2008. december 12., péntek

Játszótér


Ne csodálkozzon senki, hogy decemberben írok játszótérről, de egyszerűen, most aktuális.
Tegnap nagyot játszótereztünk. Nagyon jól, vastagon felöltözve, december fejében csúszdákat meg hintákat rohamoztunk meg. Csak annál az egyszerű oknál fogva, hogy VAN JÁTSZÓTERÜNK!!! Nem is egy, hanem vagy tíz lett a községben. Kisebbek, nagyobbak, ahogy a hely engedte.

A történet a választásokig nyúlik vissza, amikor a fiatal polgármesterjelölt két játszótér kivitelezését ígérte év végéig, ezek közül az egyiket a tőlünk pár méterre lévő hatalmas térre. Aztán a jelöltet megválasztották, az idő telt, múlt, a játszóterek viszont nem „épültek”. Nem akartam máris ócsárolni az elöljárót, mint mások, mert sejtettem, hogy komoly oka van annak, hogy még mindig nincsenek játszóterek. Aztán egy újságcikkből kiderült: gondok vannak a telkek körül és amíg nem tisztázódnak, nem lehet játszóteret bezendezni rajtuk. De ugyanabban a cikkben szó volt arról is, hogy mintegy részmegoldásként, a falu különböző pontjain több kisebb játszóteret telepítenek. Sajnos, annak csak most jött el az ideje, de megvannak, és ez a lényeg!!! A közelünkben van egy kisebb, picit távolabb, de még mindig nem messze, van egy nagyobb is. Ezt a kettőt látogattuk meg tegnap. Ugye, december van, hó nincs, ellenben van sár, úgyhogy el lehet képzelni, hogy még hogyan néznek ki, sőt, a nagyobbik annyira teli volt szeméttel is, hogy már-már rossz volt nézni, de ezeket most hadd tekintsem apróságoknak. Végre, amikor az idő is megengedi, van ahová menni! Van, ahol a gyerekek lefoglalják magukat, mi pedig, ha a manók megengedik, leülhetünk egy padra és úgy beszélgetünk. És nem a járdákon rójuk a (kilo)métereket állandóan attól rettegve, hogy egyszercsak leszalad a kicsi az úttestre.

Szóval, most nagyon örülök ennek a haladásnak és remélem, hogy lesz részünk ennél is többen. Én mindenesetre továbbra is bízom Szabiban és abban, hogy valóban váltást jelent a megválasztása. Mert tennivalók dögivel vannak, úgy tudom, hogy már tervek is születtek jócskán, úgyhogy a kivitelezésük következik.

És kipróbáltunk minden játékszert....





Míg Boróka csak bámult...

... és integetett.

Aztán a másik játszótérre is átmentünk és úgy körbe-körbe csúszdáztunk...




És Boró is csúszdázott...


És még repültünk is...  (Boró is, csak akkor nem fotóztam.)


Hazafelé jövet pedig megcsodáltuk a főtéren felállított hatalmas karácsonyfát is:

4 megjegyzés:

Gabi írta...

Remek,hogy azért mégis épültek játszóterek!:)
Szkokán fiúk

Patri-cica írta...

köszi a szép szavakat...

Az elmúlt 1 hét nemalvásos időszaka...hozzájött az amúgy sem alvásos dologhoz,ami már a Kiara születése óta fennáll!Vagyis 3 éve!
Ritka az ha tudok 4 órát egyhuzamban!(Most meg még kevesebbet!)

De megfogadtam,hogyha nagyok lesznek nem fognak aludni buli után délig...!!!(Nem ám!)

:-)

Az férjed meg...nem baj,ha nem mondja...elég ha érezteti...nem mindenki mondja ki!

:-)

Látom nagyon élvezték a játszótéri kalandot!

Renáta baba írta...

Mi is lenne a gyerekekkel játszótér nélkül??

Lori and Ruben írta...

Sajna nálunk alig van 1-2 játszótér, pedig a város mérete nem éppen elhanyagolható. Jó, hogy nektek ilyen polgármester jutott, remélve, hogy a továbbiakban is betartja igéreteit.
Nagyon jók lettek a képek!
Debi