BORÓKA, avagy hogyan lett Boróka Boróka

Nehezen találtunk nevet második szülöttünknek. István nem az a típusú ember, aki időnap előtt szeret foglalkozni dolgokkal, de pl. Kriszta nevét nagyon hamar megtaláltuk, első perctől kezdve egyetértettünk. Ahogy megtudtuk, hogy kislányunk lesz, nemsokára a neve is „letisztult” előttünk.

Borókával másképp volt. Nincs is mit tagadnom, én nagyon abban reménykedtem, hogy ezúttal másnemű neveken kell törnöm az agyam. Bár azt is bevallom, hogy állandóan el-elkalandoztam a lánynevek birodalmába is, mintha éreztem volna, hogy ismét kislányom lesz! Aztán jött a 19. heti UH, amikor az orvos azt mondta, hogy nem tudja ki rejtőzik odabent, de pillanatnyilag semmit sem lát a lába között. Gyorsan hozzátette, hogy attól még lehet ott valami, de most egyszerűen nem látja. Krisztával a 20. héten már 150%-ra állította az orvos, hogy kislány, tehát elkönyveltem magamban az újabb kisasszonyt.:) A következő időszak felemás volt, örültem annak, hogy kislány lesz, de mindenesetre, még reménykedtem egy kicsit. :-$ (Így utólag akkora butaságnak tartom, de akkor ez így volt.)
Az a hat hét, ami a következő UH-ig eltelt azonban, kitűnő volt arra, hogy lelkileg teljesen felkészüljek a 100%-os hírre, a kislányra.

Ettől kezdve nem hagytam békén Istvánt. Eddig volt mentsége, hyog még nem is tudjuk, ki rejtőzik a pocakomban, de ettől arra már nem volt. Próbált hárítgatni, de nem mindig sikerült. Egyszer aztán egy vacsora közben-után fogtam a naptárt és olvasni kezdtem a neveket. Decemberhez jutottunk, de még alig volt vagy két név, amit úgy, ahogy, de mindketten elfogadtunk volna. A Júlia volt az egyik (de van már a családban, ezért egyelőre kizártuk) és a másikra már nem emlékszem. Jaj, de, a Csilla volt a másik. És akkor decemberben befutott még a Gabriella. Nos, a Csillával, Gabriellával eljátszadoztam egy darabig, de valami mégsem volt rendjén. Éreztem, hogy ez nem ő.
Aztán jöttem a listáimmal, amiket István mindig egytől-egyig lefújt, azt kifogásolván, hogy de nem tudok valami „normális” neveket is találni? Alternatíva azért nem jött részéről! Az összes névre már nem is emlékszem, de köztük volt az Ágnes, az Eszter, a Boróka – igaz, mindig csak második névként gondoltam rá, a Dóra, a Lilla, a Boglárka, az Amina, de volt Fanni, Flóra, Klára, Virág, Szonja és még mit tudom én milyen nevek. Bájtam a naptárat, bújtam a netet, felfedeztem egy párosító programot, ahová be lehetett írni a családnevet és akkor tippeket adott hozzá, írtam egy fórumra, ahonnan tanácsokat kértem másoktól, de aztán inkább lemondtam a „segítségről”, hiszen a néhány normális, vagy legalábbis részemről elfgadható név mellett millióegy katasztrofális ötlet is jött.

Istvánnak egy keresztneve van, nekem kettő. Krisztának „muszáj” volt másodikat találni, hogy a családnév-keresztnév sziszegő-süvítő-kattogó-pattogó-pergő hangzatát kissé meglágyítsa. Teljesen véletlenül a teljesen kimondott név ritmusa olyanra sikeredett, mint az enyémnek. Ezért most, másodjára is valahogy arra állt rá az agyam, hogy kétszótagú vezetéknév + egy kétszótagú és egy háromszótagú keresztnév. Ezért, bár régi kedvenc volt, és nagyon sokat ízlelgettem, a Borókára sosem gondoltam fő-névként. Ezt mindig csak sorzárónak képzeltem, ezért részemről tökéletes név lett volna pl. a S. Lilla Boróka. István egyikkel sem volt kibékülve, azt pedig nem akartam, hogy neki ne tetsszen!

Egyik este, de már javában közeledett a szülés várható időpontja, talán 3-4 hét ha elválasztott tőle, csend volt a lakásban, én pedig újra listát készítettem. Közben élénk „társalgást” folytattam mocorgó magzatommal és megegyeztünk, hogy én felsorolom a neveket, ő pedig, ha neki tetszőt hall, azzal adja tudtomra, hogy rúg egy nagyot. Őszintén? Nem hittem benne, ezért hatalmas volt a meglepetésem és a döbbenetem, amikor az amúgy teljesen elcsendesedő pocaklakóm egy hatalmasat rúgott a hasamba, amikor a Boróka nevet másodjára mondtam el. Addig sem és utána sem rúgott egyik névre sem. Rohantam Istvánhoz, és mondtam neki. Jobban mondva, kijelentettem, hogy a lányunkat Borókának fogják hívni. Próbálkozott még azzal, hogy na, majd akkor, ha még egyszer rúg egyet, és én is látom, de nem volt esélye. Mondtam neki, hogy nekem fontos, hogy már nevén tudjam nevezni a gyerekemet, és szükségem van arra, hyog a hátralevő időben a végleges nevén szólíthassam, ha hozzábeszélek. De azt hiszem, mégsem voltam teljesen zsarnok, hiszen a második név kiválasztásában teljesen szabad kezet kapott. Nem sokkal szülés előtt, egyszercsak hirtelen felindulásból fogta magát, odaült a naptár elé, és azzal a kijelentéssel, hogy: na, majd én találok egy rendes nevet, percek alatt „felfedezte” a Júliát. Semmi kifogásom nem lehetett ellene, tetszett is, meg minden, így hát a lányunk S. Boróka Júlia lett.

És hogy miért írtam le mindezt? És hogy miért éppen most? Hát, csak azért, mert ma, december 4-én, az Erdélyi Református Egyházmegye falinaptára szerint BORÓKA-névnap van. Isten éltessen sokáig kicsi lányunk!:) Nagyon szeretünk Téged!