Lejárt a nyaralásunk

Tulajdonképpen hálás vagyok érte, de akkor is eléggé rossz szájízzel maradtam. Tegnap mentünk, ma jöttünk. Lejárt az idei nyaralásunk. És nem a rövidsége miatt van a rossz szájíz, bár tény, hogy eredetileg holnapig akartunk maradni, hanem amiatt, hogy már semmi sem olyan, mint régen.

Azért akartam Vármezőre menni, hogy ha már nem tudtunk valami normális helyre elutazni, hát akkor kimegyünk a természetbe, szívjuk a friss levegőt, hallgatjuk a patakcsobogást, és csináljuk a semmit. Ehhez képest pedig alig kaptunk egy alkalmas helyet a letáborozáshoz (bár végülis mégiscsak egy elég jó hely volt a többihez képest), s bár a patakcsobogás, jobban mondva zúgás és a semmittevés nem hiányzott, a friss levegő helyett rengeteg port szívtunk. Hiába, ez a szárazság az eddigi földi paradicsomot is szinte pusztává változtatta. És nem beszélve arról, hogy a Halászcsárda tavacskái is siralmas állapotban voltak, Istvánnak el is ment a kedve a horgászástól.:(

Azért jól megvoltunk. A lányok alig várták már, hogy felüssük a sátrat, játszottak a patakban, mászkáltak a köveken. Amikor megunták, játszottak az otthonról hozott ezzel-azzal, majd ismét elfoglalták magukat a parton. Közbe-közbe ettünk is, pihentünk, Borókával tettem egy nagy sétát, vadszedret szedtünk, és estig úgy eltelt az idő, hoyg észre sem vettük. Mondtam is Istvánnak, hogy szeretem ezt a "csendet" - bár a patak úgy zúgott, hogy ha három méterre voltunk egymástól már kiabálnunk kellett, de a természet hangjait csak ritkán szakította félbe egy-egy szekér a favágókkal vagy egy-egy faszállító autó zaja. A sátorban alvás nagyon izgalmas volt a lányoknak, mert pl. Boróka nem is emlékszik, hogy aludt volna sátroban. Pedig igen, egyszer, amikor még kb. másfél éves volt, és Krisztának is csak néhány emlékfoszlánya van arról az alkalomról. Felkészültem, hogy éjszaka nagyon hűvös lesz, mert itt az volt az utóbbi egy-két hétben, de fölöslegesen aggódtam: nem betakarni, hanem lehúzni kellett a lányokról a takarót, hogy ne izzadjanak. Hajnal fele azért lehűlt kissé a levegő, de csak annyira, hogy végre kellemesen tökéletes volt az alváshoz. Vagy háromszor is megébredtem éjjel, és mindannyiszor úgy éreztem, hoyg kipihentem magam. Csodálkozva láttam mindannyiszor, hogy vaksötét éjszaka van. Aztán legközelebb már valamikor normál időben ébredtem, miután Boróka már jól kibeszélgette magát mellettem - kivel mással, mint .... önmagával.:) Mire az első napsugarak behatoltak a völgybe, azaz előbújtak a hegy és a fák mögül, mi is méltóztattunk felkelni. Komótos kávézás és "tejbebogyó"-evés után még tettük egy ideig a semmit, majd szintén komótosan István húst sütött nekünk, én meg salátát készítettem. Evés után találtuk ki, hogy akkor talán mégiscsak jobb lenne hazamenni, mert azért bármennyire is kényelmes volt a felfújhatós ágy, a két felnőtt hátát-derekát mégiscsak kissé megviselte! Nem siettünk, ott fenn azért jó levegő volt, mert a nagy meleget nem éreztük túl melegnek: a patak (aminek eléggé jéghideg vize volt) jól hűtötte a levegőt, és a volt árnyék is bőven. Még szerencse.

Hazaérkezve, ketten pihentek egy kicsit, majd elmentünk a strandra. Jó nagyot lubickoltak a lányok, végre kiélhették vízimádatukat. Kriszta meglehetősen merészen vetette magát a habokba, nyoma sem volt benne az eddigi évek óvatosságának, félszegségének. Igazi sellő vált belőle:). Boróka továbbra is elemében van, mint mindig, ha vízről van szó. Igaz, hogy úszógumival, de most mindketten sokat úsztak. Kriszta felfedezte, hogy hátrafelé szeret haladni úgy, hogy a lábaival hajtja és itányítja magát. Elég szép távokat volt képes megtenni! Ezenkívül a kismedencében egyszercsak felfedezett egy békát. Egy marék vízzel együtt sikerült kimerni a medencéből, majd az első visszahőkölés után az én lányom mást sem csinált, mint békázott. Hordta a tenyerén, simogatta, és mindenkinek mutogatta. Végül sikerült meggyőzni, hogy tegye le a fűbe, különben elpusztul, de nehezen vált meg tőle. Aztán a nagyobb medence mégiscsak elfeledtette vele.

Szóval, ez volt az idei nyaralásunk. Sebaj, bepótoljuk!:)