2010. március 17., szerda

Vendéges hétvége

A két hétig tartó, majdnem állandóan itthon töltött idő után felüdülés volt a lányoknak a nagy jövés-menés a hétévégén. Nekem, az elején, nem annyira, de végül elég jól belejöttem! Az első "vendégcsapat" szombaton délelőtt az Istváné volt: Sanyi és Tibi jöttek próbára. Mondjuk, ők nem annyira vendégek voltak, de azért kávéval, valamilyen harapnivalóval, üdítővel mindig meg szoktuk őket kínálni. Pudingos pitét sütöttem, de nem gyümölccsel, hanem eperlekvárral. És a vaníliás puding helyett is epres pudinggal készült. Szeretem, amikor a srácok jönnek, mert lelkes fogyasztói bármilyen sütimnek. :)

Estére megérkeztek Melindáék. Igaz, csak rövid ideig voltak vendégeink, kb. annyira, amíg feljöttek, üdvözöltük egymást, majd bekapták a süti maradékát, váltottunk néhány szót és mi elkészültünk, mert együtt mentünk aztán Anyuékhoz. A látogatás apropója a konfirmálásra való meghívás volt, de legalább találkoztunk, vacsoráztunk Anyunál egy jót és beszélgettünk egy kicsit.





Vasárnap délután Janiék jöttek hozzánk. A két pasi végezte a dolgát az orgonánál-számítógépnél, mi, nők, beszélgettünk, illetveközben vacsora is készült, a gyerekek pedig hatalmasat játszottak. Julika koordonálta a manócsapatot, volt főzöcskézés, csajozás (mágneses babaöltöztető), babázás, bújocska, anyás-gyerekes játék, mesenézés, menyasszonyosdi meg amit még el lehet képzelni!
Szép délután-este volt, jó lenne minél hamarabb megismételni!:)

6 megjegyzés:

Virág írta...

Látom, ti sem szűkölködtök vendégekben! :-) Puszi nektek!

kata írta...

Úgy a jó, ha pörög! Meg egészség legyen, meg térerő!
Nálunk a hétvégén kezdődik, majd anyukámnál folytatódik jövő héten és megszökünk Szabival Szegedre is kettesben.
Már alig várom, csak egészség legyen!
Meg térerő!

Puszi,
Kata és (Térerő) Emil Rulez

Ewe írta...

Tétlenkedni nem tétlenkedtetek az biztos:D

Pusza, Evi

iméon írta...

Jajj, miért ilyen kis kesergős Boró? Nem jutott neki a sütiből? :)
Jó kis nap volt, kell néha ilyen is. Puszi: noémi

Kistücsök és Anicska írta...

Na,megjöttem már én is...:))olvasgatni...
Sok puszi nektek!!!!

ilgya írta...

jók is ezek a vendégeskedős napok..főleg ennyi finomsággal....