Falja a könyveket - mesét, regényt, ismeretterjesztőt, sőt nehezebbeket is (pl. Mátyás király életéről) egyaránt, minden pillanatot megragad, hogy néhány mondatot, oldalt kiolvasson. Az sem zavarja, ha mindez esetleg a leckeírás, tanulás rovására megy. Egy érdekes olvasmánynál semmi sem érdekesebb a világon, ugyebár! Főleg nem a tanulás. Képes olvasni akkor is, amikor a legjobban kellene sietni; amikor azt hiszem, léphetünk ki a házból, mert elkészültünk, felfedezem őt anyaszült meztelenül az ágyán, olvasva, és ártatlanul nézve rám. Ilyenkor annyira, de annyira déjá vu-érzésem van - édesanyám, volt osztálytársaim mesélhetnének sokat a régebbi olvasási szokásaimról... :D
A helyesírást csak úgy kirázza a kisujjából, magyarán zsigerből vágja, hogy a harkály - ly, a papagáj meg - j. Ha minden magyar nyelvet beszélő-író felnőtt legalább ilyen szinten beszélne-írna, mondhatnám, nagyon elégedett lennék. Persze, nincs olyan, hogy nem lehetne jobban is, szóval 20 év múlva is lesznek majd szavak, amelyeket nem fog tudni helyesen leírni, lesznek szabályok, amelyeket akkor fog életében először hallani....
Múlt szombaton - éppen amikor Krisztára vártam, hogy kijöjjön a Fürkész helyesírási versenyről - találkoztam a volt tanító nénimmel. Egy másik ismerős rácsodálkozott, hogy ismerjük egymást, és hitetlenkedve nézett, amikor mondtuk, bizony, tanító és volt tanítvány áll szemben. Az első kisiskolásai voltunk: mi 6 évesek, ő 18. Csak néhány percig beszélgettünk, néhány mondatot váltottunk, a lényeget mégis elmondta: "- Az első osztályom volt; tudod, amelyikbe Cs. Hajni is járt. Edithtel ketten voltak a legjobbak, de egyik abszolút a reál tantárgyakban volt jártas, a másik meg humán területen remekelt. És azóta az életben is ugyanez a felállás."
És igen, nagyon jól látta: Cs. Hajni orvos lett, én pedig újságíró (illetve a tanító-óvónőséghez sem éppen a matek-fizika-kémia szükséges). Nos, ez csak egy kis zárójel volt. :) De nem fölöslegesen. Az említett versenyen ugyanis Kriszta a harmadik lett a megyében. A harmadik!!! 123 pontot gyűjtött, és 2,5 (azaz kettő és fél) ponttal maradt el a második után... Igaz - nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy nem bosszantott egy kicsit ez a helyezés, hiszen - csupán az első kettő megy tovább az országosra, de nem a teljesítménye bosszantott, hanem egyszerűen a tény, hogy ő volt az a bizonyos vonal alatti első... Mindemellett annyira büszke voltam és vagyok rá, hogy szavakkal ki sem tudom fejezni. Össze-vissza is pusziltam, nézte is, hogy jól vagyok-e.... :P De számomra ez hatalmas teljesítmény annál is inkább, hogy a felkészülést szinte teljesen önszorgalomból csinálta, a tanító néni és én néha leellenőriztük az elvégzett gyakorlatokat, feladatokat. És a versenyen való részvétel is a szabad akaratából történt, soha egyetlen tantárgyversenyre sem kényszeríettem, hogy menjen. (Volt matekből is, a Zrínyi Ilona-versenyen, ahol 69 pontot gyűjtött. S bár az elsőnek 102 pontja volt (Kriszta osztálytársa), az osztályból részt vevő 10-12 gyerek közül Kriszta volt a negyedik, ami az én szemszögemből nézve szintén hatalmas teljesítmény. :) )
Summa summarum: kicsit dicsekedősre sikerült ez a bejegyzés, de az vesse rám az első követ, aki nem hasonlóan tenne/tesz, ha ilyen ügyes gyereke lenne/van! :)
