2015. március 4., szerda

Van az a ...

.... pillanat, amikor az ember, azt hiszi, lejárt, vége mindennek, eljött, ami talán elkerülhetetlen is volt. Amikor fenekestül készül felfordulni a világ(unk), és nem akarjuk elhinni, elfogadni, hogy másképp lehet ezután, mint ahogy volt. És tényleg, nem hisszük. És vergődünk a kételyek között, hitetlenkedve, imádkozva, bosszankodva, majd hibáztatva magunkat, és végül mégis győz a csakazértsem! Tudjuk, hogy megy minden tovább, mert úgy akarjuk, mégis eltelik három hét, amikor néha azon kapjuk magunkat, hogy számadást készítünk, feltérképezzük a jót és a rosszat, amit tettünk, próbáljuk megfejteni, mikor és hol tértünk le a helyes útról, amitől bekövetkezhetett, amikor hessegetünk állandóan, mégsem hagy nyugodni... És aztán eltelik három hét, és megszületik a verdiktum. És mosolyogva, bizalommal és hálával teli tudomásul vesszük a valóságot. És tudjuk, mindig is tudtuk, hogy rendben van minden, rendben kell lennie, és folytatjuk az utat, ahogy eddig; nem változik semmi, legfeljebb csak, ha változtatni akarunk azért, hogy ilyen időszakokat ne kelljen többé átélni.

Nincsenek megjegyzések: