2013. augusztus 15., csütörtök

Ez a nyár...

... nem a pihenésről és a semmittevésről szólt! Nem bizony. A zümmögő kaptárból kitéptük magunkat egy jó hétre, majd visszacsöppentünk ugyanabba a kaptárba, ahol talán még jobban zümmögtek a méhek. És mi is, velük együtt, visszakapcsolódtunk a zümmögésbe...

Ez most egy ilyen nyár volt. Ha mind egyformák lennének, nem is lenne jó. Pedig idén nem is volt felújítás, mégis volt tennivaló bőven. Itthon is, munkahely(ek)en is, és a kertben. Ez a kert, amióta megvan, azaz amióta mi is tudunk róla, valahogy teljesen megváltoztatta a dolgokat. Vágyódunk oda, tervezgetünk, és lépésenként valósítunk is. Mert mi is teljesen bekapcsolódunk az ottani életbe, valahogy miénknek is érezzük, és tudjuk, teenünk kell érte, hoyg nekünk is jó legyen. Már ismét sok a változás odakint, és a napokban újabbakra is lehet számítani. Nagyon feldob ez a ténykedés, és István is annyira szívesen megy oda! Tegnap délután ott voltunk mindannyian, ma csak a férfiak meg a lányok mentek. Többek között ma gödröt ástak a kert végében, mert ugyebár civilizált körülmények között érdemes a szükségleteket is elvégezni! Holnap is megyünk, mert sok a munka. Hozzák a vécébódét, meg kell csinálni a fedett teraszt... vasárnap ismét ott ünnepelünk. Megtelünk jó levegővel, feltöltekezünk energiával, mindig még-íze van az ottlétnek.

A kertben szépen érnek-nőnek a zöldségek és a gyümölcsök. Eléggé megsínylették ezt a kánikuláris, esőmentes nyarat, de a körülményekhez képest eléggé hozták a formájukat! Ha a múlt szombati kétperces csepergést nem számítjuk, ami annyira sem volt elég, hogy az úton a port megvizezze, akkor lassan már egy hónapja, hogy nem volt eső. Máig. Le is hűlt a levegő, ami nagyon jólesik, de egyben nagyon furcsa is. Már megszoktam azt az állandó meleget.

Szóval állandóan ténykedünk, csinálunk valamit, lazsálásra nincs idő. De így van ez most jól. Hála Istennek!










3 megjegyzés:

VRJúlia írta...

:)A kert, az ilyen.
Munkalyeken?- csaknem jártál az óvodában?

Kati írta...

Szépek a zöldségek a kertben, nálunk most kissé új erőre kaptak az esőtől:) Jó is ez a kis kert:)

sedith írta...

Júlia, nagyon sokat voltam benn az oviban ezen a nyáron, több, mint 2 hetet dolgoztam. Sőt, még tegnap is ott jártam, mert össze kellett pakolni a termet a festéshez. Tudod, nálunk csak most 1-étől van bezárva az óvoda, addig gyerekek is voltak.

Kati, most már remélem, itt is előveszik egy kicsit magukat ettől az esőtől. :)