Vakáció - Erdélyi konyha találkozó, Nagyág 2013

Elkezdődött igazából is a vakáció. A lányoknak sajnos, egy jó héttel hamarabb a kelleténél, de talán nem is volt rosszul ez így. Számomra a múlt hét még munkahét volt, csupán pénteken nem voltam már dolgozni, hiszen aznap reggel útrakeltünk...

A lányok még a kórházbavonulás estéjén megegyeztek Anival, hogy majd a vakációban mennek Idecsre. Le is csaptam a dologra, hogy OK, június utolsó hétvégéjére már ott is lesznek. Csütörtökön este vittük fel őket édesanyámhoz, és végre megértük azt, hogy jókedvűen, örömmel, integetve, csak egy-egy felületes puszit adva búcsúztak el tőlünk. Mondjuk, Kriszta, a finomkább, egy fél mondatban hozzátette, hogy nagyon fogunk hiányozni neki, de csak addig tartott a "ború", amíg a mondatot kimondta. :) Azóta még mindig a nagyszülőknél vannak, és bár nagyon jólérzik magukat ott, Kriszta már nagyon várja, hogy utánuk menjünk. Holnap este, ha minden igaz...

Lássuk csak, van-e tojás?

Itt a tojás!

Nyuszi ül a fűben... 

Mi pedig pénteken délelőtt útra keltünk, és Erdélyi konyhás kolléganőmmel, Katival együtt Nagyágra utaztunk, az immár hagyományosnak számító nyári Erdélyi konyhás találkozóra, amit Istennek hála már negyedik éve, hogy szervezik.

Mindig nagy izgalommal és lelkesedéssel várom ezeket a találkozókat, mert amellett, hogy nagyszerű "team building" alkalmak, remek kikapcsolódási, feltöltődési lehetőségek is, nem is akármilyen környezetben. Karcsi nyaralójába lassan már úgy megyünk, mintha haza mennénk, ismerjük apró zeg-zugait is, kertjét, udvarát, mindent. Azzal még gondban vagyunk, hogy mit hol találunk meg, hiszen egy év alatt mégiscsak elfelejtünk néhány részletet, de az ott töltött 2-3 nap alatt ismét megtanuljuk. Nem a szó szoros értelmében vett csapatépítő tréningek ezek, hiszen ahhoz képest túl kötetlenek, lezserek, de mindenképpen egy-egy ilyen alkalom után úgy érezzük, hogy többek vagyunk együtt, és együtt sok mindenre képesek vagyunk. Ugye, nem kicsi dolog, ahogy mi az Erdélyi konyhát összehozzuk: van egy központi szerkesztőség ugyan, ahová begyűlnek az anyagok, és ahol a lapot tulajdonképpen összerakják, de azonkívül csupán a virtuális szerkesztőségre vagyunk utalva: mail, blog, telefon. Éppen ezért annyira fontosak ezek a legalább félévenkénti személyes találkozók (mert télen is szoktunk találkozni, Ivóban), mert így mindenkit megismerhetünk egy kicsit külön-külön, elbeszélgethetünk, megismerjük a személyiségét, egyéniségét. Nagyon szeretem figyelni az embereket: mit tesznek, hogyan viselkednek bizonyos helyzetekben, hogyan illeszkednek a csapatba. Az újabb csapattagoknak mindig nehezebb "betörni" egy összeszokottabb társaságba, de úgy éreztem, hogy nincs gond: a frissebb tagok is közénk tartoznak, és remélem, ők is úgy érzik ezt. Most is nagyon jó volt. Első alkalommal sikerült úgy időzíteni, hogy mindenki, akinek köze van az Erdélyi konyhához vagy az újabb lapok valamelyikéhez, el tudott jönni. Pénteken koradélután érkezett az első néhány csoport, majd a nap folyamán és szombaton délelőtt csatlakoztak mások is. Sokan voltunk, huszon-valamennyien, de nagyon jó volt a hangulat. Folyt a móka, napirenden volt az ugratás - néha eléggé pikáns változatban is -, nevettünk rengeteget, főztünk és ettünk jókat, természetesen, no, meg az öblögetnivaló sem hiányzott: ki-ki kedve és beállítottsága szerint választhatott az alkoholos vagy -mentes italokból. Házigazdánk, Karcsi, végig azon fáradozott, hogy mindenkinek a kedvében járjon, mindenki jól érezze magát, és maradandó élményekkel térjen haza. A mi részünkről ez sikerült is, köszönjük neki, hogy ott lehettünk. Reméljük, jövőre, ugyanitt, mindenkivel, bár addig - hátha - még Ivó is "közbeszól"! :)

Néhány fotó a rengetegből, ami mindannyiunk által készült. Ezek között is vannak, amiket mások fotóztak.