37 és 10

37 éves lett ma István. És nincs egy hónapja, hogy elmúlt a 10 éves házassági évfordulónk. Ez utóbbit sehogy sem ünnepeltük meg, illetve ha az ölelést és a csókot annak lehet számítani, akkor mégiscsak megünnepeltük! A születésnapot holnap tartjuk.:)

Most nem akarok kesergő diszkurzust tartani a múló időről, meg arról, hogy mennyire hihetetlen, hogy 21 éves volt, amikor megismertem, és állandóan bolondozott (akkor, 21 évesen), hogy ő már nagyon vén a 25 éves fejével. Nem akarok arra gondolni, hogy lassan már nem a fiatalok, hanem az ún. középkorúak táborát erősíti/erősítjük (hiszen a 20 éveseknek mi már lassan kezdünk "öregek" lenni), és hogy mindjárt nagyok a gyerekeink.

Inkább arról írok, hogy MOST szerintem jobban néz ki, mint valaha, ereje teljében van. MOST, hogy valamennyire lefogytam, én is jól érzem magam a bőrömben, visszanyertem régebbi energiámat és önbizalmamat. Mostanra nagyon jól összecsiszolódtunk mind házastársként, mind társként, mind pedig barátként; jól megosztjuk egymás között a tennivalókat, felelősségeket; mindketten tudjuk, mikor van az a pont, amikor egyikünknek vagy másikunknak engednie kell, és mindketten tudjuk, érezzük, hogy szeretjük egymást. Van két gyönyörű kislányunk, akiknél nagyobb kincset nem is kaphattunk volna a Jóistentől, valahogy úgy érzem, hogy ők teszik fel a koronát az életünkre, és vannak családjaink, illetve családtagjaink akikhez fordulhatunk bármikor, ha szükségünk van rájuk. És nem utolsó sorban van egészségünk, munkánk, fedél a fejünk fölött, no meg tartalékok a kamrában-hűtőben-fagyasztóban, úgyhogy hálát adhatunk azért, amink van, amiket elértünk és megvalósítottunk.

Talán lehetett volna jobban is sáfárkodni a letétbe helyezett tálentumainkkal, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy nem ugyanott tartunk, ahonnan elindultunk, és nemcsak, hogy megdupláztuk őket, hanem többszörösen megsokszoroztuk. Ahogy tudtuk. Ki-ki a maga tehetsége szerint, és együtt, a közös tehetségünk szerint. 10 év alatt ennyit tudtunk tenni, ennyire vittük. A következő 10-ben, ha lesz egészségünk, folytatunk mindent.

Drága lánykáink ma egész nap lázban égtek. Izgultak, hogy elkészüljenek az apukájuknak szánt ajándékkal. Kriszta reggel korán elkezdte, és már az este konkrét elképzelése volt arról, hogy mit is fog rajzolni neki, Borókának is megvolt az elképzelése, a kivitelezéshez való türelme azonban messze nem. De tekintve, hoyg még 5 éves sincs, nagyon is megbocsátható ez a "bűne" annál is inkább, hogy anélkül, hogy láttam volna rajzolni, este előhúzott egy művet, amivel meglepte az apukáját. És nagyon stílszerűen, amolyan Borókásan adta át neki:
- Apuka, biztos vagyok benne, hogy ki sem nyitottad a cipős fiókodat!
- Miért, mi van ott?
- Majd meglátod!:) - felelte huncutul. És amikor István kinyitotta a fiókot, ott volt benne a rajz. Szerintem nem fejezte be, de a lényeg, hogy az apukája elkészült rajta, és külön felhívta a figyelmünket a szép színes ruhájára. Hogy a többiek kik ott mellette, már nem volt fontos, rohant tovább, hiszen rengeteg dolga volt.:):):)

Kriszta, mint írtam, már az este tudta, mit fog rajzolni: az apukája egy űrhajóban lesz, és a bolygók között fog utazni. Elkezdte már a reggel, és jó ideig dolgozott rajta: látszik ott a Mars (ugye, a Vörös bolygó) a Föld - ami zöldes meg kékes, meg természetesen a Nap, és megmondom őszintén, a gyűrűs bolygó már nem tudom, hoyg (Kriszta értelmezésében) éppen melyik. Aztán ott van a rakéta, benne az apukájával, akinek sisak van a fején, és természetesen lemosolyog ránk. És ettől kezdve a fantáziája még jobban beindult, mert a rakéta orrán torta van tűzijátékkal, és az űrutazási alkalmatosság elhalad egy-két gitárbolygó, illetve szívbolygó mellett is. Végül csak délután fejezte be, jóval azután, hogy István hazajött, de annyira meglepetésnek szánta, annyira titokban dolgozott rajta, hogy egy adott pillanatban azt mondta: - Anyu, nem is tudom, mit kellene csinálj, hogy egy kicsit feltartsd apukát!:)

Azonban mire hazajött István, mégiscsak meglepte egy ajándékkal: rajzzal, persze. Elvonult, és fogalmam sem volt, mit csinál. S egyszercsak előáll, és mutatja a lapját:

Szabályosan a padlóról szedegettem fel az államat, mert igen, a lányom egy aranyérmet rajzolt az apjának- természetesen piros-fehér-zöld szalaggal rajta (miért kérdésemre azt válaszolta kategorikusan: hát mert magyarok vagyunk, nem???), és ráírta, hogy a legjobb apukának szánja. Ekkora kreativitás mind témaválasztásban, mind pedig kivitelezésben szerintem szabályosan csodálatos egy 6 éves kislánytól. (Erről különben is szeretnék írni, de még "gyűjtögetek" hozzá.)

Igazából a napunk nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mert meg akartam lepni Istvánt és a lányokat is egy strandolós délutánnal, de sajnos Murphy bácsi közbelépett, és 2-3 hétnyi kánikula után éppen mára küldött borús, mondjuk úgy, hogy nem éppen strandoláshoz való időt. Majd bepótoljuk.:):P

Isten éltessen sokáig, Tatuskám!:)