A fa és az ő almái

Úgy tartja a mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától. A mi két "almánk" bizony, tényleg nem esett messze: mindkettő a fa két "főága" alá gurult. Viszont egymástól a lehető legmesszibbre!:)

Volt az ősszel egy bejegyzésem, amiben öszehasonlítgattam egy kicsit a csajokat és azt ígértem (nagy naivan), hogy folytatni fogom. Nos, ama bejegyzés gondolatmenete már régen törlődött belőlem, így nem igazán tudom folytatni, viszont megint hasonlíthatnékom támadt.

Van két kislányunk, akik - szerintünk, naná, hogy - gyönyörűek. Hogy szőkék, az nem is kifejezés hajszínükre! Az előzményeket már novemberben leírtam, most csak annyit fűznék hozzá, hogy továbbra is érvényes az, hogy idegenek ránkmosolyognak, utánunkfordulnak, megdicsérik őket. És bár kicsikori fejlődésükben nagyon egyformán haladtak, a beszédben teljesen más a ritmusuk: Kriszta korán beszélni kezdett, tisztán, mindenki számára érthetően, Boróka viszont később, és sokkal lassúbb ritmusban halad. De ezt is leírtam már és különbözni nemcsak ennyiben különböznek.

Boróka az, aki az első becéző ébresztgetésre felébred és már fülig ér a szája. A következő percben viszont lehet, hogy már nyafog is, ha bármi nem tetszik neki. Krisztának idő kell az ébredéshez, kis morcoska, amíg teljesen magához nem tér, de utána rögtön mókázós, jókedvű.

Kriszta az, aki kiszámíthatóbb, Boróka szeleburdi, mint az időjárás.:)

Boróka az, akinek kispárnára van szüksége az alváshoz, Kriszta - bár az oviban neki is van párnája - itthon abszolút nem igényli. Mindketten cserélgetik alvójátékaikat, Kriszta viszont általában hosszabb ideig kitart egy-egy "pajtás" mellett.

Kriszta az, akit észérvekkel meg lehet győzni, Boróka az, akinél fejre lehet állni, úgysem biztos, hogy sikerül meggyőzni valamiről. Nála egyelőre a figyelemelterelés, esetleg a zsarolás (nem kapsz cseppet és C-vitamint, ha nem pisikálsz:P) célravezetőbb.

Boróka az, aki kitart elképzelései mellett, Kriszta engedékenyebb, mondhatnám úgy is, hogy befolyásolhatóbb.

Vagy talán ez éppenséggel a bölcsesség, megfontoltság? Mert Borónál úgy néz ki, bőven mérték a vakmerőséget, bátorságot!

Hangulataik sokszor percről percre változnak, ebben, bizony, hasonlítanak: összevesznek, összegabalyodnak, nyávogás az eredmény, mégis nevetésbe fullad az egész, és Boróka "megkérdezi": "hetet bajátom".(Leszel barátom? - csak még nem intonálja kérdésként.)

Kriszta szavára "lehet adni", és szaván lehet fogni, azaz, ha megígéri, hoyg összeszedi a játékokat, akkor meg is teszi, vagy ha mégsem, az ígéretére emlékeztetve, mégis megteszi. Borókától távol áll a rendrakás, odacsalogatva, játékosan viszont el lehet érni, hogy segítsen.

Boró sikít, toporzékol, ha valami nem a kedve, elképzelése szerint alakul, Kriszta hangos morgással vezeti le dühét, mérgét. Szomorúságában félrevonul, pityereg, de szívesen veszi, ha közeledek hozzá, vigasztalom, Boróka viszont sokkal hevesebb ilyenkor is és eleinte mindig elutasítja közeledésemet.

Ha valamilyen fizikai fájdalom éri őket, egyaránt hangosan tudnak sírni, mindketten olyan elesettek, gyámoltalanok és nagyon szeretnek hozzámbújni.

Ha megszidom őket, Boróka hosszabb ideig durcáskodik, Kriszta rögtön hozzám jön: ölelget és viszontvárja.

Kriszta halkabb, Boró harsányabb.

Boró igényli az állandó foglalkozást/foglalkoztatást, Kriszta elvonul és talál magának elfoglaltságot. Boró ritkán indítványoz játékot (ma este viszont formabedobózni hívott magától), Kriszta állandóan kitalál valamit.

Kriszta továbbra is fals hangon énekel, bár dallamai jól kivehetők, Boró pedig kevésbé tud még énekelni, de úgy tűnik, jó hangja lesz.

Boró az, aki odafészkeli magát István ölébe, hogy orgonázhasson, Kriszta állandóan a hegedűt vétetné elő, hogy játsszak neki. A vonót szépen megtartja, mégha kicsi is a keze és a hegedűméret nem a neki való.

Kriszta megeszi az ételét, mégha lassan is, Boróka viszont csak akkor, ha tényleg szereti az ételt és tényleg éhes. Még akkor is, lehet, hogy csak a friss zöldségeket vagy a savanyúságot, illetve pár falat húst eszik. Az óvodában viszont "úgy eszik, hogy öröm nézni" - idéztem egy dadus nénit. Kriszta az oviban is ugyanolyan: nem válogat, mindent megeszik, de lassan.

Újabban Kriszta semmiféle savanyúságot meg nem eszik. Régebb pedig úgy viselkedett, mint most Boró: ha valami ilyesmit meglátott az asztalon, biztos, hogy csak azt ette. Marékszámra. És a főtt murok (sárgarépa) sem kell mostanában semmi szín alatt, viszont megeszi a gombát, amit első perctől kiköpött és akkor is kiszúrta, ha mikroszkópikus darab került a szájába belőle. Boróka sem válogat, ő is mindent megeszik, de nála nagyon rapszódikus minden: ami tegnap kedvenc volt, arra holnap, lehet, rá sem néz.

Boróka csak ritkán használja a vécét, kis- és nagydolgát szinte mindig a bilibe végzi, Kriszta viszont hamar rászokott a vécére nagydolog-úgyben. Pisilni még most is bilibe pisil. Legújabb heppje, hogy nem kér szűkítőt a vécére, de azért nem mindig, ilyenkor általában mégis a kisdolgát végzi oda.

A gyógyszereket mindketten egyformán könnyen beveszik, Boró viszont szereti azokat is, amiknek nem éppen kellemes az ízük. A Béres csepp szerintem szörnyen rossz, ő mégis úgy cuppogtat neki, mintha méz lenne. Krisztának megváltás a C-vitamin a cseppek után.

Az elalvás Krisztának mindig könnyen ment, Boró viszont csak pár hónapja jutott oda, hogy leteszem az ágyába és elalszik. Délben még most sem; ha itthon van, jobb, ha vállra veszem és hamar elaltatom, pedig az óvodában senki sem altatja, mégis percek alatt "hunyadon van".

Egy ideje Boró is átalussza az éjszakákat, bár, természetesen, vannak éjszakák, amikor felébreszt különféle okok miatt. Kriszta hamar átaludta az éjszakákat, bár nem mondom, voltak időszakok, amikor őhozzá is minimum 5-6x fel kellett kelni! Néha most is van, hoyg odahív magához, főleg, ha rosszat álmodik. Az is megtörténik ritkán, hogy felkel és pisilni hív, vizet kér. Múlt héten egy éjszaka arra ébredtem, hogy a fejemnél szuszog valaki. István a jobb felemen volt, és ahol eredetileg hallottam, nem láttam senkit. Aztán továbbra is hallottam: Kriszta a földön az ágy mellett aludt. reggel azt mondta, vizet szeretett volna inni, azért jött ki. (Csak azt nem tudom, hoyg nem hallottam meg, amikor kijött, általában felébredek hálózsákjának a susogására!)

Mindketten élvezik a fürdést: Boró itt is bátrabb, vakmerőbb, nem zavarja, ha a szemébe-szájába megy a víz. Kriszta is imád lubickolni, bemártja fejét a vízbe, de a szeméhez nem szerti, ha hozzáér. Ez mindenképpen nagy haladás, és kizárólag István érdeme, hogy most már szó nélkül tűri a hajmosást, mert régebb irtóztam a fürdéstől: végigordította. Ezért is vette át István a terepet.

Boró állandóan csak menne: kijándúúúni, hétáááni (sétálni), mamáhozs, mindegy, hogy hová, csak menjünk, ne legyünk otthon! (Hozzám üt, én is ilyen vagyok!:P) Kriszta is szeret, naná, de őt az sem zavarja, ha napokig nem megyünk ki a lakásból - lásd egyik fentebbi mondatot: mindig talál elfoglaltságot magának.

Huhh, nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden összejön. De jól belelovalltam magam és egymás után jöttek és jöttek a dolgok. Sőt, jócskán folytathatnám a sort. Még mindig eszembe jutott pár ez-az, de azt egy későbbi alkalomra hagyom.