Nyaralás 2011. - A negatívum(ok)

Gyönyörű, felejthetetlen, egyedi nyaralásunk volt. Ez tény. Örülök, hogy elmentünk, hogy megismertük végre ezt a természetadta csodánkat, a Fekete-tengert. Sok legenda és sokféle elmélet létezik arról, hogy miért "Fekete" ez a tenger, kimerítő választ viszont talán az elméletek és legendák összessége adhat. Azt mondják, amikor az ókori görögök hajóztak észak felé, egy nagyon viharos, sötét, visszataszító tengert találtak, ezért nevezték el Pontus Axeinos-nak; de állítólag, még a görögök előtt, a szkíták (iráni nyelvcsoport) Axainos-nak nevezték, ami indigót jelent. Tudományosan alátámasztottnak vélt magyarázatok is akadnak, melyek szerint az algák sokasága adja a fekete tenger sötétebb színét, másik szerint az időjárás gyors változása, szeszélyessége miatt hívják így, mert vihar esetén rögtön besötétül, megint másik szerint azért fekete a mi tengerünk, mert az oxigén csekélysége miatt kevés az élőlény a tengerben, legalábbis a mélyebb rétegekben.
Mégis, mai latin neve Pontus Euxinus, ami tulajdonképpen kedvest, szívélyest, befogadót, vendészeretőt jelent. :)

A Fekete-tenger kevésbé sós a világ többi tengeréhez, óceánjához képest, mert több nagy folyam ömlik bele, mint pl. a Duna, a Dnyeszter, a Dnyepper vagy a Don, hogy csak az ismertebbeket említsem. És ez nagyon jó, mert egyáltalán nem volt kellemetlen a sóssága, valóban.

Szóval, nagyon jó volt a nyaralásunk. Mégis.....

Az a helyzet, hogy nagyon sok ember már eleve előítélettel van a Fekete-tenger iránt, bár ez így nem is igaz, hanem inkább a román tengerpart iránt. István is ezek közé tartozott, mint már említettem. És most, utólag, igazat kell adnom neki sok mindenben.

Pl. nagyon féltünk attól, hogy naphosszat manele-zenét kell majd hallgatnunk, ami, főleg nálunk, magyaroknál, nagyon kiveri a biztosítékot. Végül szerencsére nem is hallottunk manelét egyáltalán, de azért naphosszat dübörgött a zene. Engem nem zavart annyira, de volt, akit igen. Nem tudom, ez más tengerparton is így van?

A város, bár szép, különleges fekvésű, jó minőségű sugárúttal, több sokcsillagos szállodával, mégis gondozatlan. A járdák mellett elburjánzott fű, nem nyírja, nem vágja senki. A mi szállodánkhoz tartozó plázs szép tiszta volt (minden este gereblyézték a homokot, bár inkább csak a medence körzetében), de nem volt mindenütt ilyen, sőt, a legtöbb helyen a homok tele volt alattomos üvegdarabokkal. Szerencsére, a lányok is nagyon figyeltek, és nem történt semmiféle baleset.
Az árak hatalmasak voltak, 2-3-4-szerese az itthoniaknak. Éppen ezért szomorú, hogy ahol elvárják, hogy dőljön a pénz, és ahol egyszerűen dől is a pénz, mégsem igyekeznek azon, hogy akik ott töltik a szabadságukat, semmi kivetnivalót ne találjanak. Tehát, itt még mindig dívik az a jó román felfogás, hoyg kiszúrjuk a szemét valamivel a turistának, oszt majd kuss neki. Ő van értünk, nem mi érte.
A tenger tele volt algákkal. Ami normális dolog, természetesen, hiszen a tengerben algák élnek, de mégsem természetes, hogy állandóan valami zöld izék ragadjanak rád, nyúljanak utánad fürdés közben. A bolgárok ezt már megoldották úgy, hogy védőhálókat húztak a vízbe, és így az algák nem tudnak behatolni a fürdőterületekre. Ez itt nagy dolog.
És ezek csak az általánosságok.

Volt egy nagyon sajátos, személyre szóló afférunk is, rögtön a megérkezés napján. Szándékosan nem írtam róla eddig, mert már akkor úgy akartam, hogy minden rosszat egyhelyre gyűjtsek.
Megérkeztünk hajnali 6 után. Jelentkeztünk, a recepciós csaj meg azt mondta, hogy nyugodtan mehetünk sétálni, fürdeni, mert dél előtt úgysem adnak szobát. VAlamikor 11 körül mentünk vissza. Más recepciósok voltak. Kitöltöttük a papírokat és vártunk. Már el is untam a dolgot, és Krisztával elmentem a tó partjára szétnézni. Már majdnem visszaérkeztünk, amikor hívott István: - Gyere, mert ezek itt jól át akarnak verni minket, valami büdös szobát adtak Laciéknak a sarokban a földszinten, nekünk meg mellettük, és a tengert nem is lehet látni. Pedig úgy foglaltunk.
Elmentem, megnéztem, miről is van szó, és hát nem. Kijelentettem, hogy azt a szobát nem fogadjuk el. Mi a tengerRE néző szobát kértünk, azzal nem elégszünk meg, hogy a szoba a tenger FELÉ néz. Márpedig az ő nézetükben minden rendben volt. Valójában tényleg, csak éppenséggel mi nem úgy képzeltük a dolgot: egy másik épület kertje és kerítése teljesen eltakarta a tengerre való kilátást, csak néhány napozóágyat lehetett látni a szobából.
Nem, és nem. Senki sem engedett a huszonegyből. Ők sem, de mi sem. Ezt is felrótták, azt is (pl. hogy nem voltunk ott idejében), végül hetet-havat összehordtak, kétpercenként meghazudtolták saját szavaikat, és egyszerűen nem akartak más szobát adni. Mert állítólag nem volt. Pedig aztán lett, mégis. Mai napig nem értem, miért volt ez az ellenállás. Megkérdeztem, azzal van bajuk, hogy magyarok vagyunk, de meg is bántam rögtön, mert a szállodában még voltak magyarok, akiknek semmi problémájuk nem akadt. Hívtuk az utazási irodát. Vasárnap volt. A pasi mobilszámát, akivel intéztük a foglalást, mi sem, és állítólag ők sem tudták. Az internetet akkor még nem tudtam hogyan kell használni. Főnökkel nem lehetett beszélni, az éjszakai portáslányt nem lehetett felhívni, szóval úrnak érezték magukat. Végül elkértem a fogyasztóvédelem számát, és tárcsáztam. Egy robot szólalt meg, és adta az utasításokat. Végül belepanaszoltam bajomat a telefonba.
Már vagy két órája tartott a hercehurca, mire taktikát változtattam, és anélkül, hogy könyörgőre fogtam volna a dolgot (isten ments), a lelkére akartam beszélni. Mert az egyik nőről látszott, hogy meg van ijedve. Végül kiderült, hogy ő a nagyobb, nem is tárgyaltam utána már csak vele. Valószínű, rájött, hogy jobb, ha nem vesz bajt a nyakába. Félórát kért, hogy lássa, mit tehet. Végül abban maradtunk, elfoglaljuk a szobát, amit nekünk szántak, és másnap adnak egyet a második emeleten. Csak remélni tudtuk, hogy így lesz. Laciék maradtak a földszinten (ők jobban is örültek ennek, hogy ne kelljen a babakocsit állandóan fel-le cipelni), csak éppen nem a sarokban, hanem az épület közepén, ahonnan azért már szép volt a kilátás.
Boróka elaludt, lefektettem ott a hallban, a kanapéra. Egyszercsak jön a H.P. - mily nehezére eshetett - és udvariasan megkérdezte, hogy megsértődnénk-e, ha mégsem a kettes szobát kapnánk arra az éjszakára, hanem egy másikat, ami ugyan nem a tenger felé néz, de háromcsillagos. Minket már semmi sem érdekelt, csak, hogy kapjunk már egy szobát, és legyen ahol pihenjünk.
De mire onnan is kijelentkeztek, és kitakarították, bizony, fél 4 is elmúlt már. Boróka addigra felébredt, Kriszta még nem volt álmos, úgyhogy, csak éppenhogy lepakoltunk, és mentünk is le a partra. Este aztán aludtunk.:)

A sztori még nem ért itt véget. Másnap már egyóra felé hívtak, hogy a második emeleti szoba üres, mehetünk átvenni. Mentünk. És amikor felmentem, majd kiléptem az erkélyre, és kitárult a szemeim előtt A TENGER, igen, akkor éreztem, hogy most tényleg a tengeren vagyunk. Lefele menet mondtam is a hölgynek (a kedvesebbik), hogy pontosan így képzeltük a dolgot.
Lepakoltunk, és déli sziesztára készültünk, amikor szólt Istvánnak a telefonja. A Turisztikai Minisztériumból hívtak, hogy kaptak erről a számról egy panaszt. Először István csak lemeredt, nem hitt a fülének, majd elmondta, hogy igen, valóban, de azóta megoldódott a probléma, és nem kívánjuk folytatni az ügyet. Kb. 10 perc múlva szól az én telefonom, és a recepciótól hívtak: felhívták őket, hogy panasz érkezett rájuk. Megnyugtattam, hogy tőlünk nem kell már félniük, de nagyon szépen arra kért, hogy fáradjak le, és mindezt adjam írásba, mert csak úgy lesz érvényes. Lementem, írásba adtam, és akkor mondta: hát nem gondoltuk, hogy valóban telefonált is! - Aha, gondoltam magamban, mert ti ehhez vagytok szokva, hogy mindenki utánatokhagy. - Hangosan viszont inkább "megmártottam még benne a késemet" egy kicsit: - Hát, tudja, újságíró vagyok, és nem szeretem a félmegoldásokat. Kapcsolataim vannak, és tudom, hová forduljak, ha problémám van.
És mintegy nyomatékképpen, szépen leültem néhány méterre tőlük, és dolgoztam a laptopon. Szegények, azt hihették, hogy éppen akkor írom a cikkeket az ország minden lapjának.

Ekkor kezdődött a nyaralásunk, ettől kezdve lett olyan szép. A recepciós hölgyek pedig ezentúl végig kedvesek, udvariasak, mosolygósak voltak. Cseppnyi panaszunk nem lehet rájuk. :P:D

A szálloda egyik része, belülről:

És akkor ezennel hivatalosan is lezárom a nyaralásunkról szóló történetek sorát. Ami fontos volt, mind megemlítettem, ha netán mégis valami kimaradt - csupán magunk örömére - bejegyzem majd a megfelelő helyre. Ha pedig eszembe jut valami apróság, majd azt is leírom valahová.
Mostantól viszont jöhetnek a frissebb vagy azóta történt dolgok, mert bizony, eseményekben nincs hiány nálunk, unatkozni nincs időnk!:)