Véges

Sajnos, az időm, mint mindenki másnak: véges. Eltervezek ezt is, azt is, végül jó, ha felére jut időm. Az elmúlt hét az Erdélyi konyhás hét volt, amikor az anyagokat irogattam, ezt pedig fűszerezte némi feszültség István és köztem, mire pedig ez elmúlt, jött Kriszta betegsége. Másfél napig csak 1-2 órára ment le a láza 39,5-ről, éjszaka hol felváltva, hoyg együttesen őriztük Istvánnal lázat mérve, csillapítva, itatva, fürdetve és persze, aggódva. Mandulagyulladása volt, és ahogy aztán antibiotikumot kapott, rohamosan kezdett javulni. Mára már jól van, ma ment is óvodába.


Tegnap vendégeink voltak, Tündiék jöttek meghívni a keresztelőbe, úgyhogy, dec. 5-étől, kicsi Filip is a keresztyének táborát fogja erősíteni. :) Kaptunk képet a kis vasgyúróról, hihetetlen, hogy a másfél hónap alatt mennyit változott! Persze, tudtam, hogy így lesz, mégis, amikor megpillantottam a  fotót, mellbevágott a felfedezett különbség: arcocskája kitelt, bőre kisimult, elmúlt az a duzzadt szemhéj, görcsös szemösszeszorítás, ami oly jellemző az újszülöttekre, helyette egyjókedvű, boxolódó kis vasgyúró van a  képen. Ha Ani elküldi nekem, felteszem ide is. :)

Dióhéjban ennyi volt az utolsó írásom óta eltelt időszakban.

Nem is, bocsánat. Múlt szombaton, azaz 13-án, Kriszta szavalt a plébánián rendezett szavalóesten. A cinege cipőjét szavalta, és aki ismeri a verset, tudja, hogy van jópár szakasza. De nagyon ügyes volt! Elsőként szavalt az óvodások közül, és eleinte, amikor kiállt, úgy nézett ki, hogy menten sírva fakad, de biztatóan rámosolyogtam és az első két sor után már ő is vígan mondta a verset. Egyszer sem akadt meg, és én nagyon büszke voltam/vagyok rá. A következő szavalása dec. 10-én lesz, ugyanott. :)