Hihetetlen! Három nőszemély - 1 felnőtt és 2 kiskorú - mindenféle speciális felszerelés és külső segítség nélkül, azaz oxigénpalack és serpák közreműködését hanyagolva, sőt, a vizet is mellőzve, feljutott a csúcsra, megmászták a naaaagy ..... bözödi "hegyet". :) A nagy esemény egyszerű sétának indult, majd időközben jutott eszükbe, hogy nézzék meg, mi van a tetőn, illetve a hegyen túl. Sorozatos kudarcok érték őket, mert minden tetőnek vélt tetőre feljutván rá kellett jönniük, hogy még mindig van följebb vagy tovább, de nagy erőfeszítések árán mégiscsak sikerült felérni a csúcsra, majd végigvonulva a tetőn eléjük tárult az a kilátás, amiért megérte útra kelni. Fáradtan, elcsigázottan, szomjasan, még enyhén fázva is, de boldogan érkeztek vissza az "alaptáborba" kvázi akkorra, amikor már az orruk hegyéig sem láttak semmit. Klassz kaland volt, megérte! És aki otthon lustálkodik a fotelében, soha nem tapasztalja meg ezt az érzést. Érvényes ez akkor is, ha 100-200 m magas "hegyeket" mászunk, és érvényes akkor is, ha 8000 fölé hív a sorsunk.
(Fenti soraim csak a poén kedvéért iródtak ezzel a szóhasználattal, én valahogy így tisztelgek nagy hegymászóink előtt, akik
megérdemlik
a világ minden megbecsülését. :) )
Gondolom, úgy nagyjából összerakható az útvonal a fotók alapján. Össz-vissz, lehetett mintegy 5 km.
A túloldalon ez a látvyán fogadott: Bözödújfalu az elárasztott, tóban lévő templommal:
És közben még ilyen látványok fogadtak...
Pillanatképek útközben:
4 megjegyzés:
:) Berni
Hogy milyen ügyes hegymászók vannak:) Én egyszer voltam ilyen hegymászó, a Gyilkostó melletti Kis - Cohárdot másztuk meg, jajj olyan büszke voltam magamra, jó érzés volt:)
Most jut eszembe, olvastad a Bengáli tüzet? Az EK - ban szereplő mondat az én blogom mottója is, tavalyelőtt nyártól, mikor elolvastam a könyvet. Tetszett neked?
Én meg Svájcban másztam sokat 12 évvel ezelőtt (persze, egyszerűen, turistaútvonalon, minden felszerelés szükségessége nélkül). Ott teljesen egyedül megmásztam az 1961 m-es Monte Tamarót, de sok más apróbb csúcsot is "meghódítottam" a 4 hónap alatt. :) Leírhatatlan érzés, az tény, úgyhogy el tudom képzelni, mit éreznek az igazi hegymások sokerez méter magasan... :)
A Bengáli tüzet bevallom, még nem olvastam, pedig már középiskolás koromban el akartam, csak nem tudtam akkor megszerezni, és aztán elfelejtettem. A mottódról nem tudtam, hogy ebből a könyvből van, de nagyon tetszett/tetszik, ezért rákerestem, és megtudtam honnan való. És addig bogarásztam a könyvet (szerencsére megvan a neten, úgyhogy hamarosan el fogom olvasni, ha másképp nem megy, hát így), amíg meg nem találtam benne a mondatot, bekezdést. :)
Én is a könyvtárból vettem ki a könyvet, a könyvtáros kolleganőm ajánlotta, jó könyv, olyan igazi női olvasmány. Számítógépen én azért nem olvasnám, eléggé vaskos kötet, az én szemeim legalábbis biztos kikészülnének:)
Megjegyzés küldése