Lám, lám ...

Ezt sem hittem volna, mégis megtörtént. Mármint, hogy több, mint egy hónapig nem írtam a blogba. Az is tény, hogy egy nagyon zsúfolt, fárasztó és idegörlő időszakot tudok magam mögött, de az is igaz, hogy kedvem, erőm sem volt írni. Volt hideg és meleg is ebben az időszakban, és bár nehéz volt, nem gondolok rá rossz érzéssel.

1. A szakellenőrzésem lejárt. Jó volt, sikeres, bár én nem voltam maradéktalanul elégedett. És nem holmi perfekcionizmus mondatja ezt velem, hanem valóban úgy volt. Nagyon fáradt voltam aznap, előző éjszaka még az ágy közelébe sem kerültem, hiába készülődtem már idejekorán, az utolsó simításokkal úgyis csak utolsó pillanatban végeztem, és nem tudom, mi történt, de egy idő után már a gyerekek sem voltak annyira kooperatívak. Mindegy, lassan készülődöm a következőre, ami a tervek szerint ápr. 26-án lenne.

2. Február 24-én megműtötték Édesapámat. Két helyen vágták, térd fölött és ágyéktájékon. Jól sikerült a műtét, pár nap után hazaengedték ahhoz, hogy egy hétre rá visszakerüljön a kórházba, majd a másik héten egy újabb, még nagyobb operáción essen át. Ez utóbbi nagyon megviselte mind fizikailag, mind lelkileg, ami nem is csoda, hiszen jókora metszést ejtettek a hasán. Érszűkület a problémája, ami azzal jár, hogy a vér nem kering rendesen a (főleg vég-)tagjaiban. A kezdeti legyengült állapotából lassacskán felépült, ahogy múltak a napok, majd rohamosan javulni kezdett. S mikor már több, mint egy hét eltelt a második műtét után, és már szinte hazaengedték, a lába ismét lehűlt, és újból fájdalmai kezdtek lenni. Azóta ugyanaz a helyzet, a lábfeje hideg (azaz nincs benne keringés), és nagyon fáj is a lába. A főorvos szerint ez természetes, és hetekig elhúzódhat, mire a legkisebb véredényekben is megindul a keringés, és a lába is hol lehűlhet, hol kimelegedhet. Ma hazaengedték. Pihenésre és sok sétára "ítélték", persze, a kezelés mellett. Nagyon remélem, hogy mégiscsak rendbe fog jönni!!!! És nagyon remélem, hogy még sokáig velünk lesz...

3. Múlt hónap 21-én én is vizsgálaton voltam: egy biorezonanciás állapotfelmérésen. Kiderült, hogy nagyvonalakban minden rendben, ámde vannak dolgok, amiket nem szabad elhanyagolni. Nem tudom, ki hogy van vele, tudom, hogy sokan nem veszik ezt komolyan és hülyeségnek, átverésnek tekintik, de nem tudom nem komolyan venni, és nem tudok legyinteni rá. A vizsgálat megerősítette minden olyan problémámat, amiről eddig tudomásom volt: vesekő/-homok, gyomorsav, epeproblémák, gerincprobléma, de rávilágított olyanokra is, amikről sejtelmem sem volt, sőt a hagyományos vizsgálatok nem is mutatták ki (és nem is fogják mindaddig, amíg nagyobb gondok nem lesznek, mert nem oylan fejlettek, hogy nagyon az elején "elcsípjék"). Csak egy egyszerű kis példa: valamikor ősszel furán feszített a mellem, mint amikor szoptattam, és tele volt tejjel. Megmasszíroztam, majd ösztönösen megnyomtam a bimbót, és mindkettőből kibuggyant egy-egy csepp tej. Voltam azóta nőgyógyásznál, csináltattam rákszűrést, megultranahgozott, megnézett, leellenőrzött minden leellenőrizni valót, elküldött vérvizsgálatra, tökéletes volt minden. Ahhoz, hoyg rá egy hónapra a biorezonancián kijöjjön, hogy a mellemben kezdetleges cisztaféle formációk vannak, amik kalcifikálódott (megkövesedett) tejlerakódás következményei. Na bumm. Most még nincs baj, és lehet, hogy csak 20 év múlva jelentkezne valami igazából, de nem legyinthetek rá. (Mint ahogy Édesapám legyintett, amikor figyelmeztették a sok cigarettázás következményei miatt.)
Ugyanakkor kijött egy sokkal kézzelfoghatóbb, ámde eléggé kellemetlen eredmény is: allergiás vagyok a disznóhúsra. Vagy legylábbis nagyon érzékeny vagyok rá. Mindenesetre, a szervezetem méregként kezel minden olyasmit, ami sertéseredetű, ezért, megpróbálja minden eszközzel semlegesíteni. Ezért van a gyomromban, a nyelőcsőben és a bélrendszerben egy általános gyulladás. És így kaptam én utólagos magyarázatot bizonyos dolgokra.
Az, hogy a szervezetem nagyon halad az elsavasodás irányába, szintén nem meglepő, hiszen ez korbetegség, bár sokkal jobb az eredményem, mint azoké, akik általában húst hússal esznek, illetve cseppet sem figyelnek oda, hogy mit esznek. Szerencsére az élelmiszeradalék-szint egyáltalán nem magas a szervezetemben, úgyhogy mégiscsak megvan a látszata annak, hogy nem használok mű ételízesítőket, nagyon ritkán veszünk felvágottakat, illetve, hogy még a kenyeret is otthon sütöm.

Azóta lejárt 4 kezelésem az 5-ből, és mind a négy alkalommal méregtelenítést is csináltak. Még nem tudok írni semmiféle eredményekről; ilyen rövid távú hatásai nem is igazán vannak, bár tény, hogy vannak apróságok, amikre felfigyeltem, és a kezelésnek tudhatók be. Azóta disznóhúst sem eszem, bár előfordult, hogy nem tudtam teljesen elkerülni (pl. vendégségben sonkával volt töltve a csirkemelltekercs), és magas ph-értékű vizet vásárolunk (pl. erről abszolút nem volt tudomásom). Kontrollra május 21-én kell mennem, kíváncsi vagyok a változásokra. Nyár közepére Istvánt is felirattam vizsgálatra (ma már októberre programáltak :O), illetve a lányokat is el szeretném vinni nemsokára.

4. Február végét és március elejét azzal töltöttem, hogy az Erdélyi konyha húsvéti különszámát szerkesztettem. Egy 60 oldalas, tartalmas lapot sikerült összehoznom (persze, nem én írtam:D), s bár akkoriban 2-3 órákat aludtam éjjelente, azt hiszem, megérte mégis a fáradságot: hihetetlenül jó érzés a kezemben tartani a munkám gyümölcsét.
Ahogy lejárt a különszám, rögtön az áprilisi lapszám munkálatai fogadtak, s bár a végleges szerkesztés nem az én munkám, az anyagok átnézése, javítása rengeteg energiámat felőrölte, főleg, hogy a két kiadvány között semmit sem tudtam pihenni. Szerencsére ezt a munkámat imádom, és annak ellenére, hogy nehéz, tiszta szívvel végzem. Ezen a héten viszont már pihenek. Minden lezser, és az óvodai dolgaimmal is tudok egy kicsit haladni. És itthon sem bújom egész nap a gépet.:P
Épp mondtam ma Istvánnak, hogy le kellene mondanom a Konyháról. Mindenre jutna időm, sőt még pihenni is.:D:D:D Erre ő is úgy gondolta, hogy teljesen fölösleges zenélni járnia, felszabadulnának a hétvégéi, járhatna nyugodtan horgászni, úgyhogy nagy egyetértésben megöleltük egymást, és nevettünk egy nagyot mondván, hogy majd pihenve és horgászva kopik fel az állunk. :D

5. A lányok óvodáját bezárták hétfőn skarlátjárvány miatt. Többen kórházba kerültek, és biztos lesznek, akik ezután betegszenek még meg. A lányok itthon maradtak, de Kriszta ma délután torokfájásra panaszkodott, úgyhogy valószínű, nem ússzuk meg. Bár hátha. Nagyon reménykedem. Mindenesetre, teljesen ki vagyok akadva az illetékes szervek hozzáállásán is: mert holnap már megynitják az óvodát, holott a tegnap mindenkitől levett garatváladék-mintából csak hétfő-keddre lesz majd eredmény. Úgysem vinném őket ezen a héten oviba, de hogy lehetnek ennyire felelőtlenek? Hiába fertőtlenítettek mindent az épületben, ha holnap visszamennek beteg gyerekek is, akkor magyarán adtak a szarnak egy pofont! És hiába háborognak a pedagógusok, még rájuk néznek rossz szemmel, hogy minek csinálnak ekkora felhajtást! Jaj, csak nehogy kórházba kerüljünk. Nagyon félek tőle.

Sokat kellene írnom még a lányokról, de azt majd egy másik bejegyzésben. Remélem, nem áprilisban ilyenkor...