Háváj

Meg kell tanulni elengedni a gyerekeket. A szó szoros értelmében és átvitt értelemben egyaránt.

Ani már tavalyelőtt sokszor kérdezte, hogy nem vihetné el Krisztát magukhoz?! És én nem engedtem. Mindig volt valamilyen igazi oka is a dolognak, de azt hiszem, inkább lelkileg volt nehéz nekem. Pedig, ha nem is túl gyakran, de azért rendszeresen volt egy-egy "szabad napunk", amit Istvánnal kettesben vagy barátokkal töltöttünk valahol.

És tavaly megtört a jég. Először muszájból, valóban, de aztán már "jött magától". Amikor Déván voltam 3 napig, Édesanyám jött hozzánk, és ő meg István voltak a lányokkal. Amikor Gyergyóba utaztam, a Remetei napokra, akkor szerdától vasárnapig voltak Idecsen. Majd amikor csak úgy lógattam a lábam a Bözödi-tónál, vagy késő ősszel, amikor Szovátán voltunk kettesben, szintén Idecsen voltak, több-kevesebb napig. Azóta is, ha valahová el kell mennem, vagy valami nagyobb dolgom van, a lányok Idecsen vannak. És ha Ani nem kérdezi meg, hogy viheti-e őket, akkor megkérdezem én, hogy nem viszi-e?!:P Legtöbbször, igaz, mi visszük-hozzuk a csajokat, de ez attól függ, hogy kinek milyen a programja éppen.:)

Idén már többször nyaraltak Édesanyáméknál. Elég nagy gyakorisággal, főleg most, amióta vakáció van. És az a legjobb érzés nekem, amikor boldogan integetnek, nyafogás, sírás nélkül, mert úgy könnyű ott hagyni őket, úgy nem fáj annyira a szívem, nincs lelkiismeretfurdallásom. Sokszor beszélünk telefonon, és beszámolnak mindenről, amit csinálnak, vagy ami velük történik. Boróka szokta megkérdezni, mikor megyünk utánuk, de igazából minden meggyőződés nélkül.

Most is Idecsen vannak. Csütörtök este óta. És péntekig lesznek ott. Ilyen hosszú időt még nem voltunk távol egymástól, de most úgy alakult. Pénteken és szombaton Csíkszeredában voltam a Csíki Pityókafesztiválon, ma autópiacon Istvánnal, holnaptól csütörtökig pedig intenzíven tanulok. Csütörtökön vizsgám van: sofőrsuli. Muszáj sikerülnie, mert nem vesztegethetek több időt rá. Mindjárt lejár a vakáció! Csütörtökön van az elméleti vizsga, a teremben, és valamikor a rákövetkező héten lesz a vezetés. Még elő kell jegyezzenek rá. Nem izgulok. Mondjuk úgy, hogy MÉG nem izgulok. Elég lesz majd akkor.

És hogy miért Háváj a bejegyzés címe? Mert szép napunk volt ma. A fáradtságunk ellenére is. Az este későn, kb. 10 óra fele érkeztem haza Csíkból, és még adta a fene, hogy hajnali 1-ig netezzek. Reggel 7-kor pedig, amikor István hazajött az esküvőből, felébresztett, és kimentünk az autópiacra. Ott kókadoztunk délig (el szeretnénk adni a régi autót), majd hazajöttünk, és kissé hosszas töprengés után ;) végül eldöntöttük, hogy inkább ebédelni megyünk, mintsem vacsorázni, mert így, miután hazajövünk, István reggelig alhat. Rá is fér szegényre, mert múlt éjszaka, ugye, zenélt, holnap meg kétnapos kiszállásra megy, nem éppen a szomszédba!
Eldöntöttük, hogy Gernyeszegre megyünk, a Grandlion vendéglőbe, mert az a környéken az egyik legjobb vendéglő, és, mint eddig soha, most sem csalódtunk sem az ételekben, sem a kiszolgálásban. István kávézott, én baracklevet ittam, majd kihozták a finom, savanykás-édeskés húsgombóclevest, másodikként pedig a Pojána szeletet. Amikor megláttam, azt hittem elájulok: jókora tenyérnyi rántott hús szelet, rajta füstölt sajt ráolvadva, a tetején meg egy tükörtojás. (Én ezt Holstein-szeletnek ismertem, de Pojánaként sem zavar.:D). Körülötte egy adag sajttal megszórt szalmakrumpli, és melléje káposztás-uborkás-paradicsomos salátát ettem, illetve István sima uborkasalátát kért. Nemhogy desszertet nem kértünk, de még az ételünket is alig tudtuk megenni. Én nem is kíséreltem meg az egészet bevágni. Lehetetlen lett volna. Isteni volt. Szóval, csillagos 10-es a Grandlionnak.

Miután hazajöttünk, mindketten lefeküdtünk. Istvánnak, mint írtam, nem hinném, hogy gondjai lennének a reggeligalvással, én viszont "idejében" felkeltem. Most épp pihenek még, lazulok, lezserkedem, vagy nevezzük bárminek, mert holnaptól aztán jön a hajrá!!!:)