Már reggel 7 után pár perccel itt voltak Sanyiék, fél 8-kor pedig búcsút intettünk Szentgyörgynek. Már ekkor jó meleg volt, gyönyörű nap ígérkezett. Azért nagyon kellemesen lehetett utazni, mégsem volt még olyan fullasztó hőség. Jól haladtunk az ismert útvonalon, csak amúgy hagytuk mögöttünk az ismert vidéket, falvakat. Korond után tartottuk az első pihenőt, kicsit mozogtunk, kisdolgozott, akinek kellett, illetve falatozott (szopizott) akinek szüksége volt rá. Na jó, egypár kavics patakbadobálására is jutott idő.
Következő megállónk Udvarhelyen volt, ahol a piacon zöldségeket és gyümölcsöket vettünk, a Kauflandban pedig megvásároltuk a többi szükséges dolgot. A végén egy parkolói hintázásra, szopira is jutott idő. Ekkorra már olyan meleg volt, hogy az autókba beülve azt hittük, nyomban felfő az agyunk. De már nem voltunk messze az úticéltól. Mondjuk ez nagyon relatív volt, mert km-ekben számolva valóban nem voltunk messze, de az utolsó 6 kilómétert majdnem 1 óra alatt tettük meg, annyira "jó" úton kellett végighaladni. És bár tudtuk előre, hogy így lesz, mégis elég meghökkentő volt "élőben". Amikor az állandó figyelem ellenére is az autó alját kétszer odaütöttük, István kijelentette, hoyg innen akkor emgyünk ki még egyszer, amikor hazaindulunk. És bár rosszulesett, hogy így le kell mondanunk a strandolásról és a Szent Anna-tóhoz való kirándulásról, de beláttam, hogy igaza van, és nem kockáztathatunk.
Dél körül érkeztünk meg a nyaralóhoz eléggé fáradtan, kimerülve a nagy hőségtől (37 fokot mutatott ekkortájt az autó hőmérője), porosan és meglehetősen éhesen. De a jókedv töretlen volt, hisz mindenki nagyon vágyott már a pihenésre, kikapcsolódásra, vagy csupán egy kis levegőváltozásra (jómagam volt az illető, hiszen pihenésre nem igazán számíthattam). A nyaraló már kívülről szimpatikus volt, az udvar, a kert pedig egyszerűen szép volt. A belső is otthonosan, egyszerűen volt berendezve. Gyors egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy mi lenn maradunk, a két Sanyi-család pedig az emeletre költözik aludni.
Elég hamar ment a kipakolás és Zsuzskának az irányításával (mivel az édesanyjáéké a nyaraló, már többször volt ott, és tudta, minek hol a helye) minden gyorsan a helyére került. Gyors evést ejtettünk meg, a fiúk már fújták is fel a csajoknak a medencéket, előkerültek a pancsolós-homokozós játékok, én pedig a sátorházikót állítottam föl. Aztán levonultunk mindannyian a telek végében csordogáló patakhoz és élveztük a friss, hűs levegőt, a csajok kacagását.
Elémenve az udvarra, a pasik megtöltötték a medencét vízzel, de nem engedhettük még pancsolni a lányokat, mert jéghideg volt a kútvíz, amit beleengedtek. Inkább Anna és Petit olvastak, labdáztak, Boróka pedig a kismedencében játszadozott, ami nagyon jó karámnak bizonyult számára, mert így nem tudott elmászni sehová. Amikor Boró egy kicsit elszundított, Krisztával kettesben visszamentünk a patakhoz, nézegettük a fákat, a fűszálakat, a köveket, hallgattuk a madarakat. Visszatérve a házhoz, még elmentünk egy kis "utcai" sétára ötösben Zsuzskával, Zsófival és Boróval. Egy mókás eset is történt: már visszafordultunk, Kriszta viszont elmaradt jóval mögöttünk, az út közepén guggolt és valamit csinált. Egyszercsak látom, hogy egy kanyarból előbukkan egy autó, és kiáltom Krisztának, hogy álljon félre az útból. A kisasszonynak esze ágában sem volt, ezért elkezdtem felészaladni. Nem volt túl közel a kocsi, de azért jól kellett szaladnom, hogy odaérjek időben. Mikor odaérkezek, Kriszta, kezében egy darab ágacskával, amivel kaparászott a földön, feláll és nagy ártatlan szemekkel, izgatottan azt mondja: Anyucika, odakakilt a lovacska!
Este az elalvás egyszerű volt, senkinek sem kellett ringatás. Másnap reggel jókedvűen ébredtek a lányaim annak ellenére, hogy egy rettenetes dörgés volt az ébresztő kakukkdal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése