Most, két évvel később tudtam meg, hogy voltak/vannak olyan személyek, akik kétségbe vonják, hogy a vizsgán, amelyre a címzetes óvónői állásomért jelentkeztem 2010-ben, tisztességes úton értem volna el a 9,90-es jegyemet! Na, neszeneked!
Az tény, hogy én is meglepődtem, amikor megláttam az eredményt, és sokáig azt hittem, hogy kápráztak a szemeim, de tény és való volt. S ha jól belegondolok, teljesen reális volt. Igaz, kicsi szerencsém is volt, hogy éppen azokat a tételeket adták, de a román nyelvet én beszélem anyanyelvi szinten, nem más, a Fata babei és fata mosneagului című mesét (A holle anyó román változata) most is elemezni tudnám az adott szempontok szerint, a román és magyar nyelvtan is urambocsá' megy, még mindig, magyar verset is tudok összehasonlítani népmesével gond nélkül, no meg az 5 éves tanítói-óvónői képzés alatt, bizony megkaptam a megfelelő pedagógiai-pszichológiai felkészítést is ahhoz, hogy adott témában értekezni tudjak. Nem mellesleg újságírói egyetemet végeztem, ahol, hogy enyhén fejezzem ki magam: "megtanultam írni". Elnézést kérek ezekért a mondatokért, de nem az önteltség vagy szerénytelenség íratja őket velem, hanem főleg a szomorúság és az igazságérzetem.
Hogy valaki azt feltételezze rólam, hogy lefizettem akárkit, hogy sikerem legyen!? Legalább három dolog van, ami ellene szól. Elsőként az, hogy elveim vannak, és az elveimmel homlokegyenest ellenkezik az, hogy érdemtelenül jussak hozzá valamihez. Bármit, amit elértem eddig az életben, azért megdolgoztam, és érdemeim szerint jutottam hozzá. Másodszor, olyan szinten nem ismerem a felsőbb tanügyi köröket, hogy fogalmam sem lenne, merre induljak, kinek az ajtaját nyissam ki, hogy lefizessem. Harmadsorban pedig, ha mindezek nem is lennének elegek, egyszerűen nem lenne nekem olyasmira pénzem. Ha meg lenne, akkor is sajnálnám rá. S ha meg éppen lenne, és nem is sajnálnám, akkor ismét érvénybe lépne az első pont, miszerint azt is szégyelltem, hogy 5 lejt nyomjak a csecsemős nővérek zsebébe, amikor a lányokkal a szülészeten voltam.
Szóval így állunk. Jól tartja a mondás: nincs olyan dolog, ami egyszer felszínre ne bukkanna. S bár nem esett jól ez a hír a mai napon, igazából nem is törődöm vele, mert azt nézem, hogy kitől származik a feltételezés. Egy olyan valakitől, aki éveken át, sorozatosan nem írta meg az átmenő jegyet, de mégis megvolt a stabil állása a városi óvodában. Nem nehéz elképzelni, milyen módon annál is inkább, hogy be is vallotta. És ugyebár, mindenki magából indul ki....
11 megjegyzés:
Amikor a véglegesítődről meséltél akkoriban szinte válaszoltam, elmondva az én esetemet a vizsgával kapcsolatosan, aztán nem jött szóba...
Most meg, már-már írtam néhány keresetlen szót a csütörtöki gyűlésről, amin sajnos nem találkoztunk, biztosan a nagy tömeg miatt...Nem is bánom, hogy nem írtam meg ez utóbbi sorokat, mert bajom származna belőle:)
Mindenképpen én teljesen értem, amit írsz, a rendszer ferdeségeit, mindenfélét, azt is, hogy ha megbántottak, jogosan vagy felháborodva, és csak annyit fűzök hozzá, hogy ha még mindig vannak városon olyan óvónők, akik címzetesség nélkül kis jegyekkel nyugisan elvannak, akkor nagyon jó lenne, ha mi vidékiek, magyarán falusiak nem hallanuk unos -untalan , hogy micsoda különbség van falu és város között, persze ez utóbbi előnyére szólva. Nekem most új kolléganőm van, aki nagy jeggyel kapta meg címzetesnek a helyet, és sírva mondta, hogy ötösökkel most is maradtak városon ismerősei...
ne légy szomorú, nehéz jónak lenni...( Nekem a véglegesítőn azzal kellett szembesülnöm, hogy teljesen ismeretlenként kaptam két tízest, ami nagyon felborzolta a pszichopeda tanárnők kedélyeit, és ez utóbbiból csakazértis 9,50et adtak:). A szóbelin meg megkérdezték, ki vagyok, hogy nem ismernek....Na ennyi.)
Fel a fejjel, jó munkát, mesélj még!
Nagyon sajnálom, hogy csütörtökön nem találkoztunk. Én az emeleten voltam, és utolsó pillanatban csöppentem be, utána meg máris rohantam el.
Sajnos, még mindig vannak ilyen esetek, tényleg. Mindig mondtuk: nem fair, hoyg a jó jegyesek kikerülnek Kukutyinba, az ötösök, meg az annál kisebb jegyűek, mert ugye, régebb mindenki kapott, maradnak városon. És butaság azt mondani, hogy városon jobb az oktatás minősége, mint falun, ezt is szerintem embere válogatja. Én őszintén merem állítani, hoyg amikor még gyakorlatra jártam, Fickón az óvó bácsi (igen, nem elírás) olyan szépen és odaadóan foglalkozott a gyerekekkel, hoyg sok városi óvodában nem. Imádták is egytől egyig. Igaz, az is előfordul azért, hogy az eldugottabb helyeken, ahol nincsenek annyira "szem előtt" az oktatók, azt csinálnak, amit akarnak, és nem mérhető annyira a tevékenységük. De ezt is embere válogatja, nem általánosításként írtam.
Sajnálom, hoyg te is megjártad a kálváriát.:( Amúgy mikor, és hol végeztél? Ha jól emlékszem, a középiskolát még otthon jártad, akkor az egyetem volt a tanítóképző? És neked már van kettesed/egyesed? Vagy készülsz rá?
Bizony szebb lenne a vilag ha tobben is tudnanak ilyen vallomast tenni!
Gratula!
Akkor az en "storym",meg ennel is jobb!!!Mar ketszer "vagtak el elottem a "vonalat".....vagyis en lettem volna a kovetkezo,aki cimzetes helyet tudott volna foglalni.....DE.....olyan kollegano irt 9 valamennyit,aki azelott evekben meg az atmeno jegyet sem irta meg,de hopp Uramisten,abban az evben megtaltosodott...potom 200 euroert(ez meg 2009-ben volt)!!!Es meg volt egy ugyanilyen kategoria...roman tudasuk egy 2-3-os gyermek szintjenek felel meg...de akinek penze van......6 cimzetes hely volt,akkor en voltam a megyeben a 7-ik...pecchhhhhhh!!!Azota pedig egyetlen "szabad"hely sem volt...erdekes modon,azota vagy elso,vagy masadik vagyok megyei szinten...vajon eddig miert nem sikerult????:P
Egyet ertek veled Edith,nem tudom hogy vannak ilyenek akik ezeket allitjak rolad.puszika
Sajnos nemsokára 30 éves fejjel kellett rájöjjek arra,hogy nagyon rosszak tudnak lenni az emberek. Másik dolog,most is az van a tanügyben,hogy csak azok kapják meg a posztokat akik sokat kilincselnek a vezetőknek (igazgató,főtanfelügyelő s így tovább).Legalábbis én most úgy látom,hogy becsületesen ritkán lehet elérni sikereket,vagy feketén. Középút nincs,csak ha szerencsénk van (imáink meghallgatásra találnak akkor igen).
Sok puszi
Ami meg kimaradt....en amondo vagyok,hogy mindig meg kell nezni,azt is ,hogy ki mondja/allitja a valotlan dolgokat...altalaban az vadaskodik,akinek takargatnivaloja van....te tudod,hogy "tisztan" kaptal kihelyezest...igy aztan nincs miert ragd magad!!!Hadd egye a fene a "masikat",hogy neked milyen jo dolgod van:D
Szep,elmenyekkel yeli oszi napokat es sok sok sikerlemenyt a palyadban!!!
Iri, köszönöm szépen.Jólesik!:)
Emese, akkor te is megjártad a kálváriát! 2010-ben nálunk "rengeteg" hely volt az óvónőknél, tényleg szokatlan módon sok volt, vagy 23, úgyhogy akkor a nem éppen elsők is, akik persze, megírták a címzetes helyhez való jegyet, kaptak állást. Sajnálom, hogy veled ilyen csúnyán "elbántak", de kitartás, és bízz benne, hogy egyszer mégiscsak meglesz az a címzetes állás. Tudod, a tisztességes út hosszú távon mégiscsak kifizetődőbb.
És persze, hogy azt nézem, ki mondta, hiszen ezzel fejeztem be én is a "mondandómat".
Hajni, abban igazad van, hogy rengetegen kilincselnek azért, hoyg hozzájussanak valamihez, én azonban azt mondom, hogy NEM csak így lehet elérni valamit. Néha (mint pl. Emesénél) tényleg hosszú és fájdalmas a közdelem, de mint neki is írtam, hosszú távon biztos vagyok, hogy ez a kifizetődőbb. Hiszem és vallom, hogy "ami vízen jött, vízen megy", tehát amit érdemtelenül szerez meg az ember, azt hamar el is veszítheti. Tavalyelőtt volt olyan kolléganőm, akit egyszerűen odatettek az óvodánkba (mert ugye, muszáj volt), de a félévet is alig bírta ki. Szóval, nem, még azért sem kilincselnék, ha mindenki más azt csinálná.
Hú, Edith! A romániai pedagógus-választási rendszert nem igazán értem, de azt igen, hogy szembesülni a felénk irányuló jogtalan vádaskodással nagyon fájdalmas.
Mondjuk, én azzal szoktam magamat ilyen esetben nyugtatni, hogy úgyis a másiknak rossz, aki azzal szórakozik, hogy ilyeneket állít... mert ő tudja, hogy ő a hamis.
Puszi!
Szilvi
Ha így irigyelnek (mert ez nem más), akkor valamit nagyon jól csinálsz! ;)
Szilvi, Virág, Izabella, köszönöm szépen.
Az igazság az, hogy sejtettem én már akkor is, hogy az illető mire gyanakszik, de aztán eltelt az idő, nem is igazán találkoztunk, és kész. Most viszont valaki mástól tudtam meg, és ez per pillanat tényleg rosszulesett. De azóta már el is felejtettem. Az elmúlt héten egyszerűen nem volt időm butaságokon rágódni, volt elég dolgunk a kiscsoporttal...:) Jaj, olyan édesek! Pl. egy mai aranyköpés. Az egyik aranyos kislány belefáradt az evésbe, de ha adtam a szájába, akkor szívesen evett tovább. Mondom neki: - Ez a leányzó kicsit lusta! Mire ő: Nem, szép!:-))))))
Megjegyzés küldése