2016. július 7., csütörtök

Az ember mindig...

... többre vágyik. Több mindent csinálni, többfelé járni, több mindent látni, többet keresni, nagyobb lakásban lakni, jobb munkahelyen dolgozni, több mindent megvenni, több könyvet elolvasni, többet tudni, többet aludni ... és a sor szinte a végtelenségig folytatható lenne...

És úgy gondolom, hogy mindezekkel önmagukban az égvilágon semmi baj nincs. Hiszen a világ előmenetele javarészt annak köszönhető, hogy egyesek egyszerűen nem elégedtek meg azzal, amit tudtak, amennyit láttak, nem hitték el, hogy csupán annyit lehet kihozni valamiből, amennyit az adott időben kihoztak. Így fedeződött fel a világ minden kis szeglete, így fedeződik fel folyamatosan az univerzum, így születtek meg a különféle gyógyszerek különféle betegségekre, így jöttek létre a különféle szerkezetek, gépezetek, amelyek manapság megkönnyítik az életünket. Szóval, úgy gondolom, a többre vágyással nincs is semmi baj mindaddig, amíg megvan annak a maga haszna. Több pénzre vágyni sem szégyen, úgy gondolom (meg aztán a mi országunkban amúgy sincsenek az emberek - a nagyátlagról beszélek - túlzottan elkényeztetve anyagilag), mindaddig, míg az eszköz valamilyen célnak az elérésében: több pénz kell(ene),  hogy felújítsuk a lakást, hogy kicseréljük az autót, hoyg megvehessünk egy évek óta vágyott kávéfőzőt, hogy elmehessünk ide vagy oda... Ez normális, ez az élet rendje - ha közhelyesen akarnék fogalmazni - azért dolgozunk, hogy céljaink, vágyaink, és miért ne - álmaink is legyenek.

Valamikor még én is azt hittem, hogy meg fogom váltani a világot. Hogy senki és semmi sem állhat az utamban, nagy dolgokat fogok véghez vinni, és főleg, hoyg amjdbejárom az egész világot. Sőt, nem is akárhogyan, hanem vitorlással, és olyan tengerész leszek, amilyent "szoknyásban" még nem hordott magán a Föld. Sőt, még arról is szentül meg voltam győződve, hogy van valahol a világon egy olyan kis sziget, hely vagy csücsök, ahová emberi kéz még soha nem tette be a lábát (;)), ami csak arra vár, hogy én fedezzem fel, és én nevezzem el úgy, ahogy akarom... :)

Nos, magam vezette, földet beutazó vitorlásról már régen nem álmodozom, ám a sok utazásról még mindig nem tettem le. Nem panaszkodhatom, sokfelé jártam itthon és külföldön is (velem szemben Istvánnak például még sok külföldi bepótolni valója lenne), ha úgy veszem, bejártam szinte a "fél" Európát (Magyarország, Ausztria, Franciaország, Olaszország, Svájc, Bulgária, Görögország- s ezek csak azok a helyek, ahol többet is maradtam, vagy legalább meglátogattam néhány nevezetességét), mégis úgy vagyok vele, hogy nemcsak ennyit képzeltem... Nem háládatlanságból, hangsúlyozom, egyszerűen csak valahogy nem akarok engedni a vágyamból, az álmomból.

Gyerekkoromban szüleimmel sokat jártunk, kirándultunk erre-arra, persze, itthon, ám a rendszerváltás a mi életünket is megváltoztatta: saját ház építésébe fogtunk, és attól kezdve az utazás, nyaralás nem igazán fért be a keretbe. Igaz, szüleim igyekeztek minden nyáron elengedni valahová (tábor, rokonok, mama), hogy legalább nekünk meglegyen az élmény, de családilag nyaralni sosem voltunk, ez az igazság. Éppen ezért ábrándoztam szerintem én annyit utazásokról, illetve nem véletlen az sem, hogy faltam Jules Verne regényeit, amelyek által a világ minden szegletébe eljuthattam, legalább képzeletben. Tizenévesen "fogadtam meg", hogy márpedig én sokat fogok utazni, és ha majd családom lesz, akkor nem fogjuk kihagyni azt a néhány együtt töltött nyári napot. Néhány muszáj-kivételtől eltekintve pedig többé-kevésbé sikerült is ezt a "fogadalmat" betartani, hiszen szinte minden évben elmentünk valahová nyaralni, mégha csak néhány napra is, vagy ha nem is túlságosan messzire mentünk. Volt néhány év, amikor különféle munkálatok miatt, amiket a lakásban vagy a kertben végeztünk (felújítás, építkezés), egyszerűen nem tudtuk kiszorítani a "hozzávalót" egy nyaraláshoz is, de ez van, néha muszáj alkut is kötni önmagunkkal. Meg ott van a valamit valamiért elve is... Tudjuk, hogy magunknak csináljuk, amit csinálunk, és azért hoyg jobban érezzük magunkat, könnyebb, szebb legyen az életünk.

Tavaly "kirúgtunk a hámból", egy 10 éjszakás Görögországot sikerült beiktatni a nyári programunkba, életünk eddigi leghosszabb - és meg merem kockáztatni - legszebb (legalábbis nekem és Istvánnak) nyaralását. A lányoknak továbbra is a 2013-as Bulgária viszi a pálmát, ez az a nyaralás, amelyikre már mind a ketten jól emlékeznek, és ezen a nyaraláson volt sok-sok medence és csúszda is a tengerparton: :D Kriszta emlékszik még a 2011-es Mamaiára is, de csak foszlányai vannak, és érdekes módon az aquapark nem maradt meg benne annyira.

Hogy idén mi lesz, hogyan lesz, nem tudom... Egyelőre Kriszta már táborozott egyet, és Boró mamáéknál vendégeskedett másfél hétig. Vasárnap pedig mindketten indulnak az oroszhegyi néptánctáborba. István szabadság-terveit keresztülhúzták a körülmények, egyelőre nem tudni, mikor veheti ki. Közös kiruccanás-nyaralás terveink is voltak-vannak, de még majd eldől, hogy mikor, és hova. Annyi biztos, hogy nem külföld lesz, és nem is 10 nap.:)

És bár eredetileg teljesen más gondolatok voltak a fejemben, teljesen másról akartam írni, valahogy mégis ez sikeredett belőle. No, a másik téma majd egy másik bejegyzésben....:)

4 megjegyzés:

Szitya írta...

Megértelek Edith. Mert a ma megélt élmények számítanak leginkább, szükség van rájuk, töltődni kell. És egyszer gyerekek a gyerekeink, most kell nekik azt a "csomagot" összerakni, amiből majd mindig "ki tudják venni azt", amire felnőttkorukban szükségük lesz. És ebben - szerintem -a legnagyobb része a közösen megélt dolgoknak lesz.
Próbáljatok meg kisakkozni legalább pár napot valahogyan - ezt kívánom nektek!!!!
Puszi:
Szilvi

Névtelen írta...

Szép nyarat Nektek. Igen ez így volt/van velem/velünk is. Sok terv volt, nagyon sok az is maradt. Nektek szívből kívánom, hogy mindaz, amit meg szeretnétek élni, megmutatni a kislányoknak, sikerüljön. Még, mire felnőtté válnak, nagyon sok nyár, nagyon sok élmény vár rátok! Lesz mire szép emlékként visszagondolni.
ICa

VH írta...

Kedves, drága Edith!
Tiszta szivemből szóltál, és mintha nekem is irtad volna ezeket a sorokat. Hidd el, én is többre vágyok, szeretnék világot látni, elmenni néhány helyre, amit még nem láttam. Nagyon nehéz Nekem, főleg, hogy 9 éve sehol nem voltunk nyaralni s közben, arra gondolok, hogy a szűkebb -és tágabb család, rokonok, barátok, komák, ismerősök mindenki volt valahol külföldön, látott valami a Jó Isten által teremtett világból. És bizony én is nagyon vágyom/vágyunk, hogy elmehessünk és megmutassunk valamit a lányainknak a nagyvilágból. Nekem nagyon és alaposan rámfér, hogy a gyereknevelés mindennapi taposómalmából kiléphessek és kikapcsolódjak valamerre. Most ezt nem engedhetjuk meg magunknak. Reménykedek, hogy előbb utóbb csak elmegyünk...
Edith, nagyon nagyon szerencsés vagy, hogy néhány helyre el tudtál menni. Csak igy tovább, csak türelemmel kell lenni.
Az első néhány bekezdést lophatom? Kiegésziteném asaját gondolataimmal a folytatást ?
Minden jót, kitartást, türelmet a további vágyakhoz, tervekhez. Vágy, remény nélkül semmit nem ér a lét.
Ölellek és Puszillak

sedith írta...

Hajni, köszönöm soraidat! :) Most csak gyorsan annyit tudok írni, hogy nyugodtan viheted, amit szeretnél: :)