Végülis már pénteken elkezdtük.
Megreszeltem egy jó fél almát és adni kezdtem a levét. Csak pár kanállal akartam, de több lett végül. Nagyon ízlett (akkor) neki. Sőt, nemcsak a levét adtam, hanem már a püréből is tettem a szájába. Ette. Csak amúgy tátogott. Nem lökte ki, nem öklendezett, mondom, ízlett neki.
Tegnap Melindáéknál ugyanúgy, történt minden, de pár kanálka után kezdte elhúzni a száját és látszott rajta, hogy nem kell, öklendezett is, és nem a mennyiségtől.
Ma megint almáztunk, de ugyanúgy jártam, mint tegnap, sőt, most sokkal hamarabb, 2-3 kanál után kezdte nemtetszését kifejezni. Abbahagytuk, félretettem, ismét szopizott (mert kb. félórával előtte szopott utoljára - kb 1 percet azt is) majd aludt egy keveset. Amikor felkelt, elkészült az ebédünk és Boróka is kapott krumplit. Ismét az ujjammal csipegettem neki, de csak két falatkát adtam így. Vettema kanalat, szétnyomtam vele a jó puha krumplit és azzal adtam. Kíváncsi voltam, hogy a kanállal van-e baja vagy az almával? És végül úgy néz ki, hogy az alma az, ami nem kedves neki. Amit abból is gondolok, hoyg a krumpli után rögtön még adtam egy kiskanálhegynyi almát is és annak már nagyon elfintorodott. Hogy túl savanyú lenne vagy egyszerűen nem ízlik, nem tudom, de ha nem, hát nem. Sehol sem írja, hogy muszáj szeretnie az almát!
********************************************************
Miközben ezt a bejegyzést írtam, megébredt Boró, azóta már szopizott is, de még volt valami. Széklete. Péntek óta most volt először és kíváncsi voltam, hogy mennyire befolyásolja az alma. Krisztának első perctől szorulást okozott mind a mai napig, Borónak most csak keményebb lett a széklete. Úgy látszik, hogy az anyatej egyelőre megfelelően ellensúlyozza az alma hasfogó hatását. Bár meglehet, hogy Borónak amúgy sem okozna semmit. Ez majd kiderül ezután. Feltéve, ha majd hajlandó is lesz jó szívvel megenni.
Pénteken, az első almaevés közben:
Az utolsó képen pedig azt kaptam el (eléggé szerencsétlenül), hogy mit művel mostanában: már nem elégszik meg azzal, hogy feltérdel és elé-hátra himbálózik, a kicsi drága már Maugli-pózba húzza magát, azaz kezeivel a földön lábujjhegyre emelkedik. Nem tudom pontosan, melyik napon kezdte ezt csinálni, de azóta már szinte állandóan ezzel próbálkozik és elég hosszú ideig - néhány másodpercig is - sikerül neki megtartania az egyensúlyát. Attól félek viszont, hoyg egyzsercsak pofára esik, és az nem lesz a legkellemesebb tapasztalat számára.
És még valami, az egyensúly apropóján. Tegnap láttam és ma ismét, hogy négykézlábas pozícióból egyszercsak felemeli az egyik lábát és az ellentétes kezét. Egy másodpercig tartott a dolog mindössze, meg is lepődött saját magán, csak nézett nagy csodálkozva, hogy mi történik vele, de nem esett, nem dőlt el, "visszaérkezett" eredeti pozíciójába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése