December 24-e

Persze, hogy elmaradt a függönyvasalás. De legalább minden étellel elkészültem és feldíszítettük a fát, majd becsomagoltam az ajándékokat. Hajnali 3 volt, mire ágyba kerültem, de azzal a boldog tudattal és izgalommal feküdtem le, hogy már csak egyet alusznak a lányok és máris megcsodálhatják a fát, birtokba vehetik ajándékaikat.
Így készített elő nekik mindent az „angyalka”.

(Mondom, az üres ablakot nem kell nézni, csak az angyaljárás után vetemedtem vasalásra.)

Nem hinném, hogy Krisztának maradt volna élő emléke tavaly karácsonyról, ezért sejtettem, hogy neki is hatalmas élmény lesz, amikor megpillantja a fát. Így is volt: kissé hitetlenkedve nézte, de azért csillogott a szeme és tátva maradt a szája. Boróka csak nézett komolyan, nem tudta, miféle szemfényvesztés zajlik most a szeme előtt, így inkább nem dőlt be már az első pillanatban. Azért szorgalmasan odaigyekezett és, ahogy kikerültek a fa alól az ajándékok, pillanatok alatt megkaparintott két gömböt és már koccantotta is össze őket. Utólag is meg-megkörnyékezte a fát, de igazából nem bántotta. (Azért mi előrelátóak voltunk és elbarikádoztuk előle, hogy minél kisebb legyen a kísértés!)




Az ajándékok, úgy érezzük, telitalálatok voltak. Kriszta megkapta az újszülöttszettet, aminek rettenetesen örült, azóta is sokszor beleteszi a babát a kocsijába és ölbeveszi, mintegy védelmezve Boróka elől. A következő pillanatban viszont már nyújtja is neki, hogy játszhasson. A legújabb játékuk, hogy Borónak megfogja az egyik kezét, Boróka a másikkal a babakocsiba kapaszkodik és sétálnak. És nagyokat huppannak. :) És még nagyobbakat nevetnek ezen. Le is fényképeztem őket!
Aztán meg állandóan teszi-veszi az azóta Katinak elnevezett babát: ringatja, szoptatja, cumisüvegből itatja!!! (ez lényeges, hogy itatja, mert amikor megkérdeztem tőle, hogy eteted üvegből?, rögtön rávágta, hogy nem, itom, azaz itatom, csk „elcsúszott” a szája), pelenkázza, babusgatja, kocsikáztatja, megvizsgálja, lázat mér, szóval játszik vele. A másik ajándék, amit úgymond Boró kapott, egy lipinkaszerűség, de direkt csináltuk úgy, hogy majd mindketten használhassák. Első perctől megszerették, sőt, talán a babaszettnél is nagyobb valamivel a sikere.







Tegnap Boróka már megtanult felmászni rá és leszállni róla, amitől nekem, természetesen, égnek áll a hajam, hiszen attól tartok, hogy bármelyik pillanatban megcsúszhat és leesik. De ő hihetetlenül büszkén és „magabiztosan” imbolyog a szerkentyűre térdelve. (Azt hiszem, ennek szerves folyománya az, hogy ma megtanult Krisztának a kisszékére is felmászni, ami méginkább infarktusokozó számomra, mert ide-oda beakad a lába és erről igazit is eshet. Még nem adódott különösebb baleset, pedig egész este azzal játszott, csupán egyszer szállt le úgy, hogy egyből hasravágódott róla.:p) Azt élvezi legjobban, amikor Kriszta úgy meghimbálja, hogy a feneke felemelkedik az ülésről, és hiába mondom nekik, hogy ebből baj lesz, falra hányt borsó, természetesen.

Karácsonyunk szombatja ezután eléggé prózaian telt, ugyanis véglegesre takarítottuk a lakást (amiért hatalmas köszönet illeti Istvánt, mert egész nap, mindenben segített nekem, és meg is kaptam az „ígéretet”, miszerint az idén többé ne várjak tőle semmi segítséget.:p Ehhez képest ma már alighogy felkelt, máris porszívóval indult harcba...) kivasaltam a függönyöket, a karácsonyi terítőket, gyerekeket fürdettünk és altattunk, mi is fürödtünk, az ételeket tálaltam szépen tányérokra és díszítettem ki, és mindezek tetejébe még majdnem egy órát vártam az érkező friss kenyérre is az üzletben. Szűkösen, de elkészültem (volna) fél 6-ra, a terveket viszont Kriszta húzta át, aki túl későn aludt el; mire készülődni kellett volna még nem kelt fel, felébreszteni pedig nem akartam, így nem mentünk el a templomba. Pedig nagyon vártam már és nagyon szerettem volna ottlenni. Borókát István vitte volna magával Beresztelkére, én és Kriszta pedig Apuékkal mentünk volna, istentisztelet után. No, de végül nem így lett, mi már egyenesen Melindáékhoz mentünk.
De erről majd a következő bejegyzés szól...