2013. szeptember 19., csütörtök

Már megint ...

Átcsapnak a hullámok a fejem fölött, kezdek elvesztődni... Túl sok munka, túl sok megfelelés, túl sok vállalás, túl sok minden, túl kevés óra, túl kevés kéz, szem, fej, túl kevés én. Túl sok mosni és hajtogatni való, túl kevés főzés, túl sok kávé, túl kevés alvás... Valamiről le kellene mondani, de sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy választhatnék. Csak így együtt "van rendben" számomra minden. Pedig előbb-utóbb kénytelen leszek választani.

4 megjegyzés:

Éva írta...

Bármennyire is gondolod úgy hogy így kerek a világ számodra, szerintem kicsit valamiből visszakéne venned még mielőtt késő! Valamit szüneteltess kis időre hogy utólérd magad.Szép napokat kívánok!

sedith írta...

Éva, köszönöm, hogy írtál! Igen, egyetértek veled, mert éppen ez érlelődik bennem: az időszakos visszalépés. A munkahelyet ott nem hagyhatom, mert ... egyszerűen, nem. A másik munkát, ami arányaiban szinte több pénzt hoz a házhoz, szintén nem engedhetem el. De nincs is jól így, na. Hosszú távú a dolog, nem lehet egyik napról a másikra dönteni, és főleg megoldást találni, és - hogy közhelyeskedjek - főleg a mai világban... :(

VRJúlia írta...

:) Kitartást. Érezzük ezt sokan, azt is, hogy vajon hogyan tovább...magam sem tudom, pedig biztosan nem is vagyok annyira foglalt, mint te.
Én is szeretem a sokfelé való nyitást, a nyüzsgést, de egyre inkább azt érzem, hogy van úgy, hogy nem megy, nem kell mindenben benne lennem, mindenhol ott lennem...

Szitya írta...

Jaj, Edith! Úgy megértelek, és átrézem a helyzetedet!!! Tény, hogy könnyű azt javasolni, hogy adjál le valamit, de tudom, hogy sokkal nehezebb meglépni. :-)