2010. október 29., péntek

Az oviban...

Az oviban meleg van, fény van és gyerekzsivaj.
Az oviban kellemes hangulatú minden: a színes képek, a sok ilyen-olyan dísz a falon, a gyerekek kiaggatott munkái.
Az oviban szeretem. Az egy külön sziget, ahol (amíg ott vagyok) én vagyok a kormányzó, az ítélőbíró és a végrehajtó.:D
De amíg ott vagyok, én vagyok az anyuka (sokszor így szólítanak véletlenül), néha a mama, a barát és a haver is. Jaj, már pap is voltam, mert gyóntak nekem:P;), méghozzá hétpecsétes titkokat tudtam meg.:D:S.

Az oviban fárasztó is. Mert 15-26 gyereket sokszor nehéz túlharsogni. Mert 26 gyerek sokszor 40-félét akar, és mindegyik, mindent egyszerre. Mert 26 gyereknek szinte mindig egy és ugyanaz a játék kell, és biztos, hogy egy és ugyanabban a pillanatban, és nagyon nehéz bölcs Salamonnak lenni mindig. Mert akad egy-egy gyerek, amelyikbe belebújik a kisördög, és szembeszáll velem (márpedig ő biztos, hogy nem szed össze semmiféle ceruzát), és ilyenkor bizony, nem maradhatok alul, különben nagy bajok lehetnek. És folytathatnám.

Nem panaszként írtam, de tényleg fárasztó. Akinek van 2-3-4 gyereke, az nagyjából tudja, miről beszélek, de akkor képzelje el az egészet annyiszorosan, amíg kijön a 26. Mert ennyi gyerek van a csoportunkban. És ebből 17 fiú. Szinte képtelenség, hogy ne emeljem fel néha a hangomat, mert különben a fülük botját sem mozdítják, egyszerűen azért, mert nem hallják, amit mondok. Másrészt, nem is csodálkozom, hogy hangosak, hiszen kicsi a tér, ami rendelkezésükre áll, és némelyikük reggeltől délutánig oda "be van zárva". Amióta hideg van, nem tudunk kimenni, hogy az energiájukból még levezessenek, így benn kell eltölteni valahogy az időt. A reggel még eltelik; a kötelező foglalkozások alatt sincs baj, de kb. fél 12-től 12-ig csak az órát lesem, hogy mikor ér már véget! Ez az a holt időszak, amikor már mindannyian fáradtak vagyunk, és kellene egy kis változás. Az ebéd végül meghozza ezt és utána minden visszatér a normalitásba (meseolvasás, elalvás - már a délutános óvónő "műszakja"), de az a félóra az nagyon nehéz. Aza  legrosszabb, hogy ilyenkor hiába próbálom lefoglalni őket valamiylen irányított játékkal, már nincs kedvük. Már elfáradtak, unják az éneklést, a mondókázást, a feladatlapozást, a szabad rajzolást, mindent, hiszen addig már szinte mindenben volt részük ezekből! Szóval, a délelőtt fárasztó nekem. Mégis, jobban szeretem, ha délelőtt vagyok, mert így "szabadabb" vagyok: hamarabb hazaérkezem, van még szabad időm, amíg ahzajönnek a többiek. Ha délutánra megyek (minden második héten), akkor jó, hogy később indulok, de az az idő szinte mindig eltelik a házimunkával, főzéssel, úgyhogy nem érzek belőle semmit. És nem beszélve arról, hoyg iylenkor a lányokkal is nagyon kevés időt töltök, mint már írtam.

Végülis: minden úgy van jól, ahogy van. Vannak jobb és vannak rosszabb napok.  Mostantól néhány angyon jó nap következik: az őszi szünet.:D:D:D:D Jövő csütörtökön megyek legközelebb, bár igaz, addig kaptam jócskán házi feladatot az igazgatónőtől!

6 megjegyzés:

Anna írta...

Νalátod. Ezért nem lettem én óvónő. Mert tényleg nem lenne ennyi energiám.

Zita írta...

Én sokszor úgy gondolom - de tényleg -, hogy milyen jó lett volna óvónőnek lenni, gyerekekkel foglalkozni. Aztán jön egy olyan nap, hogy Ancsi jól lefáraszt (szófogadatlan, kezelhetetlen, rosszcsont) és bizony de jó, hogy nem lettem az... Viszont az tényleg szuper, hogy vagy délelőttös, vagy délutános vagy és több időd van a családodra.
Zita

Ági meg az angyalai írta...

Minden tiszteletem az óvó néniké! Becsülöm, értékelem őket és tudom, hogy nemelég, hogy a gyerekekre felügyelnek, őket szórakoztatják, próbálnak tartalmas napokat biztosítani számukra, még a szülőkkel is meg kell vívniuk a saját kis csatáikat. Mert mindig van valaki aki elégedetlen a színvonallal vagy többet akar és egyáltalán soha semmi nem jó neki! Ismerek ilyet én is. Szóval le a kalappal előtted Edith, hogy ezt a semmiképpen nem könnyű de annál szebb pályát választottad!
Puszillak,

Ági

sedith írta...

Nehéz, bizony, lányok, de - bár ebbe a bejegyzésbe direkt nem foglaltam bele - a másik fele a dolognak az, hogy csodálatos, amikor látod, hogy egy gyerek fejlődik. És főleg, amikor tudod, hogy kicsit a te érdemed is. Persze, a kolléganővel közös érdem tulajdonképpen, de akkor. Van már jópár ilyen élményem: egy kisfiú (tegnap lett 3 éves) de az első 3 hét alatt beszokott úgy, hogy eleinte szinte végigbőgte a napot, most meg az egyik legcsintalanabb kismanó. VAgy a másik év elején néhány halvány szürke csíkot húzott a lapokra rajz gyanánt, mostanra meg szinte befejezi a színezést, méghozzá szép élénk színekkel. Szóval, az ilyesmik kárpótolják a negatívumokat! De erről is írok majd bővebben.

Hát igen, a szülők, az külön téma, és külön kellene minket képezni erre. :D:D:D A mi csoportunkkal nagy szerencsénk van, tök rendesek, belevalók a szülők, de bizony, nem minden kolléganő ilyen szerencsés.

Szitya írta...

Edith!
Én is a 2-3-4 gyerekes kategóriában leledzem és tényleg minden elismerésem a tiéd!!!!
Éppen csak egy mondatodat nem értettem: ha hideg van, nem mentek ki?! Nincs segítséged, hogy ennyi gyereket felöltöztessél, vagy nincs olyan udvari rész, ahol szabadon szaladgálhatnak?
Sajnos, a mi óvodai "pályafutásunk" a végéhez közeledik, de én mindig nagyon örültem, ha a csípősebb hideg napokon kipirult pofijú gyerekekért mehettem!

Ez nem kriktika akart lenni, csak egy kérdés..
Puszi,
Szilvi
Puszi,
Szilvi

sedith írta...

Szilvi, tulajdonképpen nem is ez a baj. Igaz, ketten lennénk a dadussal, de vállalnánk. Csak a szülők... Hogy ne vigyük ki őket, mert megfáznak. No comment. De úgy tényleg nem lehet csinálni, hogy mindenkinek kedvére tegyél. Én bizony örülök, hogy Krisztáékat kiviszik még mostanában is.

Csak egy példa: kb. két hete tartottuk a termésnapot. Az egyik anyuka majdnem infarktust kapott, mikor megtudta, hogy aznap lemegyünk és játszunk egyet az udvaron. meghagyta, hogy harisnyát és Bélelt nadrágot adjunk a gyerekre, pedig tényleg szép napos és méghozzá meleg idő is volt. Már-már azt fontolgatta, hogy nem is hagyja ott a gyereket. Pedig istenien érezték magukat, és akkora élmény volt, hogy a "piacon", (játék)pénzért vásárolhattak, sőt, amit bvettek (dió, gesztenye, töldségek) haza is vihették. Megsúgom nagyon töprengtek azon, hoyg jövőben már adják-e iskolába, tehát nem kiscsoportos gyerekről van szó. Szegény kisfiú.