Első ovis anyák napja

Abban a szerencsében részesültem már idén, hogy mindkét lányommal büszkélkedhettem az anyáknapi ünnepségen. Mindkettővel, mert mindkettő oviba jár, mindkettő csodaszép (á, dehogy vagyok elfogult) és mindkettő szerepelt. Melyik így, melyik úgy. :D

Mindkettőre büszke vagyok, mert az egyik szófogadóan végigülte a kis műsort, leste az óvónők szavait, utasításait, tisztán, hangosan, érthetően mondta el versikéit (igen, ő volt az egyedüli, aki kettőt mondott, az egyiknek a felét Boró helyett is:)), kijavította az óvónőt, ha valamit nem jól mondott, általános derültséget keltve, és csak a végére fáradt el annyira, hogy már nem volt hajlandó a társai körébe menni. A másikra meg azért, mert korának éppen megfelelő viselkedése ellenére, látszott, hogy mindent tud ő is, amit a többiek énekelnek, a versét is tudta, csak éppen nem volt hajlandó elmondani, sőt, a többiekét is ismerte, erről árulkodtak a be-bemondott utolsó sorszótagok. És még azért is büszke vagyok rá, mert fittyet hányva a konvenciókra, szaladgált ide-oda, énekelte a magáét, hempergett a földön, tótágast állt, miközben én titkon azt reméltem, hogy ez jelzés lesz az óvónőknek és nem lesz nagyon hosszú a műsor. Nem is volt. Aranyos kis versikéket mondtak (már akinél bármit érteni is lehetett), amikkel megkönnyeztették az anyukákat-mamákat, és énekeltek régi, ismert, illetve újabb anyáknapi dalokat is. 15-20 perc alatt tényleg lejárt. Már álltam volna fel, hogy mehessenek a manók lakmározni, de...

Az egyik (idősebbik) óvónéninek eszébe jutott, hogy mutassák meg, milyen játékokat szoktak napközben játszani. A gyerekek lelkesek voltak, ügyesen bemutattak egy, két, három, négy játékot, amikor már lassan mocorogni-ficeregni kezdtek. Ezután jött egy másik játék, egy aranyos, babás, amolyan színdarabféle, ami bőven elég lett volna anyáknapi műsorként. És ezután, amikor már a fogaim között sziszegtem Istvánnak, hogy remélem, ez az utolsó szerep, és már a nézők is legszívesebben felálltak volna, "kitalálták", hogy még játsszák el az óriásrépa meséjét. Ekkor telt be Krisztánál a pohár és odajött hozzám, Borót pedig már előzőleg félre kellett telepíteni, mert hol szomjas volt, hol pisilhetnéke-nagydologhatnéka támadt, hol csak krónikus ölhiány miatti elvonási tünetek jelentkeztek nála. Nem csodálkozom.

Aztán végre lejárt, és bizisten, ha még belevágtak volna valamibe, szóltam volna, hogy legyen már elég. De ezután jött az igazi fénypont, amikor a kicsik átadták nekünk meglepetés-ajándékaikat. És ki volt a legbüszkébb anyuka? Ki kapott egyszerre két ajándékot, kit ölelt meg négy kis kéz? Hát engem. :D Ötletes dolgot kaptunk, egy nyakbaakasztható virágfélét, tavirózsaszerűséget, amit - gondolom - az óvónők vágtak ki és ragasztottak össze, de a kifestenivaló, az a gyerekek munkája lehetett. És az igazi meglepetés, hogy amikor kinyitottuk a szirmokat, gyerekeink édes arcképe nézett vissza ránk.
Teljesen elérzékenyéltem, és a hosszú program is háttérbe szorult ezután. A gyerekekkel együtt átvonultunk egy másik terembe, ahol kicsiket-nagyokat terített asztalok vártak (Kriszta hirtelen sírni kezdett, amikor felfedezte, hogy a csészéjében kóla van, neki víz kellett. :P), és ahol a túrókrémes koala-muffinjaim olyan hirtelenséggel fogytak el, hogy még mutatóba sem maradtak legalább egy fotó erejéig. :)

Boró lefoglalása még műsor előtt:

Bevonulnak...

Énekelnek...

Kriszta: "Kicsinek meg nagynak a mai nap ünnep,
Szeretettel köszöntjük most, kik itt egybegyűltek.
Tisztelt közönségünk! Kis figyelmet kérünk,
míg a szerepünkkel elétek kilépünk.
Hisz a kedvetekért tanultuk a verset!
Hadd mondhassa minden szülő: ügyes ez a gyermek!:)"

"Reggel, mikor nyitom szemem, Téged keres tekintetem.
Hozzád bújok, átölellek, Anyucikám, úgy szeretlek!

Te vagy a családunk fénye, mindenkinek jótündére.
Azt kívánom én most neked, legyen boldog minden heted!"


Boró különszáma: tótágas:

"Elem, pelem, csík
zsíros a mácsik.
Ecetet a csíkra,
Mézet a mácsikra,
Bagolyszemű szoknya,
Szép lány, aki hordja!"


Ajándékok átvétele:

Lakoma, játék:



Éntehénségem, nyakamban a Kriszta ajándékával (a Boróén túl rövid volt a kötő, nem fért a fejembe:P)