2010. november 3., szerda

Már megint panaszkodás

Fáj és fáj. És most már úgy érzem, ez több egyszerű derékfájásnál, ami csak azért van, mert fáradtabb vagyok és jobban igénybe veszem mostanában. Ez már brutális. Tegnap annyira megijedtem! Ha a lábaim tengelyét meghosszabítanánk, és a derékot egy vízszintes vonallal jelölnénk, nos, ezek találkozásánál elvislehetetlen volt a fájdalom mindkét oldalon. Olyannira, hogy alig tudtam járni. Ha csak álltam, jobb volt, akkor "csupán" zsibogtak a lábaim, teljes hosszukban, ha viszont jártam, már éles fájdalmat éreztem a derekamban és egészen le a lábszárig fájt. Legszívesebben, legtöbbször összerogytam volna. Különben meg meggörnyedve és sántikálva jártam, mint egy hetvenéves. Groteszk látvány lehettem. Most, ébredés után jobb volt, de azóta, ahogy jobban beindultam, már megint elkezdődött.
Nagyon félek. Verát, egy ismerősömet, júliusban műtötték: egy idegszál csípődött be két gerinccsigolya közé, és a végére már szinte teljesen lebénította szegényt, olyannyira, hogy a férjének kellett őt etetnie. A műtét óta jól van, sőt, nagyon jól, de azért mégis szörnyű, hogy műtéttel lehetett csak rendbehozni. És ő hónapokig szenvedett előtte, kapta a semmit sem érő kezeléseket!

Nos, én ezt el szeretném kerülni, és főleg nem akarok annyit szenvedni. Nem tudom, nagyon remélem, hogy nem ugyanaz a problémám, de az elmesélt tüneteiből nagyon arra gyanakszom.
Az este fel is hívtam a családorvost, ma kiállít egy küldőpapírt, és elmegyek megnézetni, mi lehet a gond. Az időt nem akarom húzni (bár a fájdalom miatt nem is tehetem), hogy minél hamarab a végére tudjak járni.

18 megjegyzés:

Anna írta...

Jaj Edith!!!
Még nekem is fáj ahogy mondod.
Örülök, hogy hamar intézkedtél miatta. Nekem is szokott fájni ugyanott, csak nem egyszerre mind akét oldalon. Mikor elmentem a Dr-hoz, azt mondta ááá kb gerincsérv, azzal nem lehet csinálni semmit, csak amikor már nem tdom mozgatni a lábujjamat me a mittoménmit, akkor műtét. Legközelebb ha fájni fo, nem hozzá megyek vissza az tutti. Na, de nem is csináltatott filmet se, meg egyáltalán semmi komolyt. románia. Ha nem jár utána az orvosod menj másikhoz amíg kiderül. Gyógyulj meg hamar. Puszi.

iri írta...

Igen en is ateltem ezt a gyotrelmet, hogy se jarni, fekudni,ulni sem tudtam, s nagy hiba volt reszemrol hogy legalabb egy evig hagytam magam igy kinoztatni, mig a szivorvosom megsokallta s kuldott el filmet kesziteni,csigolyakopas volt s reumas fajdalom amit a szaki pilanatok alatt elvett egyetlen injekcioval.Ez mar 4 eve neha meg jelentkezik idovaltozaskor,de egy kis kenocsre elmulik.Ugyhogy nem feltetlenul mutetes baj,csak eppen nem kell hanyagolni.

iméon írta...

Szegénykém, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Jól teszed, hogy minél hamarabb megnézeted és a végére jársz a dolognak. Bízom benne, hogy "csak" megerőltetted az oviban a sok kicsi melletti hajlongással. Hajlongtál eddig is, de otthon a két kicsivel azért másabb, mint az oviban a sokkal.
Teljesen más, de mikor én elkezdtem tanítani, nekem a lábam fájt folyton, izomláza volt a vádlimnak, és a derekamnak az állandó állástól, a hangom meg rögtön rekedt lett és kapart a torkom a sok beszédtől. Aztán szépen lassan megszoktam.

Sok puszi.

sedith írta...

Sziasztok, köszönöm a biztató szavakat, remélem, tényleg, hogy nincs nagy baj, éppen ezért nem akarom húzni-halogatni a dolgot. Sokszor azért jut valaki rossz állapotba, mert ő bizony nem megy orvoshoz bármilyen "apró-cseprő" bajjal. Pedig pénzt, időt és a legfontosabb: fájdalmat lehetne megspórolni vele. Máskor viszont az történik, amiről Anna is ír: az orvosok nem veszik komolyan a panaszokat és csak legyintenek. Az ismerősöm is picit így járt. Mert bár nem legyintettek, hanem próbálták meggyógyítani, de a tényleges bajra nem jöttek rá idejében. És ugyanerről Anna szintén tudna mesélni, sajnos.
Noémi, eddig én is ezt hittem, de ahogy a tegnap fájt, az már nem lehet egyszerű hajlongástól. Lehet, hogy már előtte is volt valami, de a hajlongás kihozta igazi valójában, mert kb. azóta hangsúlyosabb a fájdalom, mióta dolgozom. Erről írtam is néhány bejegyzéssel ezelőtt. de akkor még meg-megszűnt, ha beszedtem valami gyógyszert.

Anna írta...

Ott van mé a ond Edith, ha olyan fajták vayunk mint én, hogy nehezen vesszük rá magunkat hogy orvoshoz menjünk, de ha ott vagyunk és kisemmiznek akkor nem is megyünk többet.
Így voltam az emésztési gondjaimmal is, jártuk a puccos magánklinikákat Kváron, fizettünk kisvagyont, mikor a bánásmódot meguntam többet nem mentem.
Isten kegyelme adta háziorvosunkat aki a beiratkozásnál kitalálta, hogy gluténérzékeny vagyok...
Biztos még most is gyötrődnék, ha Isten nem segít.
Imádkozok, hoy neked is találják meg a panaszok forrását. Nagyon fontos egy idejében felállított helyes diagnózis.
Puszillak.

Anna írta...

ahhh az a GGGGGGGGGGGG billentyű nem mindig működik. Bocsi.

sedith írta...

Tudom, Anna, pontsan erre gondoltam, amikor téged említettelek. Néha, ha nem párosul fájdalommal valami, én is halogatom (éppen ideje lenne pl. megejteni egy nőgyógyászlátogatást is, mert szégyen vagy sem, de Boróka születése óta nem voltam ilyenen, még hathetes kontrollon sem), de ha fáj, akkor pardon nincs. Én nem szeretek fölöslegesen szenvedni. Sokszor tényleg csak egy injekción vagy tablettán múlik a dolog. Minél hamarabb meg akarok szabadulni.

Anna írta...

itt azért megemlíteném hogy nekem azért voltak HATALMAS fájdalmaim is az emésztési gondokkal összefügésben, (a hátam időszakos, most ha nem fáj nem gondolok vele) viszont a fájdalmakat inkább tűrtem mint a kisemmizést. Sajnos. Az ilyen személyeket ezután arra bíztatnám, hogy ha csalódott 3-4 orvosban ismerős ajánlásával keressen ötödiket!

Nekem ismételnem kellene a papanicolaut de még nem tudtam rávenni magam...
Be kell tervezzem!

Izabella:-Szabina es Julia írta...

A legjobbakat kivanom neked anya remelem semmi komoly

Timi írta...

Szorítok Edithkém a gyors gyógyuláshoz!

(és sokkal többször olvaslak ám, mint ahányszor kommentelek... )
puszi: Timi

Natimi írta...

Nagyon sajnálom Edit,hogy ennyire nagy a fájdalmad.Tényleg nem szabad halogatni.
Amikor 3 hete velem is történt az a begörcsölés.Én sem mentem volna,ha nem fájt volna annyira rettenetesen.De mivel nem bírtam ,így muszálj volt.És kiderült,hogy nagyon jól tettem.

Drukkolok,hogy ne legyen semmi komoly!!Nagyon remélem,hogy már elvoltál az orvoshoz és tudod,hogy mi a gond?!
Várom a fejleményeket!
Puszillak,
Timi

sedith írta...

Ma este 18:20-ra kaptam időpontot.

Anna írta...

Legyen az orvosnak bölcsessége. Imádkozok érted.

Anna írta...

MI az eredmény?

iméon írta...

Mi volt tegnap?

sedith írta...

Jaj, de kedvesek vagytok! Nagyon hálás vagyok érte! Nincs nagy baj, hál'istennek! Még. De majd jövök bővebben is, de most is (mint mindig) rohanok! Este ha tudok, jövök.

Köszönöm Nektek!

VH írta...

Én is várom a beszámolót,még akkor is ha a vizsgálat előtt nem kommenteltem.Gondoltam rád,de amíg nem volt eredmény addig nem tudtam mit mondjak:)Örvendek,hogy nincs nagy baj:) Remélem azért egy röntgen vizsgálatot csináltak.....

Puszi

Sz. Zita írta...

Edith, nagyon sajnálom, tudom, rossz dolog egy ilyen hátfájás. remélem azért nem olyan komoly, és én is várom a diagnózist, írj amilyen hamar tudsz. Puszi nektek