2010. május 1., szombat

Igazi tavasz - május 1.

Vagy inkább nyár? Mert 24 fok volt, amikor tartottunk hazafelé! Lehet, most már több is van.:) Hál' istennek. Mert eddig nem igazán volt meleg. de tegnap és ma is, gyönyörű időnk volt.

Tegnap délután Melindáéknál voltunk szülinapozni. Elég korán odamentünk, így volt idejük a csajoknak egy kicsit kiszaladgálni, kikutyázni magukat!

Ma pedig nem tudtuk mi legyen, mit csináljuk. Volt néhány ötletünk, de valameyikünknek mindegyik ellen volt ilyen-olyan kifogása. Végül egy köztes megoldásban állapodtunk meg, ami igazából a lányoknak kedvezett: játszótér és állatkert. Bőven elég volt (még nekünk is), a kései kelés ellenére nagyon elfáradtak a leányzók, nem is jártuk körbe az állatkertet. Hiába, az este későn tértek nyugovóra!

Nagyon örültek a játszóterezésnek és ki is használták a játszási, rohangálási, mászkálási és csúszkálási lehetőséget. Megfigyelhettük, hogy mennyit nőttek, ügyesedtek tavaly óta, mert pl. Kriszta már a "hegymászó" részlegen ment fel a csúszdára, Boró, pedig, aki tavaly még oda sem merészkedett, ügyesen mászott a "lépcsőkön". Pónihintóztak a lányok (lovagolni is lehetett volna, de rengetegen voltak, ki tudja, mikor kerülhettek volna sorra), elvitettük őket az állatkert bejáratáig, ők pedig büszkén integettek "a magasból" nekünk. Az állatkertben a majmoknál még nagyon érdeklődőek voltak, a nagymacskák is érdekesek voltak számukra, és Krisztának hatalmas élmény volt, hogy ő is pontosan olyan magas, mint egy oroszlán.:) Mire a vaddisznóhoz és a medvéhez érkeztünk, már inkább csak a nyafogás ment, így visszafordultunk.

Boró elaludt a hazaúton, és pihent, amíg mi benzint vettünk, illetve bevásároltunk a délutáni-esti "sütkérezéshez" Anyuéknál. Most mindenki alszik rajtam kívül. Én teregettem, mert "Rebi" mosott, amíg mi odavoltunk, most pedig megyek húst pácolni.
Remélem, továbbra is szép napunk lesz, mert eddig nagyon tetszett. :)









5 megjegyzés:

Virág írta...

További szép napot ! :)

Szitya írta...

Hú, Edith!

nagyon klassznak tűnik ez az állatkert!
Remélem, a napotok folytatása is ilyen derűs volt!

Szilvi

Andici írta...

éééééééééééééééééén is akarok oda menni!! Tomi imádja azt a helyet :))

Virág írta...

Tényleg nagyon érdekes! Edith, jól nézel ki! :)

sedith írta...

Jaj, Virág, szörnyen jól! 76 kiló vagyok. Annyi, mint amennyivel Krisztát mentem szülni. És sehogy se akar lemenni.:( Inkább csak jön pluszba.