F, sz, s, v

Ádámka szülinapján, a vonat-tortával

Köztudott dolog, hogy Borókának teljesen egyedi a beszédstílusa. Érdekes módon, különbséget tett a címben szereplő hangok között, ha azok a szó belesejében vagy a szó elején találtattak. Valamiért a szó belsejében lévőket jobban szerette, rendesen kiejtette, vagy legalábbis igyekezett, pl. mese, Kiszta, hossú stb. A szó eleji hangokat viszont teljesen leegyszerűsítette: h-nak ejtett mindent, pl. hüt a nap, hüss hej nap, medünk hánkózsni, Houáta (Szováta), hoj han? (hol van?) és társai.

Néhány nappal ezelőtt arra lettem figyelmes, hogy énekel: süss fej nap, hénes nap. Még egyszer énekeltettem. De kimondta, hogy süss és fel. A fényesnél sehogy sem jött ki az f. :)

Azóta már szinte mindent rendesen ejt, persze, azért vannak kivételek, de olyan furcsa hallani, hogy jól ejti a szavakat; hogy nem hidet kér, hanem vizset, hogy a boszorkány most bosojkán és nem bokohán, hogy a lovacska most jovatka és nem houatka.

Megannyi állomás. Most egy újabbra érkeztünk. És amellett, hogy örülök - de nagyon - a haladásának, minden újabb állomáson újra érzem azt a pici szomorúságot: már ez is lejárt.:) De legalább bátran nézhetünk a következő elébe!:)

Az oviban...

Az oviban meleg van, fény van és gyerekzsivaj.
Az oviban kellemes hangulatú minden: a színes képek, a sok ilyen-olyan dísz a falon, a gyerekek kiaggatott munkái.
Az oviban szeretem. Az egy külön sziget, ahol (amíg ott vagyok) én vagyok a kormányzó, az ítélőbíró és a végrehajtó.:D
De amíg ott vagyok, én vagyok az anyuka (sokszor így szólítanak véletlenül), néha a mama, a barát és a haver is. Jaj, már pap is voltam, mert gyóntak nekem:P;), méghozzá hétpecsétes titkokat tudtam meg.:D:S.

Az oviban fárasztó is. Mert 15-26 gyereket sokszor nehéz túlharsogni. Mert 26 gyerek sokszor 40-félét akar, és mindegyik, mindent egyszerre. Mert 26 gyereknek szinte mindig egy és ugyanaz a játék kell, és biztos, hogy egy és ugyanabban a pillanatban, és nagyon nehéz bölcs Salamonnak lenni mindig. Mert akad egy-egy gyerek, amelyikbe belebújik a kisördög, és szembeszáll velem (márpedig ő biztos, hogy nem szed össze semmiféle ceruzát), és ilyenkor bizony, nem maradhatok alul, különben nagy bajok lehetnek. És folytathatnám.

Nem panaszként írtam, de tényleg fárasztó. Akinek van 2-3-4 gyereke, az nagyjából tudja, miről beszélek, de akkor képzelje el az egészet annyiszorosan, amíg kijön a 26. Mert ennyi gyerek van a csoportunkban. És ebből 17 fiú. Szinte képtelenség, hogy ne emeljem fel néha a hangomat, mert különben a fülük botját sem mozdítják, egyszerűen azért, mert nem hallják, amit mondok. Másrészt, nem is csodálkozom, hogy hangosak, hiszen kicsi a tér, ami rendelkezésükre áll, és némelyikük reggeltől délutánig oda "be van zárva". Amióta hideg van, nem tudunk kimenni, hogy az energiájukból még levezessenek, így benn kell eltölteni valahogy az időt. A reggel még eltelik; a kötelező foglalkozások alatt sincs baj, de kb. fél 12-től 12-ig csak az órát lesem, hogy mikor ér már véget! Ez az a holt időszak, amikor már mindannyian fáradtak vagyunk, és kellene egy kis változás. Az ebéd végül meghozza ezt és utána minden visszatér a normalitásba (meseolvasás, elalvás - már a délutános óvónő "műszakja"), de az a félóra az nagyon nehéz. Aza  legrosszabb, hogy ilyenkor hiába próbálom lefoglalni őket valamiylen irányított játékkal, már nincs kedvük. Már elfáradtak, unják az éneklést, a mondókázást, a feladatlapozást, a szabad rajzolást, mindent, hiszen addig már szinte mindenben volt részük ezekből! Szóval, a délelőtt fárasztó nekem. Mégis, jobban szeretem, ha délelőtt vagyok, mert így "szabadabb" vagyok: hamarabb hazaérkezem, van még szabad időm, amíg ahzajönnek a többiek. Ha délutánra megyek (minden második héten), akkor jó, hogy később indulok, de az az idő szinte mindig eltelik a házimunkával, főzéssel, úgyhogy nem érzek belőle semmit. És nem beszélve arról, hoyg iylenkor a lányokkal is nagyon kevés időt töltök, mint már írtam.

Végülis: minden úgy van jól, ahogy van. Vannak jobb és vannak rosszabb napok.  Mostantól néhány angyon jó nap következik: az őszi szünet.:D:D:D:D Jövő csütörtökön megyek legközelebb, bár igaz, addig kaptam jócskán házi feladatot az igazgatónőtől!

Kifőztük - Karácsony

Bizonyára észrevettétek, hogy az utóbbi napokban sok-sok blogon megjelent vagy egy titokzatos karácsonyfa, vagy egy gyönyörűszép címlap, amik egy adománygyűjtő akcióra hívják fel a figyelmet.

Elkészült. A Kifőztük-Karácsony. Ami nem más, mint a Kifőztük online gasztromagazin karácsonyi különszáma. De míg a havonta megjelenő Kifőztük egy ingyenes lap, a karácsonyi különszámot egy kis adomány fejében lehet letölteni. Hogy mekkora ez a kis adomány, nincs megszabva: ki-ki saját lehetősége szerint adakozhat, és kivétel nélkül, mindenki megkapja a letöltéshez szükséges kódot. Minden további részletet meg lehet találni a http://karacsony.kifoztuk.hu honlapon. Annyit még "elárulok" azonban, hogy a magazinban 115 blogger receptje és másfajta, karácsonyhoz kapcsolódó ötlete található, aki pedig hozzájut, egy tartalmas, színvonalas karácsonyi ötlettárhoz jut hozzá. Kedvcsinálóként át lehet lapozni a kiadványt ITT.

Tehát, kedves olvasóim, segítsünk mi is! Hogy sok-sok, otthon és élelem nélkül maradt családban, idén is lehessen karácsony, hogy a gyerekszemek mindenhol csilloghassanak!

Zilah - képekben

 Mivel túl sok mesélnivaló nincs erről az útról, hiszen csak odautaztunk, ebédeltünk egy vendéglőben, egy picit sétáltunk, majd indultunk is vissza, inkább néhány képet mutatok:

Útközben

A vendéglőben. Royal volt a neve... 

Morcos Boró. Nem akart beülni az autóba. 

 

 

(És ismét a Bloggerről: amíg ennyi képet feltöltöttem, sorrendbe raktam - mert fogalmam sincs, milyen logika szerint tette őket fel, mindenesetre, összevissza - és ahányszor nagyítottam rajtuk annyiszor ugrott a bejegyzés tetejére, azt hittem, megőszülök. Bizisten, egy kétperces bejegyzés kb. 15 percembe telt. Még mindig mérges vagyok. És szívesen használnám tovább a régi szerkesztőt - az új funkciókból az égvilágon semmi sem nélkülzhetetlen, szerintem semmivel sem javítottak a dolgokon - de a 10.63-as Operával a bejegyzéseket nem lehet menteni. Egyszerűen nem aktív a Bejegyzés mentése gomb." 

Sok kicsi...

1. Az elmúlt éjszaka sokat aludtam. Azt mondhatom, hogy kialudtam magam. Kb. este 10-től reggel negyed 8-ig. Rám is fért, mert az utóbbi 3-4 hétben nem volt olyan, hogy 4-5 óránál többet aludjak! Kérdezte is ma egy kolléganőm, hoyg fáradt vagyok? Mert nem olyan az arcom, mint szeptember elején. Nyúzottabb, gyűröttebb, nagyon fáradtnak látszom.
Hogy a sok alvásnak, vagy a délután folyamán elkortyolgatott kávénak, netán a kettőnek együttvéve köszönhetem-e a mostani fentlétet, nem tudom, de reggel fél 7-kor már buszon kell ülnöm, most meg lassan hajnali 2. De nem tudok aludni. És akkor inkább kihasználom az időt. Jaj, Udvarhelyre megyek, ismét, ezúttal a Magyaros Ízek Napjára.

2. Ezen a héten délutános voltam, és rájöttem, hogy nem szeretem a délutáni "műszakot". A reggel, igaz, hogy ráérősebb ilyenkor, és halaszthatom a főzést is délelőttre, de mire hazaérkezem, már fél 6 - 6, István a lányokkal már régen itthon van, és minimális tevés-vevés után már jön a vacsora és a lefektetés. Szegény lányokkal így alig vagyok vagy két órát naponta.

3. Az egyik anyuka hozott egy teljes évfolyamnyi Praktika-lapot az oviba. Ott láttam néhány nagyon szép karácsonyfadísz-ötletet, amihez ma vásároltam néhány kelléket (tulajdonképpen csak fagolyókat és -gyöngyöket), és meg is valósítottuk a mintapéldányokat. Hogy ne legyen gyanús a lányoknak, amikor meglátják őket a karácsonyfán, azt mondtam nekik, hogy segítünk az angyalkának. Elkészítünk néhány díszt, majd dobozba tesszük és a neki írt levéllel együtt elpostázzuk, hogy majd rátehesse a fánkra, mielőtt elhozná. Kriszta nagyon lelkes volt. Igazából a munkában is ő volt csak kitartó. Sőt, meglepően kitartó, mert meg sem kottyant neki a díszkészítés, még mindig fűzőgethetnékje volt. Eszembe jutott, hogy voltak valami fagolyós "nyakláncaim", megkerestem őket és az egyiket "feláldoztam": Kriszta gyönyörű láncot fabrikált magának Piroskákból (piros hosszúkás fagolyók) és Hófehérkékből (pici natúrszínű fakorongok).:) Boróka is csinálta egy darabig, de egy óvatlan pillanatban az összes golyó lesiklott a damilról szanaszét szóródva a konyhában. Már nem volt kedve újrakezdeni.
A díszkészítést még folytatom, csak vegyek még golyócskákat. Most legalább tudom, hoyg melyik díszhez kb. mennyi golyóra van szükség. A díszeket is lefotózom majd, szerintem nagyon aranyosak és gyönyörűek lesznek majd a fán.

Csak úgy, egy-két sor, mert rohanok

Gyönyörű ősz volt eddig. Napsütéses, melegszínű és meleg. Tegnapelőtt 22,5 fokban jöttünk hazafelé délután. Tegnap már esett, mit esett, csorgott. Olyan álmosítóan kopogtatta a tetőtéri ablakokat, hogy nekem is kedvem lett volna tegnap aludni a gyerekekkel. Szerencsére (ennek köszönhetően vagy sem, nem tudom), de tegnap az összes manó elaludt, nem kellett őket sokat "ringatni".:)

Amióta dolgozom, rettentően fáj a derekam. Szerintem a sok "kétrét"-levéstől, amikor lehajolok a kisasztalokhoz ezt-azt megmutatni nekik. Minden ízületem fáj amúgy, de ez nem mostani dolog. A derék viszont szeptember óta fáj nagyon. Még a nyáron voltam reumatológusnál, akkor ő felírt valami gyógyszert, amit - bevallom - az ára miatt nem vettem meg akkor. Most már kénytelen voltam. Szerencsére használ. Először csak 10 darabot vettem meg, hogy lássuk, van-e értelme? Azóta kiderült, hogy van és most rendszeresen szedem.

A lányok imádják a bújócskát. Képesek egymás után 10x is elbújni, csakhogy megkeressük őket. Nem számít, hogy éppen a szemünk láttára "bújtak el", nem számít, hogy látjuk őket, hogy kilóg kezük-lábuk-kislábujjuk, csak keressük. És persze, csodálkozzunk, hoyg itt sincsenek, ott sincsenek, és ijedjünk meg, amikor rájuk bukkanunk.

Vasárnap, abszolút hirtelen dőlt el, hogy elkísérjük Anyuékat Zilahra. Ők temetésre mentek, addig mi sétálgattunk egy kicsit a városban. Most utaztam először autópályán Romániában. :)

Kis csoport, nagy csoport

Tavaly, amikor Kriszta kezdte az ovit, még mindenki - 3 évestől 7 évesig - ugyanabban a csoportszobában volt egy nagyon egyszerű oknál fogva: nem volt több hely, nem volt más helyiség, ahová szét lehetett volna osztani őket. Az óvoda bővítésével viszont némileg javult a helyzet, két csoportot lehetett alakítani.

Nem volt kérdéses: mindketten első éves ovisok, ugyanabban a teremben maradnak. Így is volt. Nem volt kérdéses számomra, hogy így lesznek idén is. Aztán mégsem így lett... Még vakációban, amikor viszont nekem már be kellett járni, ezért ők is elkezdték az ovit, rá is kérdeztem az igazgatónőnél: remélem, ugyanabba a csoportba osztották be őket! Az igazgatónő - aki az egyik legkorrektebb és legtalpraesettebb vezető, akivel eddig találkoztam (a másik a mi ovink vezetője:)) - nagyon diplomatikus volt: nem tudom, megnézem a listákat, de úgy lesz, ahogy ön szeretné.:) És egyhelyre kerültek.

Aztán kezdődtek a "jelek"...
Jel 1. A mi ovinkban két testvért a szülők feltétlenül külön csoportba szerettek volna iratni, mert a kisebbik állítólag terrorizálja a nagyot. A kicsi hozzánk került volna, de nem sikerült az anyjának behoznia a csoportba. Végül maradtak is együtt és a kolléganőmmel eldöntöttük, hogy butaság is lett volna a testvéreket szétválasztani.
Jel 2. Legelső ovis napon a buszmegállóban összefutottam Mariska óvó nénivel, Kriszta egyik tavalyi óvónőjével (már nyugdíjas) , aki csodálkozva kérdezte, hogy Kriszta miért maradt a kiscsoportban?! Kategorikusan kijelentette, hoyg Krisztának nem ott a helye és a sok kicsi között vissza fog fejlődni.
(Kicsit értetlenkedtem, mert nem tudtam felfogni, hogyan fejlődhetne vissza egy olyan csoportban, ahol kb. 10-15-en egykorúak, és - 4 és fél évesen - miért kellene neki a 6-7 évesek között lennie hogy fejlődjön, de az óvó néni már nem tudta kifejteni álláspontját, mert jött a buszom.)
Jel 3. Otthon, bármit is csináltam, a gondolataim minduntalan visszatértek a beszélgetésünkhöz, nem hagyott nyugodni a dolog. Gondoltam, utánajárok. Felhívtam az egyik anyukát, akinek a kislánya félévvel kisebb, mint Kriszta, hogy megbizonyosodjak: Brigitta ugyanabban a csoportban maradt. Mondja, nem, ő a nagycsoportban van. És ugyancsak ott van Robi és Eszter, meg... - és felsorolta az összes tavalyi, nagyjából egykorú társat. Úgy éreztem magam, mint akit fejbekólintottak. Micsoda????
Jel 4. Ez már túl sok volt nekem, éreztem, meghaladja az értelmi képességeimet. Mondom Istvánnak a helyzetet, aki eddig mit sem sejtett róla. Ő is gondolkodóba esett: mi a franc folyik itt?! Nincs más hátra, mint felhívni az óvónőt. Ibolya megerősítette, amit az anyuka mondott, viszont ő az ok-okozati összefüggéseket is tudatta: olyan sok a 2-3 éves apróság (igen, nálunk kötelesek felvenni a gyerekeket napközibe 2 éves kortól akár szobatiszta, akár nem), hogy Krisztával együtt 29-en vannak, a "nagy"csoport meg csak úgy alakulhatott meg, hogyha a 4 éves középső csoportosokat is a nagyobbakhoz csatolták. Így már tiszta lett minden: logikus, hogy nem hagynak 40 gyereket egyik csoportban (nem is szabadna), miközben egy másik megszűnhet. (És az ilyesmire mi, erdélyi magyarok nagyon "kényesek" vagyunk, mert a "felsőknek" továbbra is az a legfőbb céluk, hogy elvegyenek, megszűntessenek, amit csak lehet, ellehetetlenítve a dolgokat. Így történhet meg az is, hogy az én óvodámban a több, mint 250 gyerek összesen 7 csoportba jár, és amikor újabb csoport létesítését kérte az igazgatónő, tehát újabb állások létesítését is, szemberöhögték és ránkszabadították az összes ellenőrző orgánumot. De ez egy másik történet...)
Szóval ott tartottam, hogy az óvónővel beszélgettem. A "régiek" közül csak azok maradtak a csoportban, akik tavaly picik, netán kicsik voltak. Kb. 8-an, a többiek mind újak és mind kicsik.Vagy picik. Véleménye szerint ebben a környezetben Kriszta valóban visszafejlődne annál is inkább, hogy az első hetek nem a foglalkozásokról szólnak, hanem a kismanók babusgatásáról. :) Bár, bevallotta, hogy hatalmas segítség volt azon a napon. :) Így már bennem is "átállt az óra": ha így állnak a dolgok, Kriszta tényleg nem maradhat a kicsik között, ez nyilvánvaló. De mi lesz Borókával? Ő meg túl pici ahhoz, hogy a 6-7 évesek között legyen!
Végkifejlet 1. Ibolya után Iluska óvó nénit hívtam fel, aki nagy örömmel fogadta a hívásom és bevallotta, hogy lánykám esete beszédtéma volt már az óvónők között is. Megerősítette a többieket és azt mondta, hogy Nóra ( a másik óvónő) nevében is kijelentheti, hogy szeretettel várják Krisztát másnaptól a nagycsoportba. És persze, Borókát is, merthát ugye, nem választjuk őket szét.
Végkifejlet 2. és végleges: Ezzel a tudattal búcsúztam el Iluskától, hogy felhívjam az igazgatónőt is, mert mégiscsak ő az, aki végérvényesen dönt a dologról. Igaz, hogy este 8 elmúlt már, de kedves volt ő is és nevetve mondta: Sütőné, mi első perctől így akartuk, de tiszteletben tartottuk döntését. Én is mondtam neki: ha első perctől tudom, hogy mi a helyzet a létszámmal, nem lett volna kérdéses a dolog. De Kriszta helyzete most már eldőlt. Mi legyen Borókával, kérdeztem. Mi lenne? Marad a kiscsoportban, neki ott a helye. - volt a válasza. Fájó szívvel áment mondtam a dologra, de megígértettem vele, hogyha nagyon sír majd Kriszta után, végül ugyanabba a csoportba járhat, mint nővére. Megígérte. ...

Másnap délután döbbenten hallgattuk az óvónők bezsámolóját: Boróka meg sem hessintette, hogy Kriszta nincs mellette, nem kereste, nem hiányzott neki. Kriszta pedig végigsírta a napot: vajon hol van Boróka? Vajon mit csinál? Ha nincs mellette, ő hogy vigyázzon rá? És ha ő nincs mellette, vajon nem fogja ellopni valaki Borókát? Többször fel kellett aznap vinni Boróhoz, hogy megbizonosodjo, hogy ott van, jól van, nem kell aggódnia miatta. Másnap és harmadnap is volt sírás. Utána rájött a kis drágám, hogy tényleg nincs mitől tartania, hiszen ott vannak együtt, csak éppen más szobában, és nincs miért sírnia. A szívem szakadt meg, amikor láttam vívódását, ahogy saját magát is győzködi: anyukám, Boró jó helyen van, ma megpróbálom, hogy ne sírjak. :)

És többé nem sírt. Most, 1 hónap távlatából pedig már rájöttem: mindketten jó kezekben vannak, szuper óvónőkkel, és mindkettővel koruknak megfelelően foglalkoznak. És bár a szívem most is úgy gondolja, hogy a testvéreket igazából nem kellene szétválasztani, de az eszem tudja, hogy jobb a korcsoport szerinti felosztás, mint a vegyes csoport. Nap mint nap tapasztalom. Direktben és a "kontrollcsoporton" is.

Boró csoportszobája (az újonnan beépített tetőtérben):



Kriszta csoportszobája (a bútorok a régiek)



Egyik reggel (az egyik román csoportban - mielőtt az óvónők jönnek, mindenki egyhelyen gyülekezik - és mi, sajnos, minden második héten, amikor délelőttös vagyok, kénytelenek vagyunk bevinni őket még az óvónők érkezése előtt):

Csak képek, ...

... mert tényleg, több, mint egy hónapja már, hogy képeket töltöttem fel róluk!
Ezek tegnap készültek, Fickón.:)

Nem hiszem el!

Nem hiszem el, hogy annyi időm sincs, hogy néhány sort írogassak időnként. Sok minden a feledés homályába fog merülni ebből az időszakból, pedig remek időszak ez. Élünk. Valami mindig történik. A lányok egészségesek. Én minden erőfeszítés nélkül (sőt!) fogytam egy kicsit (kilóban nem sok, de a nadrágjaim lötyögnek, hál'istennek!:)), nagyon jó a hangulat a családban. Igaz, pénzünk nincs túl sok, de már csak megkapom én is az első fizetésemet, s mégha pöttömke is az összeg, egy "lyukat" csak bedugunk vele!

A lányok hatalmasat nőttek, hatalmasat fejlődtek! Krisztának iszonyú jól vág az esze, sokszor első hallásra megjegyez nem is túl egyszerű dolgokat, nagyon érdeklődik más nyelvek iránt, állandóan azzal jön: hogy mondják ezt románul, hogy mondják ennek angolul? Ha véletlenül nem felelek idejében, kitalál ő egy kifejezést mindenre.:D Továbbra is ő a "jó" kislány, betartja az ígéreteit (legtöbbször), segít sok mindenben. Kivéve, mikor belebújik a kisördög és olyankor nem ismerek rá...

Boróka? Ő továbbra is Boróka:)! Imádnivaló, huncut kisördög! Csak azt szereti, ha minden úgy történik, ahogy neki jó. Mérgét csapkodásban vezeti le. Amúgy az esze neki is, mint a "beretva", olyan éles, úgy kikövetkeztet dolgokat, hogy csak lesek, hogyan jutott arra?! Amikor beszél, jön, hoyg megegyem annyira sajátságosan édes! Hosszú verseket, énekeket tud, provokál az együtténeklésre, mondókázásra. Már számolni is próbál (nem úgy, hogy egytől tízig elszámol, hanem megszámolni akar ő is), utánozza Krisztát, bár még egyáltalán nem megy jól neki.

Dióhéjban ennyi, az ovis beszámolók, a Balu-parkos jelentés és még sok más várat magára. Hogy mikor kerülnek sorra, nem tudom...

István a Deltában

Baba a családban:)

Ma este, 7 előtt pár perccel megszületett Szidi (unokatesvérem) kisfia, Filip János.:) 3180 g, 51 cm, baba és anyuka jól vannak. :) Ani már fotót is készített róla, remélem, hamarosan megkapom! Már nagyon kíváncsi vagyok én is.:) Amúgy elég gyorsan ment minden, kb. fél 2-kor érkeztek a kórházba és 7 előtt már kibújt a kismanó.:)
Gratulálok, Szidike, sok egészséget és örömöt kívánok!:)