2013. február 28., csütörtök

Kipipálva

Hogy micsoda? Hát a McDonald's. Vagy egyszerűbb nevén a Meki.

Merthogy igen, mi még sosem voltunk Mekiben. Azaz a lányok nem, mert én már '96-ban Franciaországban, majd később Bukarestben is voltam néhányszor, illetve az itthoni "kirendeltségben" egyszer vettem 2 hamburgert, egyszer meg 1 fagylaltot.  De a lányok nem voltak. Nem is tudták mi az mostanig. De persze, Kriszta már nagylány, iskolába jár, ott pedig az osztálytársak egy része már eléggé "felvilágosult". Olyannyira, hogy múlt héten, amikor egy délután hazafelé tartottunk, Kriszta nekem szegezte a kérdést az autóban: Anyukám, mi mikor megyünk el egyszer a Mekibe? Meglepődtem - bevallom - a kérdésen. De a folytatás-kérdésen már bizony, nem:  - Anyukám, de mi az a Meki?
És elmondtam, hogy egy olyan hely, ahol enni lehet, általában hamburgert, ám nagyon eglszslgtelenek azok az ételek. De azért egyszer el fogunk menni, csak hogy meggyőződjenek, hogy nem ki tudja mi. Azt mondjuk, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eleget is teszünk a kérésnek...
A kérdés hatására azonban aznap este hamburgert vacsoráztunk: csirkefasírttal, paradicsommal, zöldhagymával, tartármártással, ahogy illik.

Szombaton, ahogy hazaérkeztem a tanfolyamról még elég korán volt, és csodásan sütött a nap. Meleg éppen nem volt, de annyira tavasziasnak látszott az idő, és annyira elegem volt az agytágításból, hogy elvágyódtam. mindegy, hoyg hová, csak KI legyen. Kicsit győzködnöm kellett Istvánt, de aztán beadta a derekát, és meglepetésként a Somostetőre vittük el a lányokat. Jól kiszaladgálták-csúszkálták-hintázták magukat, majd beígértük nekik a Mekit. Happy Meal-t kaptak almalével, mi pedig narancslevet szürcsölgettünk, és szalmakrumplit lopkodtunk a lányok tasakjából. :P Nem siettünk, de nem is húztuk az időt. Mindent megettek - mondjuk a mérete miatt nem is csodálkozom - és azt mondták, ez is finom, de az anyucié is finom. Így. Egyik sem finomabb a másiknál, hanem mindkettő finom. Persze, a bónuszjáték sokat megért....

Szóval, kipipáltuk, megvolt, bele nem haltunk, ugyebár, és megígértem Krisztának, hogy mivel most majdnem 7 éves, és először járt a Mekiben, majd úgy 7 év múlva ismét eljövünk. :D :D :D (Hogy így lesz-e, nem tudom garantálni, de azért sokat meg fogok tenni érte.:P)

4 megjegyzés:

Mónika írta...

Tökéletesen értem ellenállásodat...
:)
-viszont sajnos néha, engedni kell a nyomásnak!
Mis is ritkán járunk.
Nem vagyok álszent, szeretem, de egészségesebb otthon elkészítve.
Otthon is elkészíthető bármelyik, ráadásul, apró ajándék is mellékelhető mellé az Eurós boltból, így mindenki jól jár...
:)
Nem felejtettelek el, küldöm a fázis fotókat, "csak neked" viszont elkészítéséhez egy kis türelmet kérek!
:)))

Virág írta...

Nem vesztettek semmit! A hétévenként elmegyünk taktika okos volt :) Hála isten az én lányaim sem vágynak erre a műanyag kajára. :P Pedig frissen qvafinom, hogy a fene enné meg! :P

sedith írta...

Mónika, helyes hozzáállás. Mi sem álszentségből nem mentünk eddig, csupán csak nem volt igény rá. Amíg úgysem tudták, mi az, minek megmutatni nekik? Mint a babáknál a hozzátápláláskor... Nem ismerik a sót, a cukrot, amíg az anyuka meg nem mutatja nekik. Nem?

Virág, szerintem megehető, meg is kívánja az ember néha az ilyenfajta ételt, de bizton állítom, hogy az én frissem ezerszer finomabb a mekisnél. :)

sedith írta...

Jaj, MÓnika, a lényeg lemaradt... Köszönöm a fáradozásodat, türelmes leszek, elvégre még jócskán van idő anyák napjáig. Bár igaz, nem foghatok neki két nappal előtte... :)