2010. október 20., szerda

Csak úgy, egy-két sor, mert rohanok

Gyönyörű ősz volt eddig. Napsütéses, melegszínű és meleg. Tegnapelőtt 22,5 fokban jöttünk hazafelé délután. Tegnap már esett, mit esett, csorgott. Olyan álmosítóan kopogtatta a tetőtéri ablakokat, hogy nekem is kedvem lett volna tegnap aludni a gyerekekkel. Szerencsére (ennek köszönhetően vagy sem, nem tudom), de tegnap az összes manó elaludt, nem kellett őket sokat "ringatni".:)

Amióta dolgozom, rettentően fáj a derekam. Szerintem a sok "kétrét"-levéstől, amikor lehajolok a kisasztalokhoz ezt-azt megmutatni nekik. Minden ízületem fáj amúgy, de ez nem mostani dolog. A derék viszont szeptember óta fáj nagyon. Még a nyáron voltam reumatológusnál, akkor ő felírt valami gyógyszert, amit - bevallom - az ára miatt nem vettem meg akkor. Most már kénytelen voltam. Szerencsére használ. Először csak 10 darabot vettem meg, hogy lássuk, van-e értelme? Azóta kiderült, hogy van és most rendszeresen szedem.

A lányok imádják a bújócskát. Képesek egymás után 10x is elbújni, csakhogy megkeressük őket. Nem számít, hogy éppen a szemünk láttára "bújtak el", nem számít, hogy látjuk őket, hogy kilóg kezük-lábuk-kislábujjuk, csak keressük. És persze, csodálkozzunk, hoyg itt sincsenek, ott sincsenek, és ijedjünk meg, amikor rájuk bukkanunk.

Vasárnap, abszolút hirtelen dőlt el, hogy elkísérjük Anyuékat Zilahra. Ők temetésre mentek, addig mi sétálgattunk egy kicsit a városban. Most utaztam először autópályán Romániában. :)

3 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nahat anya remelem a hat fajasod hamar elmulik azoknak a csoda gyogyszereknek koszonhetoen.Nalunk is imadnak a lanyok bujocskazni.Remelem nagyon jo volt az ut.vagy lesz az autopalyan.puszika

Agi írta...

Neked jobbulást kívánok,múljon el ez a fránya derék fájás.A csajok nagyon édesek a képeken jól megnőttek.
Puszi nektek!

Andici írta...

Képzeld, Matyi is bújócskázik. Látványosan elbújik, s vár, amíg Tomi megkeresi, utána Tomi bújik el és Matyi keresi. Ennivalók :))