrált tájékoztató volt a mérgező gombákról és az általuk okozott betegségekről, és fotók néhány világrekordnak számító, méretes gombáról. Pl. az egyik Mexikóban termett ehető példány 70 cm-es és 21 kilós volt. :) No, és a terem egyik sarkában és a közepén volt a legnagyobb érdekesség Kriszta számára: a gombaházikó, amelynek "ajtófélfájába" sikeresen beverte a fejét is:D

és a munkaasztalok, ahol szárított-préselt növényekből, virágokból képeslapot ragaszthatott.



Ragasztottunk is: jól teleaggattuk a papírt mindenfélével, mint a karácsonyfát és miután még váltottam néhány szót a teremőr-hölggyel, szépen a buszmegálló felé vettük az irányt.

Az "otthoni" buszmegállóban már várt István, kirendeltük, hogy ne ázzunk át teljesen, mire hazaérkezünk! És már kezdődhetett is az Apuka, tudod, mit láttunk?.... című mese Kriszta előadásában. :)